Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-114

Az országgyűlés képviselőházának 114. lyes útra, helyes irányba lehet terelni és ez az irány megmarad abban a gyermekben egész életére, szinte belegyökerezik annak a gyermeknek a lelkébe, irányítja minden munkáját és minden cselekedetét és ez oknál fogva irányítja a nemzet egyetemének minden munkáját és egész jövőjét. Nagyon jól mondja az általános indokolás, hogy (olvassa): »A keresztény szellemű népi politika a magyar nép erkölcsi erején, szellemi pallérozottságán épül fel.« Igen, a valóságban ez tényleg így is van. Hogy azonban ez a keresztény szellemű népi politika eredményes és maradandó is legyen, annak feltétlenül és kizárólag csak ezeken az alapokon szabad felépülnie. Céltudatos nemzetnevelésre van szükség és e végből igenis ki kell alakítani egy meggyőződéses nemzeti életszemléletet, szociális érzést és meg kell erősíteni a nemzeti erkölcsöket. Nemzeti szempontból rendkívül hasznosnak és fontosnak tartom a népiskolai oktatás keretében az ipari és mezőgazdasági alapismeretek, tudnivalók tanításának bevezetését, mert ezáltal biztosítva látom azoknál, akik további szakképzést nem nyernek, azt, hogy munkájukban neosak egyedül és kizárólag a talán már elavult, nem gazdaságos elvek és talán az apáiktól, őseiktől ránkmaradt elvek érvényesüljenek, hanem igenis haladjanak és dolgozzanak a korszerű és kiforrott mezőgazdasági és ipari ismeretek követelményeinek alapján. De fontosnak tartom az ipari és mezőgazdasági alapoktatás bevezetését azért is, mert meg vagyok győződve arról, hogy ezeknek bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy a jövő nemzedék ezeket az ipari és mezőgazdasági területeket fokozott mértékben megkedvelje és hogy az a jövő nemzedék, a mi fiaink tényleg nagyobb szeretettel és nagyobb kedvvel működjenek és szerepeljenek ezeken a területeken. De meg vagyok arról is győződve, Ihogy az ipari és mezőgazdasági alapoktatás bevezetésével, minden ellentétes híresztelés dacára, nagyon sok olyan őstehetség, magyar őstehetség fog kibontakozást találni, amely tehetségek egyébként ebben a tekintetben elvesztek volna a nemzet számára. (Ügy van! Úgy van! jobb felől.) Ennek az elgondolásnak alapján azonban rendkívül fontosnak és szükségesnek tartom, hogy azoknak a tehetségeknek, akik kedvet és hivatást éreznek erre az ipari és mezőgazdasági továbbképzésre, mód és lehetőség adassék arra, hogy ebbeli továbbképzésüket a középfokú gazdasági és ipari iskolákban folytathassák, röviden, Ihogy lehetőség nyíljék a nyolcosztályos népiskola elvégzésével arra, hogy minden nehézség nélkül tovább képezhessék magukat az ipari és mezőgazdasági iskolákban. Tudom, hogy a törvényjavaslat tartalmaz ebben a tekintetben intézkedést, mert hiszen a nyolc osztályt átlagon felüli eredménnyel végzett növendékeknek felvételi vizsgával megadja a lehetőséget arra, hogy tovább tanulhassanak. Méltóztassanak azonban nekem megengedni, aki már másfél évtizede dolgozom az ipar területén és dolgozom ott ma is, hogy azt mondjam, hogy gazdaságilag nem mindig azok lesznek az életben a legkiválóbbak, akik kitűnő bizonyítványai rendelkeznek, (Egy hang a középen: Úgy van!) hanem nagyon sokszor azok, akik ipari és gazdasági érzékkel rendelkeznek; ezek sokkal jobban meg fogják állani helyüket ezeken a területeken, mint az, aki talán jobb eredménnyel végezte az iskolát. Azt hiszem, hogy érdemes lesz talán azzal a gondolattal foglalkozni, hogy az egyébként is drága polgári iskola lassan visszafejlesztessék ülése 1940 június 7-én, pénteken. 