Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-114
174 Az országgyűlés képviselőházának HU. ülése 19W június 7-én, pénteken. felelősségteljes munkát végző tanító százszázalékos embert követelő munkájának meg kell adni a becsületes ellenértékét. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon* a középen és a baloldalon.) Nagyon jól tudom azt, hogy itt, ennél a kérdésnél igen súlyos, az államra nézve nagy terheL jelentő kiadási tétellel kell számolnunk, de kérdezem ezzel kapcsolatosan, hogy vájjon lesz-e gyakorlati értéke a honvédség korszerű felszerelésének, ha hiány lesz fanatikus emberanyagban, amely a korszerű felszereléssel életét is gondolkodás nélkül és nemzeti fanatizmussal lesz hajlandó feláldozni nemzetének és hazájának megmentésére. A törvény eredményes végrehajtását illetőleg még egy aggodalmain van a tekintetben, hogy bár a miniszter úr — nagyon helyesen — ennek a törvénynek végrehajtását a tanítói létszám megemelésével gondolja és látja megoldhatónak, azonban nagyon magasnak . találom a tanulói létszám felső határának megállapítását. Túlmagasnak találom különöskép és itt a legsúlyosabbat mondom, az egytanerős iskolánál, ahol a felső határ 60 növendékben van megállapítva. A tanítói kar meglehetősen túl volt terhelve eddig is, és ha ez a túlterhelés nem szűnik meg és annak a tanítónak a továbbiakban is 60 gyermekkel kell nemcsak tanítás, hanem nevelés szempontjából is foglalkoznia, nem tudom, hogyan remélhetünk és várhatunk eredményes tanítói és nevelői 'munkát abban az iskolában. Nem lehet a tanító munkája eredményes annál kevésbé sem, mert hiszen az új terhet jelentő hetedik és nyolcadik osztály terhe éppen a legsúlyosabb, a legnehezebb, a legkritikusabb téli hónapokban kerül annak a tanítónak a vállára, azokban a téli hónapokban, amikor egyébként is az adottságnál fogva különösen a vidéki iskolákban a legtöbbet kell a többi osztályokkal is foglalkoznia annak a tanítónak, a legintenzívebben kell^ azok tanítását és nevelését végeznie és egyébként is ez az idő, ezek a téli hónapok azok, amikor kultúrélőadások, népművelési tanfolyamok tartása és rendezése a legsúlyosabban terheli meg azt a tanítót. Ilyen túlterheltség mellett annak a nemzeti célnak az elérését, amelyet a tanítónak szolgálnia kell, nem remélhetjük és éppen ezért nagyon kérem a miniszter úrtól a tanulói létszám felső határának különöskép az egytanerős iskoláknál való csökkentését. Annál inkább szükségesnek tartom a tanulói létszám felső határának csökkentését, mert hiszen az ipari és mezőgazdasági alapismeretek oktatásának bevezetésével egy egészen új terrénumot adunk annak a tanítónak és ha azt akarjuk, hogy ezen a területen a tanító a munkáját százszázalékosan tudja eredményesen végezni, akkor annak a tanítónak lehetőleg szinte egyénenként kell foglalkoznia a gyermekekkel. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr. Molnár Dezső: Kérek két perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért két perc meghosszabbítást megadnif (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Molnár Dezső: Mindezek mellett természetesen az általam általánosságban említett indokoknál fogva én ezt a törvényjavaslatot a tudás, az erkölcsi és nemzeti érzés fejlesztése, a szakképzés növelése és fejlesztése szempontjából s egyáltalán az igazi magyar jövő kiépítése és kialakítása szempontjából nélkülözhetetlennek tartom (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen.) és mert meg vagyok róla győződve, hogy a nyolcosztályos népiskola tanterve mindezek maradéktalan megvalósításának szem előtt tartásával fog összeállíttatni, illetőleg helyesbíttetni és mert meg vagyok győződve arróh hogy mindezeket az aggodalmaimat a minisz ter úr a végrehajtás során meg fogja szüntetni és ezt a törvényt az általános indokolásban elmondottak szellemében maradéktalanul végre is fogja hajtatni, őszinte örömmel üdvözlöm és köszöntöm ezt a törvényjavaslatot és a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Pándi Antal! Elnök: Pándi Antal képviselő urat illeti a szó. Pándi Antal: Mélyen t. Ház! A tárgyalás alatt álló törvényjavaslathoz nem mint pedagógus, hanem, mint az élet embere kívánnék hozzászólni és főképpen abból a szempontból, hogy a falu népének a szeretete vezet engem minden tekintetben, ha róluk van szó. Ebben a törvényjavaslatban is azt látom, hogy ha nem is tökéletes megoldást kíván nyújtani, egy lépéssel előbbrevisz ahhoz a célhoz, hogy a falu népének szellemi nevelését emeljük. Eddig úgy volt, hogy ha a falusi ember jelentkezett a városban, a vasútnál vagy a postánál és megkérdezték, hogy mi a képessége, szégyenkezve vallotta meg, hogy csak hat elemije van, de ha humor volt benne, mindig azt mondta, hogy három butát és három ostobát végzett. Ez az éra, úgylátszik, kezd megszűnni. A falu nevelése a nemzet nevelése, a katonának a nevelése. A kultuszminiszter urat én nem mint pártembert nézem, hanem ugyanolyan miniszternek tartom, mint a hadügyminisztert. Az előkészítő munkát a nemzet testében a miniszter úr végzi és nem tudom megérteni elkeseredett hangját, amelyet humorba öltöztetett, hogy nincs elegendő pénz ilyen hatalmas nemzetnevelési problémák megoldására. Igenis, rendezzünk egyszer kulturális mozgósítást, intézzük el véglegesen és gyökeresen a nemzetnevelés nagy problémáját. Szívesebben láttam volna Hóman Bálint kultuszminiszter urat nem pár tjei vénnyel a mellén és nem amint humorosan adja elő az ő fájdalmát, mert tudom, hogy igenis, szívből akarja ezt a megoldást és szerettem volna, ha úgy nyilatkozott volna meg, mint ahogy Mussolini nyilatkozott meg a Chigi-palota erkélyén, amikor az ifjúsághoz beszélve azt mondta, hogy »In una manó il libro, nelF altra il moschetto eombattere per la patria«. Ezt szerettem volna tőle is látni, ne pártember legyen, hanem egy új világnézet embere, egy új nemzetnevelés embere és most rektifikálom kissé a szavaimat: ezt a szimptómát meg is éreztem benne, hogy ő ezt így akarja, de hogy ki az, aki megakadályozza, nem tudom. (Iij. Zimmer Ferenc: A rendszer!) A nemzetnevelés, amint említettem, éppen olyan súlyos probléma, mint a hadügyi nevelés. Elsőrangú fontosságúnak tartom tehát a kultusztárcát és kiemelném a sablonos miniszteri tárcák közül s egy független, a miniszterek fölött álló külön tárcának tekinteném, mint a hadügyi tárcát is.^ Ebből kiindulva követelem a kultuszminisztérium részére is azt a különleges állapotot, hogy ha kell neki, teremtsék elő a pénzt, ha a föld alól is. Hozzászólásom nem pedagógiai hozzászólás akar lenni. Az előttem szólott igen t. képviselőtársaim minden szemszögből alaposan ki-