Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-112

90 Az országgyűlés képviselőházának 112. ülése 19W június 5-én, szerdán. vitéz Hertelendy Miklós: Csak több kellene!) Nagyon örülök, hogy a miniszter úr ezt ki­jelentette, én azonban emelni kívánom ezek­nek a számát, hogy az egész országot be tud­juk ezzel hálózni s így ne maradjon az ország­ban egyetlenegy község sem, ahol nincsen ilyen intózmény. (Hóman Bálint vallás- és köz­oktatásügyi miniszter: Nagyon helyes! — vitéz Hertelendy Miklós: Kiépítés alatt van!) T. Ház! Van még egy ezzel kapcsolatban álló megjegyzésem is, éspedig az iskolánkívüli népművelésre vonatkozólag. Mint gyakorlati nevelő magam is végeztem iskolánkívüli nép­művelést és így egészen tárgyilagosan meg­állapíthatom, hogy bizony a mi iskolánkívüii népművelésünk hibás módszerei miatt ma még nem áll azon a fokon, amelyen állnia kellene, ahhoz, hogy eredményeket érjen el. Nem aka­rom most vázolni, hogy mi történik ezidő­szerint; mindenesetre nem jó úgy, ahogy van. Nem szabad azonban megelégednünk ennek megállapításával, hanem igenis keresnünk kell a módozatokat atekintetben, hogyan tudjuk a hibákat jóvátenni, tehát hogyan tudunk olyan iskolánkívüli népművelést megvalósítani, amelynek hasznos gyakorlati eredményei lesz­nek. E tekintetben nagyon kívánatosnak tar­tom, hogy a mi nevelői gárdánk, amely ugyan meglehetősen terhes munkát végez, falun és városban, ha lehet így mondani, egy kis han­gulatot csináljon az iskolánkívüli népoktatás­nak, hogy ennek a hangulatnak kihasználásá­val olyan iskolánkívüli népművelés induljon meg, amely az illető körzetnek vagy helység­nek nemcsak a fiataljait gyűjtene maga köré és nemcsak a fiataloknak nyújtana az iskola elvégzése utáni nevelési módszerekkel ismere­teket, hanem az idősebbeket is bevonná ebbe. Adjunk tehát az iskolánkívüli népművelésnek tekintélyt azzal, hogy az öregeket is oda­vonzzuk. Az iskolánkívüli népoktatás így az öregeken keresztül is hatni tud majd. (Herte­lendy Miklós: A téli mezőgazdasági szaktan­folyamokon így van!) Igaza van Hertelendy igen t. képviselőtársamnak, de még ez is any­nyira hiányos, hogy rendkívül kívánatos az elmondottak teljes mértékben való végre­hajtása. Ugyancsak igen kívánatos volna ezzel kap­csolatban az, hogy a végzett növendék továbbra is Összeköttetést találjon iskolájával. Ezidő­szerint ugyanis mi a helyzet? A tanuló elvégzi a 4 vagy g elemit és utána megszűnik közte és az iskola között a kapcsolat. Miért, t. Ház? Azért, mert az iskfola nem tud neki az ő gya­korlati életével, gyakorlati munkásságával kapcsolatban tanácsaival támogatást nyújtani. Ezt a kapcsolatot éppen az iskola gyakorla­tiassága biztosítaná, szükséges tehát, hogy egyrészt az említett központok fennálljanak, másrészt az, hogy a mi iskolánk az élet is­kolájává s nem pedig — ne méltóztassék fél­reérteni — a tudományókl iskolájává váljék. (vitéz Hertelendy Miklós: Az indokolásban benne van!) Egészen természetes dolog, hogy ha mi az oktatással kapcsolatban tényeket állapítunk meg és keressük a módozatokat, amelyek se­gítségével javíthatnánk, segíthetnénk az ez­időszerinti helyzeten, akkor minden személyi vonatkozás nélkül, a tények alapján, a leg­tárgyilagosabban le kell vonnunk a következ­tetéseket, az eddigi nevelő-oktató módszer és a jövő nevelő-oktató módszer közötti különb­ségből, egyrészt azért, mert mutatja az élet az eddigieket, másrészt azért, mert biztosíta­nunk kell, hogy a helyes változás a jövő szempontjából; biztosíttassak. Ilyen szempont­ból kívánok én egy és más dolgokkal még a t Ház elé jönni és ilyen szempontból kívá­nom a javaslatot a továbbiakban bírálat tár­gyává tenni. Tisztelettel kérek félóra meghosszabbítást. