Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-99
268 Àz országgyűlés képviselőházának társadalmi kényszernek a kialakítása, amely I elsöpörné azokat a házbirtokosolkat. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) akik rossz arcokat vágnak, ha nem csupán mogorva emberek tnennek a lakásaikba, hiaínem nagyobb gyermeklétszámukkal az életben annyira küzdő családapák is. (Egy hang a középen: Büntetni kell őket!), Én megértem azt, hogyan gondolkozik a háztulajdonos. Arra gondol, hogy a házában esetleg több kárt fognak tenni a gyermekek, akik hangosan szaladgálnak fel és alá. De hiszen itt, t. Ház, — nézzünk szembe a dologgal — elsősorban olyan emberek ügyéről van szó, akik a szó szoros értelmében proletár-, munkásemberek^ s ezeknek nemcsak a lakása, de a jobb lakás viszony a érdekében valóban minden intézkedést meg kell tenni. (Éljenzés jobbfelől.) Bármennyire is nem vagyak barátja a különböző céladóknak, mégis helyeselném, ha a t. kormány megtalálná a módot arra, hogy a mai adóteher keretlében a népes családok számára épüljenek olyan házak, amelyekben több a napfény, s amelyekben jobb és -frissebb kedéllyel tud felnevelkedni a gyermek. Fel kell most hívnom a figyelmet egy olyan körülményre, amely sok tekintetben nem a legkellemesebb színben tünteti fel a jövőt. A szociális meggondolások, valamint az árpolitika magasabb szempontjai elkerülhetetlenné tették, hogy a kormány bizonyos intézik édeseiket megtegyen. Néhány héttel ezelőtt a kormány megtiltotta a lakások felmondását és rögzítette a lakbéreket. Ez azt jelenti, hogy belátható, nagyon hosszú időn belül nem lehet szó arról, hogy valaki nem önszántából kitétessék lakásából, de jelenti másfelől azt is, hogy a lakbérek megmaradnak azon a nívón, amelyen jelenleg vannak. Az utóbbi intézkedésnek nyilvánvaló módon az a rezonja, hogy amikor egyéb fontos okokból arra törekszünk, hogy a munkabérek nívóját rögzítsük, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) akkor a lakásbériek emelését sem lehet megengedni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mégis van itt egy olyan szempont, amelyet itt a t. Házban szóvá kell tenni, mert szinte biztos az, hogy ezzel kapcsolatban hamarosan fel fognak majd merülni problémák, amelyeknek megoldásával talán még gondjaink lesznek. A lakásoknak, a házaknak karbantartása — valamennyiünknek ez a véleménye — fontos közgazdasági érdek, mert hiszen fontos érdek, hogy az a vagyon, amely a házakban fekszik, a lehetőséghez mérten érintetlenül maradjon meg a jövőre és a maga feladatát hiánytalanul szolgálhassa. Felteszem azonban a kérdést, hogy amennyiben a karbantartás költségei : emelkedni fognak, — mint ahogy már részben emelkedtek is, mert hiszen példának okáért a téglaárakat részben fel kellett emelni, s azonkívül az országban ott, ahol a munkabérek kirívóan méltánytalanok voltak, azokat is növelni kellett, aminek következtében tehát a jövőben a karbantartás költségei is fokozódhatnak — akkor a rögzítés rendszere olyan értelemben tudja-e majd a szerepét betölteni, mint ahogy azt valamennyien kívánjuk' Más oldalról pedig félő, hogy bár a kormlámy szabaddá teszi azoiknak a lakásoknak a bérét, amelyeket most építenek, az adott gazdasági helyzet mellett számíthatunk-e arra, hogy lakások nagyobb tömegben épülnek. Hiszen ha a bérek színvonalát emelni nem engedjük, nem lesz olyan réteg, amely a lakásokért a magasabb béreket meg