Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-96
222 Az országgyűlés képviselőházának 96. ülése 191$ április 4-én, csütörtökön. magyar í'öldmívelésügyi kormányzat ós a kérdéssel foglalkozó r bizottságot utasítsa arra, hogy az értékesítésnek ezeket a megállapodásszerű zavaró momentumait igyekezzék kiküszöbölni. Igen t. Ház! Nagyon alkalmas időben vetődik fel^ a Házban az a gondolat, hogy a magyar állatállomány színvonalát emelni kell, mert az utolsó 10—15 esztendőben sohasem volt nagyobb kereslet a magyar állat iránt, mint a legutóbbi időben. Visszük Németország felé a csökkentett kontingenst, visszük Olaszország felé a megnövelt kontingenst, vittünk valamennyit Málta felé és olyasmit is hallottam, hogy Svájcból szándékoznak tőlünk príma teheneket venni. De azt is tudjuk ezenkívül mindnyájan, akik a kérdéssel foglalkozunk, hogy eladtunk 30.000 darab marhát levágott állapotban, amelyeknek kivitele szintén folyamatban van. Legyen szabad itt felvetnem egy kérdést, mégpedig azt, hogy amikor ez az állateladás történt, mire gondolt vájjon a kormányzat ennek lebonyolításánál? Adott-e felhatalmazást valamelyik egykéznck az ügy kizárólagos lebonyolítására, vagy pedig az első pillanattól kezdve úgy gondolta-e el, hogy ebben a kivitelben mindenki résztvehet, akinek erre joga és lehetősége van? Azért kell ezt a kérdést felvetnem, mert ismét csak rigy vagyok, hogy, sajnos^ nem tudom idehozni a bizonyítékomat, miután egyetlenegy ember sem mer kiállani, aki bizonyítékkal szolgálhatna ebben a kérdésben, de meg vagyok győződve róla, hogy a t. kormány éppen úgy van informálva, mint a legkiválóbb» közgazdasági szakkörök. Amikor eladtuk ezt a 30.000 darab marhát klíringen kívül, tehát príma valutáért adtuk el kilogrammonkénti 150 pengő húsáron. Azt is tekintetbe kell venni, hogy itthon maradt az állat bőre, (vitéz Hertelendy Miklós: Ez fontos!) már pedig 600 kilós állatokról lévén szó, jól tudjuk, hogy egy ilyen súlyú állaton 3 mázsánál valamivel több az a hús, amelyet át lehet adni. T. Ház! Elvártuk, hogy amikor jégre eljött az a világrend, amikor a közvetítő kereskedelem kikapcsolásával közvetlenül a gazda kapja az adminisztrációs költségek leszámítá7 savai az értékesítésből származó hasznot, akkor a közvetítőszervek meg fognak elégedni a bőr árával, mert hiszen 30.000 darab marhánál még így is nagyon szépen keresnek. Ebben aí esetben élősúlyt számítva, kilogrammonként 70—75—76 fillért kellett volna fizetniök ezért a másodrendű marháért, mert hiszen ezek a marhák, amelyekről szó van, csak nehezek, de nem . príma marhák, hiszen ezek inkább idősebb mustrabikák és mustraökrök. Nem tudom ezért megérteni, hogyan történhetett meg az, hogy az egyik nagy értékesítő szerv olyan felhívást intézett a különböző kereskedelmi szervezetekhez, a zsidó kereskedőkhöz és a mészárosokhoz, hogy a rájuk eső részt 1'20 pengőért bonyolítsák le, vagyis úgy, hogy ők 1'20 pengőt kapnak és ebből fizessék ki a gazdát. Nem tudom megérteni, kinek van joga ahhoz, hogy ezekben az időkben kilogrammonkint 30 fillért, illetve darabonként 100 pengőt -mivel a kilogrammonkénti 30 fillér egy 600 kilogrammos marhánál pontosan 100 pengőt tesz ki — odaajándékozzon egy szervezetnek a gazda marhájának az árából, amikor az az összeg a gazdát illeti és amikor a gazda jobban is rá van szorulva, (vitéz Hertelendy Miklós: Melyik szervezet?!) A Hangya. (Ügy vem! