Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-114

Az országgyűlés képviselőházának 114. ré.szt és örömmel állapíthatom meg, hogy a tanítóság, amelyet közvetlenül érdekel ez a javaslat, s amelynek ez a javaslat, ha nem is időben, de, intenzitásban mindenesetre súlyosabb és nehezebb munkát jelent, általában nagy lelkesedéssel és örömmel vette tudomásul, hogy végre-valahára intézményesen megvalósul a nyolcosztályú elemi népoktatás. Egy másik örömteljes megalapításom az, hogy ennek a javaslatnak stilizálása és fogalmazása értelmes, világos és érthető. Végre egy épkézláb és egészséges javaslat, amely nem vész bele a hivatkozások, kapcsolatok, vonatkozások és a stílus curiális szövevényeibe. Az eddigi törvényekről mindig eszembejut az a Dickensféle gondolat, amelyet a Kis Dorrit című regényében írt meg. E szerint ván egy úgynevezett »huza-vona hivatal«, amelybe belekerül minden készülő törvényes és rendeleti intézkedés, s ott azután ezeket addig szövegezik át meg át, amíg már senki nem érti meg és csak ezután kerül a törvényhozás elé. Ez a javaslat, úgylátszik, elkerülte ezt a procedúrát, s ezért egészen különös elismerés illeti meg az illetékeseket, akik ezt a törvényjavaslatot megfogalmazták. Ennek a törvényjavaslatnak célja a népoktatás kiszélesítése s ennek következtében éppen ama réteg kultúrájának emelése, amely réteg általános műveltsége szerint mérik egy nemzet és egy ország kulturális színvonalát. A javaslat két kérdést rendez: az egyik az iskolakötelezettség kérdése, a másik pedig a nyolcosztályú elemi oktatás bevezetése, tehát a hatodik életévtől egészen a tizenötödik életévig bezárólag kilenc éven keresztül teljes, megszakítás es szünet nélküli iskolai fegyelemnek hatósága alá tartozik a növendék, ami igen okos és szükséges, mert éppen azokban az években*, amelyek a legkritikusabbak és a legveszedelmesebbek, áll ott a családi nevelés mellett, vagy pedig ahol — sajnos, akárhány esetben — nincs családi nevelés, áll ott a maga nevelésével és nevelő eszközével a fejlődő lélek mellett a népiskola. En csak arra kérném a miniszter urat ezzel kapcsolatban, hogy eltekintve azoktól a felmentésektől, amelyek itt lehetővé tétettek, magában a törvényjavaslatban, elvileg semmiféle felmentést ne méltóztassék engedélyezni, (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Meglesz! Módosítjuk.) mert ^mihelyt rést ütünk ezen, akkor nincs megállás és akkor mindenféle címen lehet az iskolai oktatás és fegyelem alól növendékeket kivonni. (Hó mai i Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Módosítjuk a bizottságokban a szöveget.) Ezt nagyon hálásan veszem tudomásul. A fegyelmezési eszközökkel kapcsolatban is szeretném a miniszterr úr figyelmét felhívni arra, hogy valami hatásosabb fegyelmezési eszközről is méltóztassék gondoskodni. Ezek a fegyelmezési eszközök, amelyek most rendelkezésre állanak, rendkívül szubtilis fegyelmezési eszközök. Sokat tanítottam mindenféle^ iskolában és nem vagyok híve a tudomány »a posteriori« való bevezetésének, (Derültség.) azonban... (Jandl Lajos: Talán rosszul tanított a főtisztelendő úr!) Az urak talán nem ismerik ezt a kérdést. Aki benne él, az tudja, hogy ezek a finom, cizellált, szubtilis fegyelmezési eszközök teljesen hatástalanok, de egészen különösen lehetetlennek, abszurdumnak tartom, hogy egy tanítót becsületsértésért lehessen bíróság elé állítani azért, mert a növendékét valamiféleképpen fegyelmezte. (Jandl ülése 194Ô június 7-én, pénteken. 183 Lajos; Csak ha megbotozta, akkor állítják bíróság elé, fegyelmezésért nem!) A gyakorlatból tudom, hogy micsoda nehézségek merülnek fel annak következtében, hogy a tanítónak jóformán semmi fegyelmezési eszköz nincs a kezében. (Ügy van! a jobbközépen.) Ami aztán a célját, átfogó, szélesebb, magasabb célját illeti ennek a törvényjavaslatnak, ez az, hogy nemzeti szellemben, meggyőződéses nemzeti szellemben megerősödött, vallásos erkölcsi érzéstől áthatott, szociális gondolkozású és érzésű állampolgárokat neveljen. A nemzeti nevelés alatt én azt értem, hogy rá kell nevelni a fiatal magyarságot arra, hogy ne csak büszke legyen arra, hogy ő magyar és ehhez a remek fajtához tartozik, hanem ismerje is föl, hogy mit jelent a magyarsághoz való tartozás. Ez jelent mindenekelőtt egy organikus összeforrást a magyarsággal, egy biológiai egységgé való összetömörülést a magyarsággal, úgy, ahogyan azt a Szent Korona kifejezi. Tehát a porcikának, a résznek élnie kell az egésznek életét és éreznie kell az egésznek érzéseit, a sorsközösséget. Nincsen különbség egyéni sors és a nemzet sorsa között. Ami a nemzetnek jó, az lehet jó csak az egyénnek. Ami a nemzetnek boldogulás, az lehet csak boldogulás az egyénnek és ami a nemzetnek tragédia, az egészen bizonyosan az egyénnek is tragédia. Azután munkaközösséget jelent a nemzethez való tartozás. A nemzet nemcsak egy szellemi, lelki, kulturális, történelmi közösség, hanem munkaközösség is. Ennek gyakorlati vetülete az, hogy a munka egyenlő értékelésére és a munka szolidaritásának felismerésére neveljük a fiatal magyart. Egyenlő értékű a munka, mert minden emberi munkában benne van a halhatatlan emberi lélek. Nem az a fontos és döntő, hogy hol végzi valaki azt a munkát, hanem hogy hogyan végzi a munkát, mennyi lelket, mennyi becsületességet, mennyi felelősségérzést, mennyi lelkiismeretességet és mennyi tisztességet tud belevinni az ő munkájába. Ebből természetesen a munka szolidaritásának a gondolata is belenevelődik abba a fiatal magyarba, mert minden munka ebben az országban — fizikai és szellemi munka — szükséges és fontos, hiszen része a nagy nemzeti munkának. A munkának ebből a szolidaritásából deriválódik a munkások szolidaritása, a munkások összetartozandóságának érzése s egymás tiszteletének és egymás megbecsülésének követelménye. (Jandl Lajos: Es a munkaadó szolidaritása a munkással szemben!) Elnök: Csendet kérek, Jandl képviselő úr. Mar el méltóztatott mondani beszédét, méltóztassék most nyugodtan meghallgatni a szónokot. (Derültség.) vitéz Makray Lajos: Egészen bizonyos, hogy e súlyos kérdések megoldásának ez az alfája, az elindulása és a sine qua nonja. Ugyanilyen fontos azután a nemzethez való tartozás az, a nagy kötölességtudás és kötelességteljesítés, hogy ahová az egyes embert az élet és a sors állította, ott neki utolsó erőcsorbulásig talpig embernek kell lennie s kötelességét teljesen és megbízhatóan kell teljesítenie. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) A nemzeti nevelésnek oda kell irányulnia, hogy a nemzeti eszményeiket mindenki tisztelje és a nemzeti történelmi energiákat értékelje. Nemzeti események mindenekelőtt a