Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-106
502 Az országgyűlés képviselőházának 10$. ülése 19^0 május 6-án, hétfőn. miniszter, aki minden lelki gátlás nélkül — erre helyezem a hangsúlyt; minden lelki gátlás nélkül! — meg fogja segíteni az ő pusztuló magyar fajtáját. Mindezeket nem azért mondottam el, t. Ház, mintha a miniszter úrnak hízelegni kívánnék, mintha én tőle a magam számára valaha is valamit kérnék; ezekkel a megállapításokkal csak az igazságnak kívántam eleget tenni. (Helyeslés jobbfelől.) Azt sem állítom, hogy a i>énzngyminiszter úr a magyar faj megmentésére és a szociális béke megmentésére irányuló törekvések terén már mindent megtett, amit tőle a magyar élet megkíván és megkövetel. Korántsem! Hiszen a magyar nemzeti problémák megoldásának, a félévszázados mulasztások jóvátételének sajnos, még csak a kezdetén állunk, de legyen szabad egyúttal megjegyeznem, hogy ha van valaki, aki állandóan sürgeti és követeli a tetteket^ és a gyors cselekvést, ha van valaki, aki látja és érzi az intézkedések s a korszerű reformok elodázásával és holmi félmegoldásokkal járó imminens veszedelmet, akkor bizonyára szerény személyem is egyike ezeknek. En itt csak a jelen mentalitását és munkáját kívántam szembeállítani a bűnös múlt téves irányával és úgyszólván helyrehozhatatlan mulasztásaival. T. Ház! Amikor adójavaslat felett folytatunk vitát, olyan téma felett, amely az ország lakosságának tálnyomó nagy részét érdekli, rövid ^ elmefuttatást végzek a világháború utáni időknek ama momentumain végig, amelyek ezzel a kérdéssel szorosa a Összefüggnek. Mindjárt a világháború utáni években a mi pénzügyi köreink soha meg nem bocsátható, soha jóvá nem tehető mulasztást követtek el akkor, amikor a hadinyereségeket, a hadivagyonokat futni hagyták (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) ahelyett, hogy azokat a legalaposabban megadóztatták és megdézsmálták volna. Meg vagyok arról győződve, hogy amennyiben az ilyen hadivagyonok egyrésze ma még megfogható, azokat a mi pénzügyminiszterünk meg is fogja fogni és azokkal szemben a legkíméletlenebbül fog eljárni. Természetes, hogy ezekkel a hadigazdagokkal szemben a társadalomnak az a rétege viseltetik a legnagyobb averzióval és jogos gyűlölettel, amely réteg úgyszólván mindent letett a haza oltárára hadikölcsönjegyzés alakjában és amely réteg ennekfolytán sajnos, nagymértékben, sőt részben teljesen tönkrement és nagy áldozataiért úgyszólván semmi kárpótlásban nem részesült. A világháború utáni 10—12 esztendő, sajnos, az aránytalan teherviselésnek és v az igazságtalan adóztatásnak meglehetősen sötét korszaka volt. Az egyik oldalon ott láttuk az adóterhek alatt görnyedező kisembert, ott láttuk a százféle címen és módon íkiuzsorázott és kizsarolt kisgazdatársadalmat, ott láttuk az ezer bajjal és a legnagyobb nélkülözésekkel küszködő sokgyermekes, szegény munkáscsaládokat és ott láttuk á folytonos fizetésredukciók és B-listák révén anyagilag és lelkileg teljesen lecsúszott alkalmazottak és tisztviselők társadalmát, (Ügy van! Ügy van!) míg a másik részen ott láttuk a nemzeti vagyonban dúskáló, sokszor a legbőnösebb és a leglelkiismeretlenebb módon, hihetetlen iramban és arányokban meggazdagodott élősdiek társadalmát, (Budinszky László: Sajnos!) akik mint a szélhordta korhasztó gombarajok, úgy telepedtek oda a nemzet ezeréves csonka törzséhez. És még ha ezek a rohamosan meggazdagodott vámszedői