Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-105

Az országgyűlés képviselőházának lógnak fordulni esetek, hogy egyes nagyjövedelmű adózók, akiknek a vagyona után kirótt egyszeri hozzájárulás a jövedelmüknek, mondjuk 11%-át teszi ki, ezen a címen mentesülnek a jövedelmi vonalon a hozzájárulástól, viszont olyanok, akiknek vagyonuk nincs s igy nem rovattak meg egyszeri vagyoni hozzájárulással, a nagy jövedelmük után jelentősen nagyobb terhet fognak viselni, mint az előbbiek. Itt tehát látok egy kiegyenlítő faktort, amely a további kincstári bevételeknek jelentős forrását nyitná meg és ha azt kérem a miniszter úrtól, hogy gondoljon szeretettel a magánalkalmazotti társadalomra és ha nem is az egészet, de legalább ezt a 75%-át, a 250—300 pengő fizetéssel lavírozó részét mentesítse a különadótól, akkor ezen a vonalon mutatom majd meg a részletes tárgyalásnál azt a bevételi többletet, amelyből vagy amelynek erejéig a különadó terén ezt a kedvezményt a gyöngék, a kisemberek számára meg lehet adni. (Helyeslés jobbfelől.) Mélyen t. Ház! Azért is kérek a különadó terén ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban könnyítést a magánalkalmazottak részére, mert azt látom, hogy ha ez a törvényjavaslat nem is nyúlt hozzá az alkalmazotti kereseti adóhoz és annak kulcsát nem is emelte fel, mégis tartalmaz a magánalkalmazottak hátrányára olyan intézkedéseket, amelyak ebből a javaslatból, ha csak lehetséges, eliminálandók volnának. Itt mindjárt rámutatok arra, hogy az az intézkedés is a magánalkalmazottak terhére van, amely itt a magánalkalmazotti kereseti adó progressziójának érvényesítése érdekében nyilvánul meg a törvényjavaslatban akkor, amikor az szigorúan leszögezi, hogy külön adóalapként a kereseti adóvallomásokban a jövőben nem kezelhető egyéb, csak a lakbér, — a remuneráció legfeljebb két esetben — ezenkívül semmi más. Tudom, hogy a pénzügyminiszter úr ezzel az intézkedéssel — hogy paradoxonnal fejezzem ki magam — egy régi »legitim abuzust« óhajt megakadályozni, mert a mai helyzet tényleg lehetővé teszi azt, — mégpedig a kincstár kárára — hogy a vállalatok az alkalmazottakkal való megállapodás alapján a nekik járó illetményeket a progresszió elkerülése végett különféle címeken annyi részre bonthassák fel, ahányra akarják, aminek folyainányaként eddig csak ezek után a csökkentett alapok után érvényesülhetett külön-külön a kereseti adóban rejlő progresszió. Azt, hogy ennek az abuzusnak a kincstár véget óhajt venni, tökéletesen helyeslem. Azt kell azonban kérnem a pénzügyminiszter úrtól, hogy legalább még egy szempontot vegyen tekintetbe ennél a kérdésnél, illetőleg legitimizáljon, mégpedig azt, ami az ő tudomása szerint is most már az egész, vállalati világban bevezetett állandó szokás, hogy az alkalmazottak karácsonykor segélyt kapnak. Kérem a miniszter urat, fogadja el ezeknek a segélyeknek azt a természetét, hogy ezek sem a kifizetés hónapjára, ezen esetben a decemberi hónapra szóló dotációk, hanem egész évre kisugárzó fizetéskiegészítés jellegével bírnak, csak úgy, mint a mérlegpénz vagy a remuneráció. Arra kérem tehát, tegye lehetővé, hogy az alkalmazottak ezen a vonalon, a progresszió terén ne érezzék meg az új intézkedésnek a súlyát. Méltóztassék tehát az állandóan járó segélyeket, de legalább is egy ilyen segélyt, a karácsonyit, amely minden banknál, illetőleg gyáripari vállalatnál ma már rendszeresítve van: szintén elkülöníthető adóalapnak minősíteni. 