Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-102

384 Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 19 W április 26-án, pénteken. tervszerűen fejlesszük a gyermekvédelmi intézményeket és merem remélni azt, hogy a miniszter úr az agglegényadóból várható többletbevételeket nagyrészt erre a célra kívánja fordítani. T. Ház! Még csak egy tételről kívánok megemlékezni és ez a javaslat 39. §-ában foglalt felhatalmazás, amely szerint a miniszter jogot nyer arra, hogy a jövedelemforrás, a2 adótárgy helyén lehessen kiszámítani a jövedelmi adó alapját. Meg kell állapítanom azt, hogy azok, akik itt az átfogó reform gondolatát hirdették, erről a szakaszról nem emlékeztek meg, pedig én úgy látom, hogy ebben a csendesen meghúzódó, kis szakaszban egy nagy reformgondolat van lefektetve és az arányos adóztatásának kifejlesztése, az arányosltási elv megvalósítása ezen az alapon fog megtörténni. Mindenki tudja azt, hogy a helyi adókivetésnek milyen előnyei vannak és hogy, ha az adózónak több helyen van adótárgya, mennyire nehéz és komplikált az eljárás. Mindenki tudja, hogy milyen nehéz például a történetesen Budapesten lakó földbirtokost, földbirtoka után, itt Budapesten jövedelmi, adóval megterhelni. Ez rengeteg hátrányt jelent a kincstár részére. Ennek a »szakasznak alkalmazása szerintem módot nyújt arra, amit Vásáry István és Matolcsy Mátyás képviselőtársam is hangoztatott, hogy a nemzeti jövedelmet pontosan megállapíthassuk. A nemzeti jövedelem eloszlását is meg tudjuk majd állapítani ezen az alapon és ezen az úton ki tudjuk majd számítani azt is, hogy az egyes hozadéki ágak az adóteherből milyen mértékben, arányosan vagy aránytalanul részesednek-e. Nagy örömmel köszöntöm ezt a rendelkezést és nagy tisztelettel haj« lok meg a miniszter úrnak ez előtt a javaslata előtt, mert érzem azt, hogy ma, amikor átfogó reformokról nem lehet beszélni, amikor például a kereseti adónál bizonyos fokozott progresszivitást csak azért nem lehet bevezetni, mert a mai gazdasági viszonyok erre teljesen alkalmatlanok, mégis lefektetett ebben a törvényjavaslatban egy olyan rendelkezést, amely a továbbfejlődést hordja magában és amely lehetővé fogja tenni azt, hogy egy újabb mór dosítással adórendszerünket az igazságos és arányos adóztatás felé fejlesszük. T. Ház! Ezzel be is fejezem bírálatomat. Még csak két körülményre mutatok rá. _ Az egyik az, amit a miniszter úr figyelmébe ajánlok, hogy a községek nehéz pénzügyi helyzetéről se feledkezzék meg, hiszen a javaslatbaii foglalt módosítások folytán jelentkező kiesések a községek bevételeit is érinteni fogják. (Úgy van! jobbfelől.) A miniszter úrnak s«m lehet az a célja, hpgy a magyar falvak és községek teljesen elsorvadjanak (Ügy van! jobbfelöl.) és a pénztelenség szörnyű, kietlen talajára kerüljenek. Kérem, gondoskodjék a kiesések pótlásáról is. A másik gondolat, amelyet még meg akarok pendíteni, az, hogy ez az adóreform nem érintette a pénzügyi közigazgatásnak azt a részét, amelyről már többször szóltunk, tudniillik nem valósítja meg azt a tervet, hogy a jegyzőt adjuk vissza a rendeltetésének, hogy a jegyző a falu népének atyja legyen (Helyeslés jobbfelől.) és mentesítsük őt az adóvégrehajtással járó szörnyű feladattól. Gondolom és hiszem, hogy ez is a közeljövő Programm jában szerepel és a miniszter úr ezt sem kapcsolta ki nagyszabású terveinek sorából. Mindezektői eltekintve, el kell ismernem azt, hogy a pénzügyminiszter úr javaslataiban olyan elveket fektetett le, amelyek teljes bizalommal töltenek el engem. Én nyugodtan követem őt ezen az úton, amelynek egyik mérföldköve az adóztatás igazságossága, a másik pedig az ország pénzügyi egyensúlyának biztosítása. A mai viszonyok között, a jelenlegi elhárítatlan követelmények mellett az ország pénzügyi helyzetének egyensúlyát biztosítani olyan fontos elv és cél, amely minden áldozatot megérdemel és a hon érdekét szívén viselő minden magyar ember nyugodtan gondolhat arra, hogy ezen a téren rend van és felborulástól, veszélyektől nem kell félni. Minthogy a pénzügyminiszter úr egyénisége ós a javaslata ezt a gondolatot a Iegnatározottab ígéret r formájában biztosítja számunkra, a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés, és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik! Boczonádi Szabó Imre jegyző: Mosonyi Kálmán! Mosonyi Kálmán: Igen t. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr a törvényjavaslat indokolásában mindjárt az első sorokban a következőket mondja (olvassa): »Az ország közvéleménye évek óta állandóan foglalkozik^ az adóreform kérdésével, amelynek megoldását legtöbbször a kérdés nagy jelentőségéhez méltó komolysággal ( és alapossággal s nem ritkán a rszletekfoe menő gondolatok felvetésével sürgeti. Annál inkább szükségét éreztem tehát annak, hogy a reformok útjára lépiek.^ mert magáin is át vagyok hatva azok szükségességétől.« T. Ház! Amikor az indokolásnak ezeket a szavait .olvastam, igen megörültem, mert -én magam is át vagyok hatva attól a kívánságtól, hogy itt reformok legyenek. Nem tudok egyetérteni Laky^ Dezső képviselőtársamnak azzal a megáltanításával, hogy a pénzügyminiszternek csak financiális szemoontból szabad néznie egy törvényjavaslatot, hanem, ieenis, az indokolásnak ebből a részéből azt látom, hogy a pénzügyminiszter úr is belátja azt a másik tételt, hogy reformokra szükség van. ő maora is rátér a reformok lítjára, már pedig reformok alatt, t. Ház, természetesen csak szociális reformokat értek. Ezzel a gondolattal vettem elő a törvényjavaslatot és elkezdtem tanulmányozni, hogy mik ebben azok a nagy szociális reformok, amelyek szükségessé tették azt. hogy az egyenesadók tekintetében egy új törvényt alkossunk. Előrebocsátom, t. Ház. hogy én nem az adózás ellen akarok beszélni, mert^ nagyon _ is jól tudom azt, hogy ennek az országnak minden adófillérre szüksége van és a pénzügyminiszter úrnak legszentebb kötelessége, hogy ezeket az adófilléreket előteremtse. Én magam voltam az, aki a társulati adóról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál a nyilvános adóztatás mellett szólaltam felemért ez,, nézetem szerint, olyan reform lett volna, amely egyszerre megoldaná a kérdést, nevezetesen azt, hogy mindenki a saját teherbíróképességéhez képest adózzék, viszont a nagy adótöbblet bevételezése után nagyobb mértékben megvalósíthattuk volna azt, mint ma, hogy a minimális jövedelmek ne adózzanak, több adómentességet lehetett volna adni, egyszóval rá lehetett volna térni a reformok útjára. Mondom, az indokolásnak ezek után a szavai után elővettem a javaslatot és ebből a