Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-105

486 Az országgyűlés képviselőházának 1ère vitte, (ifj. Tatár Imre: Infláció nélkül is meg lehet azt oldani!) Amikor ezeknek a kategorikus imperatívusoknak szemszögéből nézem ezt az adójavaslatot, rá kell mutatnom arra, hogy ez a javaslat nem csinál titkot abból, hogy igenis pénzt akar az adófizetőkből kihozni, több pénzt, amely kell a deficit fedezésére és kell azoknak a magasrendű állami igényeknek a kielégítésére, amelyeket jeleztem. (Rapcsányi László: Ebben nincs is hiba!) Mélyen t. Ház és mélyen t. túloldal, hogy most reflektáljak a iközbeszólásokra, a következőket óhajtom kijelenteni. A javaslat kritikája elsősorban azon múlik, hogy a javaslat ezt a pénzt honnan veszi el, ezt a terhet azokra a vállakra helyezi-e, amelyek elbírják? (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ezen túl ennek a javaslatnak másodsorban az szabja meg az értékét, hogy eleget tesz-e azoknak a követel menyeknek, amelyeknek az adóterhek arányosítása terén való megvalósítását hostszú évek óta sürgetik. (Rapcsányi László: Ez igaz!) Mélyen t. Ház! Ez után a bevezetés után, azt hiszem, eléggé igazoltnak vehetjük azt, hogy egy ilyen adóemelést el kell fogadnunk. Már most, ha a másik két szempontot nézem, meg kell állapítanom, hogy ez az adó javaslat helyes úton jár, amikor az egyenesadók területén is a többjövedelmet elsősorban nem az adókulcsok emelésével, hanem az adóalapok jobb kimunkálásával óhajtja megszerezni (ifj. Tatár Imre: De az országban nemcsak egyenesadó van!) és így igen üdvösek a javaslatnak azok az intézkedései, amelyekről majd később fogok beszélni, — mint például a felfedező esküről — amelyek elsősorban ennek a célnak a szolgálatában állanak. (Rapcsányi László: De az is sántít!) De abban a tekintetben is megfelel a javaslat nagy általánosságban a követelményeknek, hogy amikor többletbevételre törekszik, ugyanakkor nem feledkezik meg a kisemberekről sem és a kisemberek terhén könnyíteni igyekszik. Nem akarok most végigmenni azokon a szakaszokon, amelyek a különböző adónemeknél a kisemberek érdekeit szolgálják és határozottan a kisemberek érdekeit mozdítják elő. A kisemberek házadója terén elengedett 1*2 millió pengő, a kézművesiparosoknak az állandó adótételre való rátérés következtében elengedett 823.000 pengő, a^ kishaszonbérlők adómentességét statuáló intézkedés, amelynek a pénzügyi eredményét nem ismerem, valamint a gyermekek számával kapcsolatos kedvezmények az egész vonalon; — ezek tagadhatatlanul mind a kisemberek felé tett, nem adószigorító, nem tehernövelő, hanem enyhítő gesztusok. Ha van valami kérésem és igényem ezen a vonalon, a kedvezmények vonalán a törvényhozással és a kormánnyal szemben, az az, hogy szerettem volna a kedvezményezett kisemberek csoportjaiban ott látni annak a magánalkalmazotti társadalomnak a munkásait, azt a magántisztviselői társadalmat, amely rendkívül nehéz életkörülmények között él. legalább 70 százalékában, amely 70 százalékról állítom, hogy a többi foglalkozási ágakhoz képest túlságosan nagy, aránytalanul nagy adóterhet visel. T. Ház! Ha mi megdöbbentünk a törvényjavaslat indokolásának azon az adatán, hogy ma a kisiparosok 80%-ának keresete nem éri el. a létminimumot, az évi ezerpengős keresetet és joggal döbbentünk meg ezen, akkor, mélyen tKépviselőház, azt hiszem, hasonló aggódással kell megállapítanunk azt is, hogy annak a ma105. illése 19W május 3-án,' pénteken. gánalkalmazotti társadalomnak, amelynek a vállán pedig ennek az országnak az egész magángazdasága nyugszik, a 70%-a havi 250 pengőig menő fizetésből él. Állítom, hogy ez életszínvonalban ugyanazt a küszködést és gondterhes életet jelenti, mint a kisiparosok évi 1000 pengője, mert ha azokat a kívánalmakat vesszük, amelyeket a magán alkalmazásban álló tisztviselő elé, például egy banktisztviselő elé a maga hivatása állít, ha azt vesszük, hogy annak a banktisztviselőnek mindig jól kell öltözködnie, annak a banktisztviselőnek fenn kell tartania egy látszatnívót, (Korláth Endre: Ügy van! Hogy bizalmuk legyen a feleknek!) akkor rá kell döbbennünk arra, hogy ebben a társadalmi osztályban, ennek legnagyobb részében egy olyan támogatásra szoruló kisemberkategóriával állunk szemben, amelyre a figyelmet éppúgy rá kell terelni, mint azokra a szerencsésebb társadalmi kategóriákra, amelyeknek a helyzete, ha nem is javult, de amelyek legalább a közvélemény által, hogy úgy mondjam, támogatásra elismertettek. Mélyen t. Ház! Ezt azért bocsátottaan előre, hogy az adójavaslattal kapcsolatban rát.érjek a magánalkalinazolti társadalomnak arra a régi kívánságára és óhajára, hogy az úgynevezett alkalmazotti különadót a kormányzat törölje el, illetőleg állítsa vissza azt a régi kereseti adózási rendszert, amellyel szemben a különadó csak mint egy kivételes, egy évre szóló intézkedés lépett életbe annak idején és azóta hatályában természetesen nemcsak hogy évrőlévre meghosszabbíttatott, hanem 300%-kai fel is emeltetett. Ez a különadó azért antiszociális és azért jelent túlterhet a magánalkalmazotti társadalomra, mert a legkisebbet is érinti, érinti a 120 pengős havi fizetésen felülieket is, akik pedig