173 olyan értelemben, hogy kapcsolatba hozassék a nyolcosztályos népiskolával. Elhiszem, hogy talán súlyos terheket okoz ez az államnak, én azonban azt hiszem, hogy ez a nemzeti kultúrnívó emelését és egyáltalában, a magyar népoktatás célját nagy lépéssel vinné előbbre, mert megadná a lehetőséget, hogy a sokszor többre hivatott, tanulni akaró és tanulni vágyó szegény ember is megkapja a lehetőséget arra, hogy magát képezze, tudását gyarapítsa, tanuljon és mint tanult munkás, iparos, gazda vagy kereskedő tudásával és törhetetlen nemzeti érzésével legyen a nemzet hasznos munkása. Mindezeket összegezve, a tudás, a nemzeti érzés, a szakképzés szempontjából én ezt a törvényjavaslatot rendkívül fontosnak, rendkívül nagy horderejűnek tartom (Igaz! Úgy van! a cözepen) és éppen ezért a legnagyobb örömmel üdvözlöm. De különösképpen köszönöm a javaslat megszövegezőjének azt az általános indokolást, amely kell, hogy minden magyar ember előtt ismeretessé váljék (Úgy van! Ügy van! a középen.) és kell, hogy minden magyar ember előtt a magyar közéletnek, a magyar életnek Íratlan törvénye legyen. De éppen azért, mert, — amint mondottam — a nemzet jövőjének kialakítása szempontjából én ezt a törvényjavaslatot talán a legnagyob horderejű javaslatnak tartom, kell, hogy kifejezést adjak egy-két aggodalmamnak, amely ennek a törvényjavaslatnak végrehajtását illetőleg él bennem. Nagyon jól tudjuk, hogy végrehajtás tekintetében elég rosszul állunk. En nem akarok itt most törvények végrehajtásáról, legfőkép pen nem akarok törvények végrehajtásának hibáiról beszélni, bár meg vagyok róla győződve, hogy a közeljövőben erről itt meglehetősen bőven és részletesen meg kell emlékeznünk, hanem ez alkalommal osak erre a törvényjavaslatra vonatkozólag szeretnék egyetmást felemlíteni és szeretném ezekre felhívni a miniszter úr figyelmét, nehogy éppen ezek legyenek azok a körülmények, amelyek ennek az óriási jelentőségű és nagy fontosságú törvényjavaslatnak maradéktalan végrehajtását akadályozni és gátolni fogják. A nemzet alapját képező és a nemzet jövőjét kialakító, lelkiismeretes, helyes és teljes munkát, tanító- és nevelőmunkát népiskoláinkban csak akkor várhatunk, csak akkor remélhetünk, ha az a tanítói kar nincsen túlterhelve az élet minden bajával, gondjával és lehetőleg — magyar értelemben véve — gondmentesen tudja végezni és teljesíteni ezt a nagy nemzetmentő és nemzetépítő munkálkodását. (Ügy van! Ügy van! a középen.) A magyar tanítóság nemzeti misszióját csak akkor tudja maradéktalanul végezni és teljesíteni, ha megadjuk a lehetőséget arra, hogy ne^ kelljen a különben is egész embert kívánó és követelő tanítóság mellett annak a tanítónak a mindennapi életért még egyéb kenyérkereső foglalkozásokkal is bajlódnia. Meg kell követelni a tanítótól a tanítás és nevelés szempontjából a maximumot és azt a tanítót, aki nem érzi az ő nemzeti missziójának súlyát, vagy aki nem érzi az ő foglalkozását hivatásnak, könyörtelenül más területre kell küldeni, mert az olyan tanító, aki tudásban, lelkiismeretben, erkölcsben és nemzeti érzésben nem százszázalékos, (Egy hang a középen: Az közveszélyes!) az egy pillanatig sem lehet t hivatott arra, hogy alapozza, építse és erősítse ennek a nemzetnek a jövőjét. (Ügy van! Ügy van!) Meg kell tehát követelni a maximumot, ezzel szemben azonban a nehéz és súlyos hivatást betöltő, nagy és 26*