Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-114
184 Az országgyűlés képviselökázának 11U Szent Korona, azután a magyar alkotmány és a keresztény gondolat. A valláserkölcsi nevelés szükségességét itt ebben a parlamentben nem kell külön hangsúlyozni. A valláserkölcsiség nemcsak az egyén életének, hanem a nemzeti életnek is alapja, fundamentuma. Mentől mélyebben visszük bele a vallási érzést és az erkölcsi felelősségérzést a nemzeti élet minden megnyilvánulásába és minden vonatkozásába, annál szilárdabb és annál erősebb az a nemzet. Ami a szociális nevelést illeti, ki kell nevelnie ennek az új iskolának a régi, úgynevezett jótékony emberrel szemben a szociális embert. Ennekelőtte valaki segített, támogatott, hóna alá nyalt a másik embertársának, mert ez szép, mert ez jó, mert ez tiszteletreméltó, mert ez hasznos, mert ez bizonyos önbiztosítás. Mindenfélekép benne volt azonban ebben a segítésben az egyéni és az osztály felsőbbség tudata. A szociális ember azért segít és azért áll bele ebbe a szociális munkába, ebbe a társadalmi munkába, mert érzi a közös tőből való eredést. az egymásrautaltságot, az egymásértvalóságot, az egymás segítésének és támogatásának természetes szükségességét. Aki csak a szemével lát és az eszével gondolkozik, az minden emberben egy külön egyént lát; szerintem voltaképpen egyiknek a másikhoz semmi köze nincs és ennek filozófiája a farkas-filozófia: aki bírja, marja. A szociális ember azonban, aki a szívével lát és a lelkével gondolkozik, észreveszi az egyedi különállás mögött vagy alatt azt a nagy összefogó princípiumot, azt az összetartozást, hogy egyetlenegy szerves egész vagyunk és a mi filozófiánk a krisztusi filozófia: »Én vagyok a szőlőtő és ti vagytok a szőlővesszők.« Aki ilyen szociálisan gondolkozik, érez, talán nem is gondolkozik, mert ezt a gondolatsort nem tudja kibontani magából, de így érez, — az nem tudja megérteni: hogyan lehet elmenni valaki mellett, akin tudnék segíteni és nem segítek rajta s viszont nem tudja megérteni, hogyan lehet irigyelni valakit, akinek az élet többet adott. Hiszen a gyengének az ereje az egésznek az ereje, tehát miután én benne vagyok az egészben, az az én erőm is ; ha én valakit segítek, erősítek, akkor erősítem az egészet és erősítem saját magamat is, mert része vagyok ennek a megerősített egésznek; ha pedig valakinek ártok, akkor ártok az egésznek és ártok magamnak is. Nem érdeke a gyöngének, hogy sok gyönge legyen, de az erősnek sem érdeke, hogy sok gyenge legyen, hanem az az érdeke, hogy egyensúlyozott és összetömörített, egészségesen megszervezett, azt mondhatnám, — mindig visszatérek ugyanarra a gondolatra — biológiai egység legyen. Eza szociális érzés és ez a szociális gondolkozás; ez a szociális ember nem új embertípus, hanem a régi gondolatoknak és régi eszméknek új formákba, új életkeretekbe való beillesztése. Ami már most az egyes megjegyzéseimet, illetőleg tiszteletteljes kérdéseimet illeti ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, ezek a következők volnának. Legfontosabb ennél a törvényjavaslatnál a tanterv, tehát az a lélek és az a szellem, amelyet majd ebbe a törvényjavaslatba a tanterv belevisz. En csak arra szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét, hogy ne tévessze szem elől ezt a vezérlő gondolatot: non multa, sed multum. Ne akarjunk itt polihisztorokat nevelni, tudálékos és félműveltségű embereket, inkább kevesebbet adjunk, de azt egészen és teljesen, mert a legülése 1940 június 7-én, pénteken. tűrhetetlenebb és a legkibírhatatlanabb ez az emberfajta, »Leicht zu lenken ist der Thor — leicht zu lenken wer verständig, doch wer halbgebildet, bleibt für Götter selbst unbändig.