tudja fizetni. A lakásépítkezések konjunktúrája, amely 99. ülése 19hÓ április 23-án, kedden. amúgy is nagyon gyenge volt a közelmúltban, talán cmég inkább be fog alkonyodni. Enneik az általános konjunktúra szempontjából is nem egészen kellemes következményei támadhatnak. Már a múlt évben is csak 64 millió pengőt fordítottak Budapesten építkezésekre, míg az 1928/29. évi konjunktúra idején 120 millió pengőt Mit jelent ez a csaknem 60 millió pengős különbség? Azt, hogy az építőiparban az akkori 94.000 munkással szemben ma csak 14.000 munkás dolgozik; jelenti tehát azt, hogy egész sereg olyan cikket, amely régebben fogyott, most mem fogyasztanak. Ennek természetesen nagy hatása van s még nagyobb lesz a jövőben az egész gazdasági életre. A mai hadikonjunktúra nem fog örökké tartani s éppen akkor, amiikor gyengülni ifog, fokozott mértékben lenn© majd szükség az építőipar általános lendítő hatására is. Bizonytalan, számíthatunk-e erre. T. Ház! A családvédelmi intézkedések körébe tartozik az a rendelkezés is, amely a 10.000 pengőnél kisebb jövedelem után jövedelmi adót fizető adóalanyok adóalapjából bizonyos összeget leírni enged a gyermekek száma szerint. Ez kevés embert fog érinteni, de sokkal inkább fogja majd érinteni a nagy tömegeket az az intézkedés, amelyet én a javaslat kardinális részének tartok s amely azt mondja, hogy főképpen a földadó, a házadó, valamint kereseti adó és az ezek után járó állami, törvényhatósági és iközségi adókból 5—5%-ot kell törölni két gyermeken túl minden gyermek után. Próbáltam én, statisztikus, kiszámítani, de nem tudtam megállapítani azt, hogy micsoda kiesést jelent az adóbevételekből, mégpedig minden közület adóbevételéből ez az intézkedés. Nagyon valószínű, hogy olyan rendszerváltozással állunk szemben, amelynek azok szempontjából, akik adót fizetnek, valóban megvan a nagy családvédelmi jelentősége. De amikor családvédelemről szólunk, akkor feltüremlik a háttérből az a másik probléma, amelyről oly nagyon sokat hallottunk a legutóbbi 20—30 évben már, amelyet úgty neveznek: egyke-probléma, a születési arányszám csökkenése. Ügy látszik, azzal akarnók buzdítani az embereket arra, hogy ne féljenek gyermeket a világra hozni: az állam valamilyen formában gondoskodni fog majd azok támogatásáról, akiknek több gyermekük van. Az adópolitika azonban rengeteg olyan embert szinte egyáltalán el sera ér, vagy csak nagyon vérszegényen tud eljutni hozzájuk karjával, akik Magyarország népessége felújulásának a legfőbb tartaléka, mert például a gazdasági cseléd, az agrármunkás, a gyáripari munkás adót vagy egyáltalán nem fizet, vagy csak egészen minimális összeget. (Maróthy Károly: És a közvetett adó 1 ?) Ha ez így van, akkor fokozottabb mértékben áll a kötelesség előttünk, hogy ezeknek a legszegényebb elemeknek az érdekében, akik, helyesen mondja Maróthy képviselőtársam, forgalmi és fogyasztási adókat fizetnek, építsünk ki olyan tevőleges, aktív szociálpolitikát, amely szociálpolitika a jobb jövőt mindenki számára biztosítja Azt gondolom, a javaslatnak talán az a része leginkább alkalmas ennek a szociálpolitikának kiépítésére, amelyet nem helyes szóval agglegényadóuak mondanak. Agglegényadó inkább az, amelyet Románia hozott be a múlt év őszén, amelyet mindenkinek, aki felnőtt korban van, aki nőtlen, özvegy vagy elvált, fizetnie kell. Nálunk a kérdés nem így van megfogva, hanem máskép és talán annyiban is nem egé-
