Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-115

Az országgyűlés képviselőházának emelése elől. Én nem egy ízben mondtam meg és pártunk tagjai valamennyien nagyon sokszor megmondottuk* hogy mi az inflációs politikát a munkásság szempontjából a legkáiosabbnak tartjuk. Mi a leghatározottabban tiltakoznánk az ellen, bogy inflációs politika keletkezzék, mert tisztában vagyunk azzal, hogy ennek elsősorban maga a dolgozó munkásság adná meg az árát. Az infláció, a pénzromlás előreszalad, utóiérni nagyon nehéz és sohasem lehet olyan összegben, olyan arányban emelni a béreket, mint amilyen arányban a pénzérték csökkenése bekövetkezett. Nincs a világon olyan tökéletes index-rendszer vagy más rendszer, amely alkalmas volna ennek a kérdésnek olyan módon való rendezésére, hogy ne jelentisen hátrányt) mindenkor a .dolgozó embernek. Az inflációs politika tehát nem kívánatos valami. De kérdem én, a tojásdrág'uliás, amely a télen Budapesten hónapokon keresztül bekövetkezett, helyeselhető volt? A tojás drágulása egymaga többet tett ki összegben, mint amennyi a munkabéremelésnek 10%-a volna. A különböző élelmiszerek állandó drágulása többet tesz ki, mint a munkabér kívánt emelése. Ha a munkabéreknél ilyen rideg álláspontot foglal el a kormány a maga pénzügyi elgondolásaival, akkor miért nem megy tovább és miért nem nézi meg, hogy a terme^ lési költségek arányban állanak-e az eladási árakkal? Miért kell a burgonyának, olyan karriert megfutnia, mint amelyről az előbb beszéltem? Drágább lett a föld, nagyobb lett a munkabér, magasabb lett az előállítási költség? Ha igen, akkor meg kell a dolgot vizsgálni és az árat a költségek emelkedésének arányában fel kell emelni. De az, ihogy valamiből kevés van, nem lehet jogcím a drágításra, az, bogy valamely cikk a természeti viszonyok folytan később terem, nem lehet jogcím arra, hogy ennek következtében valaki gazdagodjon és így előnyt szerezzen^ magának, mert neki annak a cikknek előállítása nem került többe. Ha a kormány politikájában az ipar terén ezt az elvet keresztülviszi, akkor méltóztassék ezt keresztülvinni a mezőgazdaság terén is. Egyik oldalon, a munkabérek oldalán megtartani a gyeplőt és fékezni, ameddig lehet, a másik oldalon pedig szabadon engedni szaladni a kocsit a drágaság útján, ameddig neki tetszik: ez nem olyan politikára vall, amelyről azt lehetne mondani, hogy belőle nyugalom származik. Ez nyugtalanságot kelt és ezt a nyugtalanságot legfeljebb csak fokozzák azok a testületek, amelyek a kormányhoz' közel állnak és a kormány anyagi támogatását élvezik, amely testületek a mindenkori bértárgyalások alkalmával legalább a kétszeresét kérik annak a bérnek, amelyet normális körülmények között elérhetőnek tekinthetünk. Ma veszélyes ilyen könnyelmű játékba belemenni, mert rendkívüli időket élünk, amire már ismételten történt hivatkozás. Tlyenkor kell, hogy mindenki azon a területen, amelyen működik, a maga befolyásával odahasson, hogy a termelés nyugodt menete biztosíttassék. Azok a munkabérmegállapító bizottságok, amelyeket a kormány a bérek rendezése céljából életrehívott, távolról sem alkalmasak ennek a kérdésnek ilyen módon való rendezésére. Nem is tudom megérteni: az egyik oldalon diktatórikus kormányzás történik gazdasági téren és m ár ól-holnapra jelennek meg rendeletek, amelyek nagy terheket rónak egyes termelő osztályokra, a másik oldalon pedig bizottságot játszanak, bizottságokkal igyekeznek kiegyenlíteni azokat a differenciákat, amelyek a mun5. illése 19UO június 11-én, kedden. 