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Baky László: Ezt csinálja a Hangya! — Palló Imre: Kell az igazgatóknak!) Kijelentem, hogy a legutóbbi hetekben meg szűnt ez,a rendszer és most már a rendes áron bonyolítják le az üzletet, de mégis meg kell kérdeznem, hova jutott a magyar állatértékesítési rendszer... Tisztelettel kérek 20 perc meghosszabbítási (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a kórt meghosszabbítást megadja. Nagy Ferenc: .. .'mo<ndoim, meg kell kérdeznem, hova jutott a magyar állatórtékesítési rendszer, amikor valakinek eszébe juthat az, hogy amikor a gazda még a gazdasági válság terheit sem heverte ki teljesen (Tildy Zoltán.: Ujabb válságba került!) máris újabb terheket kénytelen vállalni, — mert hiszen tudjuk, hogy minden válságos helyzetnek a terhe a magyar parasztra szakadt •— akkor száz pengőt keressen a gazdának egy darab marhája után, a nélkül, hogy ezért a száz pengőért az ajtón ki kellene lépnie. (Paczolay György: A zsidó különb volt a Hangyánál! — Baky László: Könyvet lehetne írni erről a módszerről! — Paczolay György: Sajnos, de így van! — Tildy Zoltán: Hová teszik azt a pénzt? — Paczolay György: Máskép nom tudnak megélni!) T. Ház! Az a helyzet, hogy vannak kisebbnagyobb egykezek, amelyek vásárolják a marhát és különböző nagy szervek révén eljuttatják a piacra. Melyek ezek a szervezetek? Ott van a Mász., a Magyar Állat- és Állati termékeket Értékesítő Szövetkezet, ott van a Külkereskedelmi Hivatal, ott van a kereskedelmi minisztérium. Kérdem tehát, hogy olyan világban, amely éppen azért született meg, mert azt hangoztatták, hogy ki kell küszöbölni a közvetítő kereskedelmet és közvetlenül a gazdának kell adni a hasznot, mi szükség van arra, hogy míg a gazda eljuttatja a maga portékáját, a maga állatát a külföldi picra, addig négyféle szervezet lépjen közbe, négyféle szervezetnek legyen köze hozzá, amelyből kettő vagy három igyekszik a legmagasabb hasznot húzni ebből a beavatkozásból. Kérdezem én, miért nem tudja ezt lebonyolítani kizálólag a Külkereskedelmi Hivatal, kizárólag a kereskedelemügyi minisztérium (Megay Károly: Igaza van!) és miért nem áll elő a földmívelésügyi minisztérium, ha ebben az országban van a magyar íoldmívelésügyéknek gazdája, miért tűri ezeket az állapotokat? Hát hogyan lehet egy pillanatig^ is r eltűrni azí, hogy keresztény szövetkezeti értékesítés jelszava, alatt még jobban fosztogassák azt a szerencsétlen gazdát, mint ahogyan fosztogatták ezelőtt a zsidó kereskedelem értékesítése idején? (Paczolay György: Igaza van! — Palló Imre: A zsidó szellem megmaradt, csak az urak változtak!) Szeretnék rámutatni arra, miféle szellem n vi Ivánul meg itt. Néhány hónappal ezelőtt, február közepe táján jelent meg egy rendelet, amely szerint a földmívelésügyi miniszter elrendelte, hogy minden kivitelre, kerülő állal után élősúly kilogrammonként 5 fillért kell fizetni. A rendeletben egy szó sem volt arról, hogy ezt az 5 fillért ki kapja. Most néhány héttel, talán két héttel ezelőtt kellett világossá tenni azt a kérdést, hogy ez az 5 fillér kilogrammonkén i éppen úgy a gazdát illeti meg, mint ahogyan a tej áránál megállapított 2 fillér a gazdát illeti. Február óta, amióta ez a rendelet megszületett, az i)gen t. keresztény magyar kereskedelem éppen úgy, mint a szövetkezetek, nyugodtan eltették az 5 fillért, mert nem volt nekik megmondva, hogy ez nem őket illeti még.