a magyar nyomornak, legalább eleget tettek volna adófizetési kötelezettségüknek és legalább alkalomadtán, sürgős szükség esetén bizonyos áldozatkészséget tanúsítottak volna a nehéz helyzetbe került magyar társadalommal vagy annak egy részével szemben! Az életben azonban ennek éppen az ellenkezőjét láttuk. Számtalanszor tettem szóvá magam is ezeket a szörnyű és megdöbbentő anomáliákat, amit egyébként parlamenti felszólalásaim is igazolnak. Ügy láttam, hogv ez a nagykapitalista társaság itt tulajdonképpen nem volt más, mint állam az államban — (Budinszky László: A Biró Pálok!) majd arról is beszélek — s teljesen szabadon bocsátva garázdálkodhattak gazdasági életünk összes térségein és teljesen kényük-kedvük szerint gazdálkodhattak aemzeti javainkkal. (Tóth József: Garázdálkodhattak! — Pröhle Sándor: Ügy van! Nem gazdálkodhattak, hanem garázdálkodhattak!) Ismétlem: ezek a magyar munkásság véres verejtékén és a fogyasztóközönség hihetetlen kiuzsorázása révén felhizlalt újgazdagok, új pénzarisztokraták, azaz ha úgy tetszik: »monopolkapitalisták« a legtöbb esetben, egészen csekély kivétellei igenis kivonták magukat még az adózás alól is. (Budinszky László: A zsidók ma is kivonják magukat.) Hogy ne mondhassa senki azt, hogy mindez az én fantáziám beteges szüleménye, leszek bátor itt egy olyan szakembernek a jelentését felolvasni, aki annakidején a mi pénzügyi helyzetünket, a mi költségvetésünket vizsgálta, aki itt köztiszteletnek örvendett, aki külföldi ember létére magyarbarát volt, aki mindenkor objektív volt. Ez a szakember, bár kijelentéseiben mindig óvatos diplomata, Tyler volt, aki következőképpen nyilatkozik az ő évi jelentésében (olvassa): »Bölcs dolog lett volna olyan időben, amidőn az egész világon a íagykereskedelmi árak tartós esést mutattak, annak biztosítása, hogy a belföldi kiskereskedelmi árak általánosságban és egyöntetűen csökkenjenek. Az áresés azonban nem volt egyenletes. Bizonyos érdekeltségeknek sikerült a maguk részére kivételes helyzetet teremteni, amely már az egyedáruság fogalmát közelítette meg és sikerült saját javukra a kiskereskedelmi árakat magas színvonalon tartani. Ennek eredménye a fogyasztás erős esökkenésében mutatkozott. A kincstár az adók emelésére kényszerült, míg a bevételek esése folytatódott. A valóságos bevételek elosztásában beállott eltolódásokat nem követte az adóztatás mechanizmusának ahhoz való alkalmazása. Azok az érdekeltségek, amelyek a magas vámtarifák, a behozatali tilalmak, a külföldi fizetési eszközök hiánya és az árellenorző kartelek által teremtett jelenlegi helyzetből hasznot húznak, sok esetben még az adóztatás alól is menekül; nek. Ezek az érdekeltségek nagyobbrészt ipari érdekeltségek«, (Budinszky László: Kartelek!) »de egyesek a hazai mezőgazdasági termények forgalmával is foglalkoznak.« (Egy hang a szélsőjobboldalon: Forgalmával, nem termelésével!) Mélyen t. Ház! Ez nem az én véleményem, ez Tyler népszövetségi megbízottnak a jelentése. Tehát igaz az, amit annyiszor állítottunk és állítunk sokan még ma is, hogy ezek a nagykapitalisták, ezek a monopolkapitalisták nincsenek még ma sem úgy megadóztatva, mint ahogy azokat meg kellene adóztatni, még pedig visszamenőleg! (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) így adóztak és adóznak részben még ma is azok, akik mindenüket, kényelmes here életüket és mérhetetlen vagyonukat ennek az ezer bajjal küzködő csonka országnak köszön-
