Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-105
478 Az országgyűlés képviselőházának 105. ülése 19W május 3-án, pénteken. hogy az árszínvonal ma alatta van a környező országok árszintjeinek, hogy a világpiaci helyzetről ne is beszéljek. Csak egy példát hozok fel. Jugoszláviában annakidején a mi 20 pengős búzaárunkkal szemben a búzának kb. 14 pengő volt az ára, ma pedig 25 pengőn, körülbelül 240—250 dináron áll. Természetesen kihasználják ott ezt a konjunkturális helyzetet, mert ebből a jövedelemből jobban lehet adót fizetni és ki lehet elégíteni azokat a kívánalmakat is, amelyek részint honvédelmi szempontból, részint pedig az egyéb szükségletek szempontjából jelentkeznek. Ha egy gazda egy kis számítást végez, azt kell látnia, hogy a háborúelőtti évben 23 pengőért adta el a búzáját és Budapesten egy zsemlyét 4 fillérért vehetett meg. Ma a 20 pengős búzaár mellett a zsemlyét 8 vagy 10 fillérért kell megvennie. Mindenkinek eszébe jut tehát az, hogy ha békében lett volna 8 fillér egy kifli ára, akkor ő a búzáját 40 pengőért tudta volna az akkori viszonyoknak megfelelően értékesíteni, vagyis egészen ^ más kalkuláció jött volna ki. A világháború óta lefolyt idő alatt a (közterhek és adóterhek különböző formáival, valamint azokkal az egyéb találmányokkal, amelyeket részint magunk találtunk ki, az ipart ós a mezőgazdaságot, vagyis magát az ébatet annyira megterheltük, hogy amíg valamely cikk eljut a fogyasztóhoz, tetemesen megdrágul, ennek pedig a gazda nem látja hasznát. Az adóbevételek növelésének másik t módja pedig az, — ami szintén a pénzügyminiszter úr érdekében áll — hogy a kamatterheket országosan csökkenteni kell és valamilyen formában meg kell oldani az adótartozások kérdését is, mert hiszen a jövedelmi adót csökkentő tételek, a levonható tételek óriási súly; lyal nehezednek r a a jövedelemadó bevételi forrásaira. Ez ne*mosak a magánháztartásokra vonatkozik. Magam is résztveszeki a megyei életben és több közület képviselőtestületeiben s azt kell látnom, hogy az ezek által a közületek által végzett nagy erőfeszítések legnagyobbrészt arra irányulnak, hogy a kamatokat fizethessék. így a vármegye fizeti az útépítések céljából felvett kölcsönök kamatait, ami igen lényeges terhet jelent. Vagy ott vannak" a községek, amelyek igen bonyolult ügyekből kifolyólag szintén tekintélyes adósságokba keveredtek. Amíg az egyes emberek adósságainak kérdésével á védettség intézménye foglalkozott, addig senki sem törődött ebben az országban azzal, hogy ha például egy község volt eladósodva és egy község a bankokból kölcsönöket vett fel, az éppen olyan magas kamatot fizetett, mint akárki más; mert, bár tudjuk, hogy annak a községnek 80%-a kisgazda, mégsem gazdakamatot fizetett, hanem akkor, amikor a védett gazdák 4% körüli kamatot fizettek, 8%-os kamattal terhelték meg az adózó polgárokat. De ugyanígy volt ez az egyházaknál is. Az egyházak is magas kamatot fizettek. Ebbe senki sem s zólt bele. Vagy ott vannak a vizitársulatok. Ha megnézzük egy vizitársulat költségvetését, ugyanezt látjuk. Az alsószabolcsi Tiszaármentesítő társulat közgyűlésén azt tárgyaltuk például, hogy miként fogja kifizetni az ármentesítő társulat az államtól felvett kölcsönök kamatait. A végén az sült ki, hogy a terhek olyan magasak 1 , hogy a társulat éppen csak a tisztviselőit és a kamatszolgáltatásokat tudja fizetni, a vizitársulat hivatásához tartozó munkákra azonban nem marad semmije