209 kasok és a munkaadók közt a bérkérdésben fennállanak. Ezeknek a bizottságoknak tárgyalásai heteket, sőt merem mondani, hónapokat vesznek igénybe. Határozatuk ellen fellebbezési lehetőség van s a határozat, jóváhagyása isimet a minisztertől függ. Azt, hogy a gyakorlatban ez miképpen és hogyan érvényesül, senki sem ellenőrzi, mert attól, hogy a munkabérmegállapítás a hivatalos lapban megjelenik, még senki sem ijedt meg, tekintettel arra, hogy azok a büntetések, amelyeket ezeknek a rendelkezéseknek áthágása miatt kiszabnak, 2 pengő és 10 pengő között mozognak, tehát távolról sem hatnak ijesztően. Sőt ellenkezőleg, egyeneses csábítanak arra, hogy ezeket a rendeleteket kijátsszák és kihasználják azokat az előnyöket, amelyek esetleg egy túlmunkából vagy egy kisebb összegű íizetésből adódnak. Itt gyökeres rendezésre van szükség; megfelelő szakemberek bevonásával meg kell állapítani, hogy mekkora a munkabérhez viszonyítva a megélhetésiben bekövetkezett drágulás és ennek arányában egy generális rendelkezéssel fel kell emelni a munkabéreket. De itt nem lehet bizottsáarozni. mert az egyik bizottságban, ahol jobbszívű elnök van, ennyit fognak megállapítani, a másik bizottságban, ahol egy ridegebb úr ül, esetleg kevesebbet fognak megállapítani; az egyik bizottságban olyan munkaadók vannak, akiknek több a belátásuk, a másik bizottságban pedig olyanok, akiknek kisebb az érzékük eziránt. Nem szabad ilyen körülményektől fiiggőv** tenni a munkás megélhetését, életét és nem szabad ennek a rendszernek kitenni azt a réteget, amelynek termelése és munkája ma nemzeti szempontból a legfontosabb, Beszélnem kell arról is, hogy vájjon azok a tényezők, akik most a kivételes hatalom következtében a munkaadó és a munkás közé bekapcsolódtak, mindenkor hivatásuk magaslatán állnak-e és kellőképpen be tudják-e tölteni azt a tisztséget, amelyet rájuk bíztak. Távolról sem akarok általánosítani, sőt ellenkezőleg, nagyrészüikről azt kell mondanom, hivatásukat úgy teljesítik, mint ahogy az tényleg kívánatos és nem avatkoznak olyan ügyekbe, amelyek nem reájuk tartoznak. Véleményem szerint az, hogy ezeknek az üzemeknek parancsnokai a munkásoknak a munkabér megállapítása tekintetében szerzett jogait, sokszor kollektív szerződések rendelkezéseit igyekeznek hatálytalanítani, nem tartozik az ő hatáskörükbe. Egészen más kérdés a bérkérdés é« más a termelés nyugodt menetének biztosítása is. Azok a fegyelmi rendelkezések sem szolgálják a termelés nyugodt menetét vagy legalább is jogos bírálatot váltanak ki, amelyeket egyik-másik üzemben életbeléptettek. Még ha férfival szemben t alkalmazzák az eljárást, — hogy így mondjam — a katonai egyest, akkor is lehetne beszélni arról, hogy helyes-e ez ma, de olyasmi is megtörténik, hogy nőkkel, családanyákkal szemben alkalmazzák ezt azért, mert az illetfi munkásnő a nyomdából egy, a nyomda szempontjából — így méltóztassék megérteni — még csak filléreket sem^ érő papirost vitt haza, amint ez éveken át szoká« volt. Ezért először elbocsátásra ítélték, azután közbenjárásra nagynehezen úgy intézték el, hogy hatnapi egyest kell leülnie. Az illető nappal dolgozik, este azután bemegy a Mária Terézia laktanyába és reggel ai foglártól kap egy igazolványt, — én is láttam — amelyben igazolják, hogy, X. Y.-né letöltött egynapi elzárást. Másnap azután ezt folytatják, harmadnap