; nem kell mondanom, ebből az úgynevezett létminimumból egyáltalán nem tudnak megélni. Mélyen t. Képviselőház! Ha következetes akarok maradni ahhoz, amit bevezető szavaimban mondottam, akkor nem tehetem meg azt, hogy itt egy körülbelül 19 millió pengő állami bevétel egyszerű kiesését és elejtését kérjem a nélkül, hogy megjelölném azt a fedezetet

1 és forrást, amelyből ez a kieső jövedelem, ez az antiszociális adóteher pótolható. (Helyeslés a jobboldalon.) Leszek bátor a részletes tárgyalásnál egészen konkrét javaslatot tenni abban az irányban, (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) hogy a magánalkalmazotti adózás terén kieső ezzel a 19 millióval szemben és ennek pótlására micsoda új adóforrásokat lehet megnyitni. Itt csak jelzem, hogy amikor a törvényjavaslat, igen helyesen, mégpedig az egyenlő teherviselés elvének parancsa következtében, rálép arra az útra, hogy a beruházási hozzájárulás terhében nemcsak a vagyont, hanem a nagyobb jövedelmet is részeltetni akarja és amikor a pénzügyi kormányzat részeltetni akarja jövedelmi vonalon a beruházási hozzájárulásban azokat az adóalanyokat is, akik bár fizettek már vagyoni hozzájárulást, de ez jövedelmükhöz viszonyítva olyan csekély, hogy az egyenlő teherviselés követelményének nem felel meg, ezeket tehát szintén kötelezi a jövedelmi vonalon ennek a beruházási jövedelmi pótléknak fizetésére: akkor már itt a Házban rámutatok arra, hogy itt bizonyos aránytalanság fog előállni a^ teherviselésben a kincstár kárára, amely aránytalanságot reparálni kell. Ez az aránytalanság pedig abban a vonatkozásban áll elő, hogy elő