Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-106

524 Àz országgyűlés képviselőházának 106. ülése 194-0 május 6-án, hétfon. kisemberekhez fordul, akik a legjobban rá vannak szorulva a melegségre, a támogatásra — még az adótörvények részéről is. Mélyen t. Képviselőház! Általánosságban véve ezekkel kívántam megindokolni álláspontomat, hogy miért szavazom meg ezt az előttünk fekvő javaslatot, nemcsak a miniszter úr és a kormány iránti bizalomból, hanem saját meggyőződésem szerint is. Most méltóztassék megengedni, hogy nem ugyan a részleteikbe menően, mert hiszen ez a részletes tárgyalás feladata, hanem — ahogyan Meskó Zoltán képviselőtársunk kifejezte — a részletekhez is általánosságban egypár szót szólhassak és itt is az ellenzéki kritikából egyet emelhessek ki, Matolcsy Mátyás igen t. képviselőtársam kritikáját, aki azt az álláspontot foglalta el, hogy miinek ennyiféle adó, hiszen a szakemiberek is alig ismerik ki magukat a sokféle adó között, elég volna tehát egyetlen adónem és azután ennek az egyetlen adónemnek a kulcsát olyan magasan állapíthatnók meg, hogy az ebből származó bevétel fedezze az összes kiadásokat. Ha ezt az álláspontot mérlegre tesszük és megvizsgáljuk, olyan eredményekkel találjuk szemben magunkat, amelyeket valószínűleg Matolcsy Mátyás igen t. képviselőtársam sem óhajt elérni. Hogy mást ne mondjak, egy ilyen adóztatás, amely egyetlen adónemmel kíván operálni, tö,bbek között elsorvasztaná és megszüntetné az autonómiákat. Ha ugyanis egyetlen adónemmel adóztatnánk, akkor természetesen ennek keretéibe kellene beleszorítanunk az egyes autonómiák, tehát a községek és törvényhatóságok [Szükségleteit is és azután az állam osztaná szét, utalványozná az egyes helyi autonómiák részére a szükséges fedezetet Ha azonban ez így lenne, akkor megfosztanék az autonómiákat legfontosabb joguktól, a saját költségvetés jogától, az önadóztatás jogától, ezzel a módszerrel tehát valótoan elsorvasztanák vagy esetleg meg ig szüntetnők az autonómiákat. hónappal azelőtt a közalkalmazotti fizetések részleges visszaállításával nyújtottunk. Átérzem azt, van abban igazság, hogy a magasabb kategóriákban lévő közalkalmazotti fizetéseket esetleg nagyobb mértékben kellene az adózás körébe bevonni, azonban, mivel ez a közalkalmazotti fizetés nagyon könnyen megfogható adóalap, amelyet bármikor elérhetünk, talán várjunk kedvezőbb alkalomra, várjunk arra az időre, amikor ennek a bevételi forrásnak megfogására nagyobb szükség lesz. Ez bármikor előttünk áll, különösen akkor, ha majd a Házban a miniszter úr benyújtja az úgynevezett szociális alapról szóló törvényjavaslatot. Szerény felfogásom szerint ennek keretében tartom én lehetségesnek a közalkalmazottak -magasabb kategóriába tartozó fizetéseket erősebben bevonni a közteherviselésbe. Ha tehát ez az előttünk fekvő törvényjavaslat, amint az előbb kifejteni bátor voltam, az egyetlen helyes módot választja, a jövedelmi és vagyonadót fogja meg és az ebből származó bevételek fokozásával kívánja az állam fokozódó kiadásainak fedezetét biztosítani, akkor meg kell állapítanom, hogy teljességgel nem helytálló az az egyes ellenzéki szónokok részéről hangoztatott kifogás, mintha ez a javaslat nem elégítené ki az arányos, igazságos és szociális adóztatás követelményeit is. Teljesen igazat adok a miniszter úrnak abban, hogy egy adójavaslatnak elsősorban adójavaslatnak kell lennie és nem lehet az elsősorban szociális vagy családyédeLmi javaslat. Ha ebben a javaslatban mégis szociális és családvédelmi szempontokra is tekintettel volt a miniszter úr, ez csak egy tiszteletreméltó, dicsérendő többletet jelent, (Igaz! Ügy van! a középen.) de nem olyan matéria, amely rendes körülmények között egy adójavaslat keretébe beletartoznék. Ez a javaslat azonban akkor, amidőn a jövedelem- és vagyonadót fogja meg, tehát az arányos és igazságos adóztatás követelményeinek tesz eleget, tovább megy és az adóztatás egyszerűsítésére nézve is tartalmaz érdemleges intézkedéseket. Ilyen, az egyszerűsítés gondolatát szolgáló intézkedésnek tekintem például a tételes kereseti adó és a tételes házadó statuálását, mert hiszen a tételes kereseti adó és házadó éppen a kisemberekre nézve, akiket legjobban akarunk védeni minden oldalon, teszi egyszerűbbé az adóztatást. T. Képviselőház! Á javaslatot tehát, ha helyesen akarjuk méltatni, abból a szemszögből kell figyelemibevenni, hogy ez a javaslat túlmegy egy adó javaslat keretein és olyan matériákat is magához ölel, amelyek tulajdonképpen nein tartoznak egy adójavaslat keretébe. Voltak felszólalók, akik talán túlértékelték a javaslat szociális é* családvédelmi részeit, és voltak szónokok, akik aláértékelték ezeket a rendelkezéseket. En nem ebből a szemszögből veszem vizsgálat alá és ítélem meg ezeket a rendelkezéseket, hanem más szempontból. Á múltban vidéken magam is gyakran hallottam azt a panaszt, hogy az állampolgárok csak ridegségét, csak szigorú tilalmait érzik azoknak a paragrafusoknak. Hallottam azt a kifogást is, hogy a paragrafusnak nincsen szíve. Áz adójavaslatok közül talán ez az első, amelyre el lehet mondani, hogy ennek a javaslatnak, a paragrafusnak szíve is van, (Ügy van! Ügy van! — Taps a középen.) amely a maga érzelmeivel azokhoz a Lehetséges, hogy ha Matolcsy Mátyás képviselő úr itt volna, erre azt az ellenvetést tenné, hogy ma nincsen is autonómia, mert hiszen az államhatalom beleavatkozik az autonómia jogaiba is. Áz igaz, hogy ma nem teljes az autonómia, ennek azonban oka az 1914-ben kezdődött világháború és okai az azóta is fennálló rendkívüli viszonyok. Meg vagyok győződve arról, hogyha ezek a rendkívüli viszonyok megszűnnek, akkor az autonómiák jogainak teljessége^ is vissza fog térni. Ha azonban olyan adóztatási rendszerre térnénk át, amely egyetlenegy adónemmel kíván operálni, ezzel az adóztatási rendszerrel — éhben talán az igen t. ellenzék is igazat ad nekem — elsorvasztanák és megszüntetnők az autonómiákat. Nem szolgálnák azonban az ilyen adóztatási rendszerrel az arányos és igazságos adóztatás gondolatát sem. Utalok arra, hogy a múltban voltak egyes vármegyék, egyes községek, amelyek például nagyon jókarban tartották és jól kiépítették az úthálózatukat s ezt az eredményt akként érték el, hogy nagyobb mértékben adóztatták meg Önmagukat, nagyobb áldozatokat hoztak, más vármegyék vagy más vidékek viszont nem hozták meg ezt az áldozatot. Ha egyetlen adónem lenne és az állam osztaná el az autonómiák között a szükségleteik fedezetét, akkor természetes, hogy azoknak a vármegyéknek, ahol — mondjuk — például