« Ami azután az ismétlő iskolát illeti, az ismétlő iskola, hogy úgy mondjam, egészen abszurd helyzetbe került. Megnyitása volt ez ennek a hiányzó VII. és VIII. osztályú elemi népiskolának, most ezzel a törvénnyel ez megszűnik azokon a helyeken, ahol bevezetik a Vll.és VIII. osztályt, illetőleg az idén a VII. osztályt, ott a következő tanévben máris meg fog szűnni. Kérdezem azonban tisztelettel: mi lesz azután az ismétlő iskolásokkal? Mert csak egy évfolyam kerül be a VII. osztályba, a II. és III. évfolyam nem kerül bele, de nem is lehet behozni, mert ez roppant változatos társaság. Ebben az ismétlő iskolában van olyan, aki a II. osztályból vagy az I. osztályból került az ismétlő iskolába, — mi lesz tehát ezzel? Azt mondotta a miniszter úr, de a törvényjavaslat indokolásában is benne van, hogy óraszámban nemcsak hogy nem jelent növekedést ennek az új iskolának a bevezetése a tanítóság számára, hanem csökkentést jelent. Most kérdem: hogyan gondolják megoldhatónak ezt a kérdést? Ugyanez a tantestület tanítson a VII. osztályban is. tehát egy osztállyal több, osztályban és azonkívül tanítson az ismétlő iskolában is? Vágy mi lesz a II, és III. éves ismétlő iskolásokkal? (Fáy István államtitkár: Átmenetileg egy évre össze lesznek csapva.) Szóval lesz egy átmeneti, kihalásra ítélt évfolyam. Azután, ahol több iskola van, — nálam is van felekezeti iskola és állami iskola — ott talán úgy lehetne megoldani a különféle jelleg kérdését, hogy az egyik iskolában a földmívelési, a mezőgazdasági jelleg domboríttassék ki, a másikban pedig az ipari és kereskedelmi jelleg. Talán intézményesen is így lehetne megoldani ezt a kérdést. Kérdezem továbbá, hogyan gondolja a miniszter úr összeegyeztethetőnek a leventeköte lezettséget az iskolakötelezettséggel? A leventekötelezettség ugyanis a hatodik osztály elvégzésével kezdődik. Én gondokodtam azon, hogyan lehetne a tananyag és az órarend elkészítésénél összeegyeztetni ezt a két kötelezettséget és mondhatom, hogy roppant nehezen megy. Ott, ahol például félnapos oktatás van és az oktatás egy óráig tart, voltaképpen egyetlenegy óra az időköz, mert két órakor már kötelező a leventetanításon való részvétel. Egy óra alatt tehát annak az ifjúnak haza kell mennie, ebédelnie kell, át kell öltöznie és el kell rohannia a leventeotthonba vagy a leventetérre, ami olyan távolságoknál, amilyenek de facto vannak, szinte lehetetlen. En azt gondolnám, hogy — miután a tanítók között egészen biztosan van leventeoktató — az iskolában legyen a külön leventeoktatás; ez egyéb szempontból is nagyon kívánatos, mert jobb, ha szeparálva vannak az idősebbektől. Ami a tanítók munkáját illeti, igen t. képviselőtársaim közül többen szóvátették a tanítói túlterhelést és én magam is szóvátettem annakidején a tanítóságnak az írásbeliekkel való túlterhelését. (Meskó Zoltán: Sajnos, minden iskolában megvan!) ami egészen különösen tapasztalható ott, ahol egy tanerős az iskola. Ahol az iskola több, tanerős, ott mégis szét lehet osztani a munkát, ahol azonban egy tanerős, ott egy emberre súlyosbodik ez a rendkívül fejlett, azt mondhatnám, a tökéletesség maximumáig fejlett irodai és írásbeli munkatömeg. (Meskó Zoltán: A zupásőrmesternek kell