105. ülése 1940 május 3-án, pénteken. 487 Mélyen t. Ház! Még egy vonalon látom a. inagánaikalmazotti érdekeket az adóteher tekintetében erősen érintve és ez a jövedelmi adó terén mutatkozik a létminimum elejtésével* illetőleg annak az új rendszernek a bevezetésével, amely a gyermekek számát nem úgy érvényesíti az adóalany javára, hogy a létminimum felemelésével mentesíti őt az adófizetés alól, hanem akként érvényesíti, hogy az adóalapból a gyermekek száma szerint bizonyos összegeket enged levonásba hozni. Ezzel egyes kategóriák, amelyek eddig & családvédelmi intézkedések, nevezetesen a létminimum megfelelő felemelése következtében adómentesek maradtak, tagadhatatlanul adózás alá kerülnek és csak az adóalap kimunkálása nyomán érvényesülhet rájuk nézve a családvédelmi kedvezmény a gyermekek száma után. Itt tehát attól tartok, hogy jelentős számú új adóalany, mégpedig magánalkalmazotti adóalany kreálódik ennek az új rendszernek bevezetésével, amely rendszernek a praktikusságát és igazságosságát egyébként minden tekintetben elismerem, sőt azt hiszem, hogy az a múlttal szemben előrehaladást jelent. Talán már a mélyen t. Ház türelmét kezdi ki az a sok kommentár, amelyet előttem felszólalt t. képviselőtársaim, a helytelen terminológiával agglegényadónak nevezett új adóteherhez fűztek. (Müller Antal: Inkább családvédelem!) En bizonyos tekintetben egészen más szemszögiből nézem ezt a kérdést, mint például az éppen előttem felszólalt Meskó képviselőtársam is, mert a javaslatban sem, de az indokolásban sem látom semmi nyomát annak, hogy ez az új adó illetve adóemelés valami retorziós, valami büntető jelleggel bírna, mintha az adó javaslat ezzel az adópótlékkal büntetni akarná azokat, akik a családi életközösségen kívül maradnak. Legtöbb képviselőtársam úgy is állította be ezt a kérdést, hogy szigorúbban kívánná büntetni ezt, meg ezt, nem érdemli meg, hogy büntettessék ez, meg ez, sőt Thassy igen t. képviselőtársam odáig ment a javaslatba belemagyarázott intencióban, hogy azt mondotta például, hogy a férjhez nem ment nőket ne tegye nevetségessé a társadalom előtt, ne szégyenítse meg ez a javaslat. Ebben a vonatkozásban én azt mondom, amit egyébként egyedül lehet a javaslatból és annak indokolásából kiolvasni, hogy ennek az intézkedésnek az egyetlen célja a fiskális cél, a pénzügyi cél, itt semmiféle retorziós gondolat nincs és nem is lehet. Az az egészen szimpla igazság érvényesül ebben az intézkedésben, hogy az az egyén, aki egyedül él, képes és tud is több terhet viselni, mint az az egyén, aki nem egyedül él. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Itt tehát semmi néven nevezendő erkölcsi vonatkozást, retorziós vonatkozást ehhez a pénzügyi javaslathoz fűzni nem lehet, nem is logikus, és nem is hivatása egy adópolitikai javaslatnak, hogy r rálépjen egy ilyen félig erkölcsi, félig szociális területre. Annak, hogy egy férfi a magános utat választja, igen sok esetben mélységes háttere, rugói, titkai vannak, ezt senki felderíteni nem tudja. Nem mondom, vannak egészen sporadikus esetek^ amikor én is hajlandó vagyok szigorú megítélés alá vonni azt a férfit, aki lemond a család örömeiről és arról, hogy a hazának gyermekeket neveljen. Vannak különc, bizarr, aszociális lények, akiknél a család elől való elzárkózás oka tényleg bizonyos önző, 75*