sem, bár tudnunk kell, hogy azokat a kölcsönöket a kormányzat azzal kényszerítette rá a vizitársulatra, hogy: ínséges idők vannak, végezz olyan munkálatokat, amelyek a lakosságnak munkát adnak, erre a célra adok neked pénzt. Az állam tehát tulajdonképpen áthárította a vizitársulatra azt a feladatot, amelyet neki kellett volna végeznie, a vizitársulat pedig áthárította az adófizető polgárokra s a végeredmény az lett, hogy igen nagy tétel ment ki az országból kamat fejében. Ma természetesen igen nehéz pénzügyi helyzetben vagyunk, ezért senkit seta tehetünk felelőssé, mégis felidézem a boldog béke világot, amikor 35 évre szóló 3y2%-os hosszúlejáratú kölcsönöket lehetett kapni. (Remény i-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Az még a békevilágnál is régebben volt!) 1870-ben. Ha ezt ma is meg lehetne csinálni, akkor valóban Eldorádó lenne itt. Nem akarok politikai jelszavakon lovagolni, de ezzel a 3V2%-OS A hosszúlejáratú kölcsönnel a földbirtokpolitikától kezdve mindent a világon meg lehetne oldani. Ma azonban 7%-os kamatot fizetünk s ezért a tőkére egyetlenegy fillért sem tudunk törleszteni. Hogy a gazdatársadalom ilyen nehéz helyzetbe került, az talán éppen a dekonjunktúra ideje ben fennállott pénzügyi helyzetnek a következménye, amikor nem is évi, hanem napi és heti kamatokat kellett fizetni; ez tette tulajdonképpen tönkre a mezőgazdaságot, illetve a mezőgazdasági termelést. T. Ház! A pénzügyminiszter úr figyelmébe vagyok bátor ajánlani egy javaslatot, amelylyel az állam jövedelmeit szaporítani lehetne. Mi gazdák az exportkérdés tekintetében igen elégedetlenek vagyunk. Azt látjuk t. i., hogy sok olyan cikket exportálnak, amely lefedezés címén egy bizonyos kiegyenlítési alapba kerül és azután az egyik cikk exportja fedezi a másikat, így végeredményben nem tudja senki, hogy tulajdonképpen mit termeljen és hogy valóban megkapta-e terményei teljes ellenértékét. Sokkal tisztább és őszintébb eljárás lenne az, ha exportra kerülő cikkeinket egy bizonyos exportvámmal terhelnék és ez az exportvám teljes egészében az államháztartásba kerülne; ezzel igen lényegesen növelni lehetne az állami bevételeket. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Nemi) Mondok egy esetet. Egy nagybirtokosnak tavaly ősszel termett 20 vagon borsója. 18 pengőért adta el. A borsót külföldre exportálták. A gazda 18 pengőt kapott a borsóért.. Ezt az összeget exportkliringen keresztül bizonyos támog'atások révén elszámolták, úgyhogy nem kapott semmit, tehát az ő jövedelme adózás céljából nem volt megfogható a pénzügyminiszter úr szempontjából. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: A 8 pengős búzáért pedig 20 pengőt kapott! Ott adtam vissza neki !) Igen, de ez egyeseket érintett. Később azonban felment az ára 56 pengőre és ezáltal egyes adófizető alanyok annyira legyengültek, hogy pénzügyi szempontból nem voltak megfoghatók. Felfogásom szerint ez nem egyeztethető össze azzal az egyenlő elbánással, amelyet a mezőgazdasági lakosság joggal megkíván, (vitéz Hertelendy Miklós: Csak a termelés rentabilitása segít!) Azok az egyenesadók, amelyek itt a javaslatban szerepelnek, kétségkívül lényeges emelést fognak maguk után vonni, de azt 'hiszem, hogyha a pénzügyminiszter úr fogja látni, hogy ezt az adót sikeresen tudja keresztülvinni, újabb adónemekkel fog jönni. Magam is azt mondom, hogy az agrárlakosság nem zárkózik ej az adófizetéstől, nincs szánríéka az
