Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-109

Az országgyűlés képviselőházának 109. ülése 1940 május SO-án, csütörtökön. 7 időt. a miniszter úr szeptember elejétől június végéig kívánja a törvényben megállapítani, tehát úgy, mint eddig volt, míg a népiskola felső tagozataiban, az V. osztálytól a Vili. osztályig bölcsen, a falu, a vidék igényeihez simulva hat hónapot kíván előírni a szorgalmi időre, mint minimumot. Bölcs ez az intézkedés azért, mert nagyon jól tudjuk, milyen kevéssé tud megfelelni ma a falu azoknak a váratlanul felmerülő, sokoldalú követelményeknek, amelyeket néha a természet csapásai raknak a vállára. Látjuk ezt ilyenkor is, az árvíz utáni fokozottabb munkánál. Igenis figyelembe kell tehát venni, hogy a mezőgazdasági munka ideje alatt a már serdültebbek nem lehetnek az iskolában oly mértékben lekötve, mint a kevésbbé fejlettek. Ám ez a kompromisszum — és itt kezdődik a nehézség — most már bizonyos mértékben az iskola tananyagának kurtításával jár, mert — hiába — kevesebb idő alatt kevesebbet lehet foglakozni, tehát kevesebb célt is szabad kitűzni. Nagy hiba volna, ha azt a célt tűzné ki az ember, amelyet csak hosszabb ideig tartó tanulmányi idő alatt lehet,elérni. Természetesen bölcsen meg van állapítva az is, hogy ez a tanulmányi idő meghosszabbítható, de legfeljebb három hónappal, vagyis összesen legfeljebb kilenc hónap lehet. Ebiben én azt a bölcs előrelátást látom, hogy ai kultuszminiszter úr rugalmasan kívánja kezelni ezt a törvényjavaslatot és pedig a helyi viszonyok szerint, azokhoz helyesen alkalmazkodva. Igen t. Ház! A törvényjavaslat 11. §-ában egy nagyon szép gondolatot látok, azt a szép gondolatot, amely még csak kevés helyen van meg, — Magyarországon ennek még csak a kezdetén állunk — tudniillik a törvényjavaslat a tehetségesek számára utat nyit. Megemlíthetek egy olyan egészen (különleges kategóriát, ahol ez megvan. A mérnöki rendtartásban nyoma van annak, hogy valaki az egyetem elvégzése, sőt középiskolának, szakiskolának elvégzése nélkül, ha tehetségének adta jelét, felvehető a mérnöki kamarába. Ebben a rendtartásban az a kitétel van, hogy »ha gyakorlati és r elméleti téren mérnöki hivatottságánafc kétségtelen^ jeleit szolgáltatta«, akkor a mérnöki tanács és a Királyi József Nádor Műegyetem tanácsának egybehangzó elhatározása szerint a mérnöki kamarába felvehető. Ez mutatja azt, hogy annakidején a magyar mérnökség mennyire látta, hogy a tehetség számára utat kell nyitni és ehhez nemcsak a formák vezetnek, hanem az illető belső hivatottsága, és szorgalma is. Ez az intézkedés tehát már utat mutat hasonló intézkedéseknek. Itt van most a továbhi példa, — nem is hiszem, hogy máshol ilyen ajtót nyitottak volna — amikor a javaslat 11. §-a biztosítani kívánja, hogy (olvassa): »Az a tanuló, aki a népiskola felső tagozatának minden osztályát az átlagot meghaladó eredménynyel végezte el, felvételi vizsga sikeres kiállása esetében tanulmányait az 1938 :XHI. törvénycikk harmadik részében szabályozott gazdasági középiskolákban folytathatja.