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért félórai meg­hosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meg­hosszabbítást megadja. Rapcsányi László: A legtárgyilagiosabban megállapíthatjuk, hogy eddigi nevelési és ok­tatási rendszerünk nem volt olyan, amilyen­nek lennie kellett volna. Itt ne méltóztassanak politikumot gondolni kijelentésem mögött, mert bár erre igen kínálkozó alkalmak van­nak a javaslattal kapcsolatban, ezeket a jelen pillanatban nem óhajtom felhasználni, hanem kizárólag a tárgyilagos szemlélő és bíráló véleménye alapján állapíthatom meg azt, hogy rendszerünkben volt a hiba, a nevelési rend­szerben vblt a hiba éppúgy, mint politikai vonatkozásban is. Hogy ez így van, ahhoz nem kell részletesebb magyarázat, mert hiszen, hogy nevelési rendszerünk^ nem volt jó, azt egyrészt az elmondottak, másrészt pedig mind­azok bizonyíthatják, akik gyakorlatilag fog­lalkoznak vele és akiknek módjuk van a gya­korlati foglalkozás révén ezeket a tényeket megállapítani. Bizonyos mértékben azonban nekünk is pontosan meg kell állapítanunk, hogy hol van a hiba, pontosan meg kell álla­pítanunk, hogy mi a hiba, de ugyanakkor pon­tosan rá kell mutatnunk a megoldási módoza­tokra is. Hiiba van szerintem elsősorban a legfőbb irámyításban, hiba van a nevelést biztosító in­tézményekben, hiba van a, nemzetnevelő szem­pontok gyakorlati megvalósításában, hiba van az iskola és az élet közötti kapcsolatok hasz­nosan való fenn nem tartásában.^ ugyancsak hiba van a nevelő-oktató-kar tekintélyének meg­felelő szempontok szerinti biztosításában és anyagi helyzetének javítása szempontjából. Hogy ez így van, annak igazolására igen cél­irányos volna és énszerintem a. legmegfelelőbb is, ha összehasonlítjuk a liberálkapitalista ne­velési rendszerű nevelői működést a szerin­tünk helyes nemzeti szocialista rendszerű ne­velési rendszerrel. Ne méltóztassanak e tekin­tetben — megint mondom — politikumot látni, csupáin a ^multat és a jövőt óhajtom egymással szembeállítani azért, hogy a kettőnek összeha­sonlításából azután le tudjuk szűrni a helyes megoldásokat, pontot téve a múlt után ma és elkezdve a jövőt ugyancsak ma. E tekintetben szerintem — és itt bizonyos mértékig kétségtelenül látom a javaslat jó­szándékát — eddig hibás volt a legfőbb irá­nyítás és a gyakorlati megvalósításiban az lát­szott, hogy elsősorban az oktatásra helyeztük à fősúlyt. Az, hogy az oktatásra helyeztük a fősúlyt, lehet, hogy az ismeretszerzés szem­pontjából ideig-óráig többletet biztosított, de amit^ nyertünk a réven, — bár nem is mond­hatnám azt, hogy nyertünk a réven, mert ez sem százszázalékos nyereség volt — százszoro­san elvesztettük a vámon azáltal, hogy nem neveltük nemzetünket úgy, ahogyan kellett volna. Sohase tévesszen meg ugyanis bennün­ket az a körülmény, ihogy vannak nagyszerű tudósaink, kiváló költőink, kiváló íróink, egy­szóval a nemzeti géniusz válóban az. aminek lennie kell. Ez ne tévesszen meg bennünket, mert ugyanakkor — legyünk tárgyilagosak — vannak műveletlen és neveletlen, vagy, mond­juk, kevésbbé nevelt tömegeink. Ennek kijeién-

Next

/
Oldalképek
Tartalom