Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-116
Az orszdggyûtés képviselőházának téseknél és nagyobb családoknál ez a drágasági pótlék nagyobb százalékú, a nagyobb fizetéseknél és kisebb családoknál pedig kisebb százalékú legyen. (Helyeslés a szélsbaloldalon,} Erre az intézkedésre feltétlenül szükség van. Amikor ma bejöttem a képviselőházba, két ember fogott meg az utcán és azt mondta: Uram, segítsen rajtunk! Mi a polgári sörgyárnál munkabéremelést kértünk, mert nem bírjuk a drágaságot. Keresetünk olyan lehetetlenül kevés, hogy családunkat nem tudjuk belőle eltartani. Ma kértük a munkabéremelést és egy óra múlva már kiadták a munkakönyvünket. A vállalatok tehát a maguk jószántából sohasem fognak tudomást szerezni a drágaságról és nem fogjak ehhez képest a munkabéreket emelni, hanem az ellenkező eszközhöz folyamodnak: elbocsátják azokat a munkásokat, akik szólni és mukkanni mernek és panaszkodnak azért, hogy a drágaság folytán jelenlegi csekély keresetükből kijönni nem tudnak. Feltétlenül szükséges tehát, hogy hatósági beavatkozás, kormányrendeleti intézkedés történjék abban az irányban, hogy mind a magánvállalatoknál, mind pedig az államnál ah kalmazottaknak — különösen az alsó fizetési osztályokba tartozó tisztviselőknek — megfelelő drágasági pótlék folyósíttassék. Mert nemcsak az a munkásember, az az egyszerű vasúti munkás, akinek a példáját hoztam fel, mondván, hogy 1-80 pengőből kénytelen eltartani családját, van kétségbeejtő helyzetiben, hanem kétségbeejtő helyzetben vannak azok a kistisztviselők is, akik 90—100—120 pengőből kénytelenek társadalmi állásukhoz méltóan eltartani családjukat, ugyanakkor, amikor mindent kénytelenek beszerezni a piacon és mindennek ára olyan mértékben emelkedett, ahogyan azt az előbbi példákkal illusztráltam.* Nagyon kérem a mélyen t. kormányt, — és ezért intézem interpellációmat^ a miniszterelnök úrhoz, a kormány vezetőjéhez — hogy a drágaság kérdését • a lehető legsürgősebben vegye vizsgálat alá és ezt a drágasági pótlékot mind a közalkalmazottak, mind a magánalkalmazottak, továbbá mind a tisztviselők, mind a munkások részére fizetésük arányában — mégpedig a kisebbfizetésű ekpél nagyolbb százalékban — és gyermekeik arányában a lehető legsürgősebben valósítsa meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpellációt kiadjuk a miniszterelnök úrnak. Következik Jandl Lajos képviselő úa? interpellációja a külügyminiszter úrhoz., Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (olvassa): »Interpelláció am. kir. külügyminiszter úrhoz a franciaországi Abbeville-ben kivégzett magyar állampolgárok kivégzése tárgyában, Van-e tudomása a külügyminiszter úrnak arról, hogy a miájus hó 10-e körül Belgiumban internált magyar állampolgárokat belsa területről elhurcolták, a belga hatóságoktól francia katonai hatósáffok vették át és közülük nyolcat francia területen. Abbeville közelében tárgyalás és eljárás nélkül kegyetlenül kivégeztek 1 ? Hajlandó-e a miniszter úr a francia külképviseletnél lépéseket tenni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Jandl Lajos: T. Ház! A mai viharos ídők116. ülése 19W június 12-én, szerdán. 253 ; ben akár kényszerűségből, akár más okokból J a külföldön, más országok területén elhelyez| kedett, ott élő magyar állampolgároknak, a | magyar vérnek megvédése fokozott kötelessége kell hogy legyen a külképviseletnek. , Meg vagyok győződve arról, hogy a külügyminiszter úr ebben az, irányban már tett intézkedéseket, történtek olyan intézkedések, amelyek megóvják a magyar állampolgárokat attól a viharos propagandától, amely az emberanyag felhajtása érdekében a nyugati harcoló államok részéről megindult és amely nem res. telte az ország belterületére is kinyújtani a kezét, hogy emberanyagot, vért szerezzen a maga földjének védelmére idegen országok területéről. Nemrégen volt alkalmiam előterjeszteni egy interpellációt a Párisi Kurir ügyében, amely éppen ebben az irányban folytatott itt benn nálunk propagandát és valószínűleg kinn Franciaországban is, mert hiszen azt a kijelentését olvashattuk egy felelős francia államférfiúnak, hogy a írancia hadseregben a magyar vérséghez tartozó emberek is küzdenek. Azt hiszem, ennek megakadályozása sürgős felj adata külügyi képviseletünknek. De nemcsak ez a feladata, hanem annak megakadályozása is, hogy a külföldön élő magyarság ezekben az időkben elszakadjon lelkileg a magyar törzstől, továbbá, hogy gátat vessen annak az erőteljes és minden határt meghaladó propagandának, amelynek ezek Ü'Z emberek Lelkileg és eszmeileg ki vannak tévé. j Ugyanígy a harcoló és most katonailag igen gyenge helyzetben lévő hatalmak nem válogat! nak az eszközökben, hogy minél nagyobb töi megeket tudjanak a maguk oldalára állítani, j minden eszközt megragadnak arra, hogy ez sikerüljön. Éppen «azért, azt hiszem, külképvisej léteinknek sürgős feladatuk az volna, hogy ebben a tekintetben bármilyen módon, fokozott miértekben igyekezzenek tájékoztatni az ott élő magyarokat és igyekezzenek őket a magyar | haza iránti hűségre és ennek a nagy összecsapásnak végéig kitartásra buzdítani. A belgiumi és a hollandia harci események kapcsán történt meg az, hogy Belgiumban élő magyar, olasz, svájci és német állampolgárokat egy bizonyos alkalommal, amikor már akut és égető volt a helyzet, a belga hatóságok internáltak. Az internáltak között ebben a szomorú csoporban, eddigi megállapításom szerint — amelynek adatai talán nem egészen pontosak, mert hiszen nem is lehetnek azok, mivel az információk borzasztó nehezen, kerülő úton futottak be hozzám — negyvenen felül volt a magyarok száma. Amikor az események előrehaladtak, akkor ezt a csoportot a belga katonaság a visszavonulás alkalmával magával vitte a hátsó országrészekbe, később pedig, amikor a belga hadsereg súlyos csapást szenvedett és francia területre nem ment át, ezt a szomorú csapatot egyszerűen a francia katonai hatóságok kezébe adta. Ezek természetesen igyekeztek Őket minél mélyebben az ország területére vinni. Hogy milyen csapatok kezébe kerültek, azt eddig néni sikerült megállaDÍtani, értesüléseim úgy szólnak, hogy valamilyen legionáriusok kezébe. Hogy ez a csapat az idegenlégió lett volna, arra nincs adat, hogy milyen más légionárius csapat volt, azt nem tudom, nem is fontos, később megállapítást fog nyerni. Kétségtelen tény az, hogy csupán a katonai őrző személyiségek, az altisztek érintkeztek ezekkel a szerencsétlen emberekkel és ezek a legkegyetlenebbül bántak velük, minden eljárás, ítélet. I sőt kihallgatás nélkül ezek közül az eddigi