« Tehát csak a gazdasági középiskolákban van lehetővé téve a tanulmányok folytatása. Ennél a gondolatnál legyen szabad egy pillanatra megállanom. A gazdasági középiskolák gazdasági jellegű! középiskolák ugyan, érettségi bizonyítványt adnak, a felsőbb osztályokban inkább a gazdasági karakterű tárgyakat domhorítják ki, de végeredményben mégis parallel futnak a gimnáziummal, mert az alsó osztályokban azonosak. Már most az a kérdés, hogy ha ezeket a gazdasági középiskolákat, amelyek számbelileg mégis csak korlátozva vannak és lesznek a jövőben is, egészen tömegesen keresné fel az elemi iskola nyolcadik osztályából a fiatalság, akkor a torlódás nem vezet-e éppen másra, mint amit ezzel célzunk. Tudniillik most egy határkérdés merül itt fel a polgári iskola és az elemi népiskola között, amelynél a felső négy osztály már párhuzamban fut a polgári iskola négy osztályával. Igen t. Ház! Ha magam is gondolkozom és felelősen óhajtok gondolkozni itt, ezen a felelős helyen, akkor azt mondom, hogy minden iskola akkor éri el a célját, hogyha az összes feltételeket teljesítjük ahhoz a célhoz. A legsúlyosabb kompromisszumot, sajnos, az elemi népoktatás tantervében vagyunk kénytelenek tenni, és pedig azért, mert először itt van az osztatlan iskola, még mindig elég nagy számban az országban, tehát súlyos kompromisszum az, amikor egy tanító sok osztályt tanít, a másik kompromisszum az elemi iskolánál az, — a felső tagozatban volna ez a kompromisszum, az alsóban kétségkívül ez a helyes — hogy egy tanító tanít egy egész esz-, tályt. A legalsó fokon nem is volna helyes több embernek tanítania, mert először a tanítónak le kell kötnie annak a fiatal gyermeknek a lelkét és ha személyi tulajdonságaival sikerül lekötnie, akkor azokkal fogja vezetni és tőle szívesebben (hallgatnak mindent, ha már őt megszokták, mint hogyha váltakozva, idegenek jönnének be tanítani. Már maga a helyettesítés is veszedelmes ilyenkor, amikor az igazi tanerő, az állandó tanító betegség miatt, vagy más okból nem folytathatja működését. Természetesen egészen más a tanítás a felső osztályokban, a középiskolákban és a velük párhuzamos rendszerben kiképzett polgári iskolákban, ahol minden osztályban nem egy tanár tanít átfoígóan. hanem minden tárgyat külön-külön az illető tárgy szakképzett, hozzáértő szaktanárja tanít és azt meg kell vallanunk, hogy aki részletekben taítít valamit és_ erősebben tanít ja azt a részt, az mindenesetre jobban is tudja azt tanítani. Nem lehet tehát olyasvalamit várni, hogy valaki, aki mindent tanít, éppen olyan :ól tudja tanítani azt a szaktárgyat is, mint az, aki csupán azt a témát tanulta. Bevallom, van bizonyos hiba is, tudniillik az, hogy a szaktanárok rendesen lovagolnak a saját szaktárgyukon és néha hibás túlzásba is esnek. De nem a rosszból indulok ki, hanem a jóból kell kiindulnom, le kell nyesegetni itt is a rosszat, hogy az illető szaktanárnak ne legyen ilyen vesszőparipája, aztán ne legyenek olyan mértékű túlzásai, hogy a maga egész tudásához akarja felemelni a serdülő ifjúságot; neki csak az a feladata, hogy könnyen tudjon mindenfelé menai, annak a tudásával és tájékozottságával, aki behunyt szemmel sötétben is eltalál, tehát nehogy a tanterv, vagy pedig az előírt könyvek vezessék őt, hanem a könyveken túl magától tudjon jól tanítani, mert nem jó tanár az, nem jó tanító az, aki könyvből tanít, a könyv csak arra való, hogy vezérfonalul szolgáljon, de^ ő magától tanítson mindig, az az igazi tanítás. Már most ha ez a párhuzam valóban fennáll, akkor itt vannak bizonyos tekintetben aggodalmaim. A törvényjavaslatot magam helyesnek, jelzem és jeleztem, de amikor az átlagot meghaladó eredmény mellett valaki a népiskolából tovább mehet a saját választási