Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-96

214 Az országgyűlés képviselőházának 96. ülése 194-0 áprUis 4-én, csütörtökön. lésekhez szükségünk volt, tehát nem terheltük meg a tehéntartó gazdákat egyáltalán semmi olyan költseggel, ami különben az apaállatok tartásánál felmerül. E törvényjavaslat alapján azonban, az általam előbb említett esetet véve számításba, 300 darab tehén után darabonkint járó 10 pengő pluszköltséget számítva, 3000 pengő teher állna elő. Megterheljük tehát a legeltetési társulatokban lévő gazdákat 3000 pengővel Eddig es nem volt. tíz egy eset, az) en községemből, de eddig a vármegye 75—80 százaléka így tudta beállítani az apaállatot, a nélkül, hogy megérezné a gazdatársadalom, illetve azok a kisgazdák, akiken éppen most segíteni akarunk. Mert hiszeűi a törvényjavaslat intenciója az, hogy azokon segítsünk és azoknál fejlesszük, javítsuk az állatállományt, akik eddig kevésbbé voltak tehetősek arra, hogy azt maguk feljavítsák. T. Képviselőház! Azt hiszem, ez a konkrét eset kellőképpen megvilágította mindenki előtt, hogy ba nem helyesen hajtjuk végre a törvényt, miiven terhet jelent ez a kisgazdatársadalomra. Éppen ezért arra kérem a földmívelésügyi miniszter urat, aki szép_ és nemes szándékkal hozta ide ezt a törvényjavaslatot, hogy a 3. § c) pontját teljesen törölje ebből a javaslatból és keressen egy általánosabb alapot, amely nem fogja megterhelni azokat a tehéntartó kisembereket, akiknek minden esztendőben 10 pengőt kellene egy-egy tehén vagy üsző után apaállat-tartásra fizetni, ^ hiszen egyébként a tartás ezután is a legeltetési társulatok vagy a községek kezében lesz. Van egy másik kérdés is, amely bennem aggodalmat kelt. Tisztában vagyunk-e azzal, hogy micsoda óriási nagy munkát fog adni az egész országban a gazdasági felügyelőségeknek az, ha 3000 községben minden évben tavaszkor az apaállatokat ki kell cserélni. Lesz-e elég anyagunk, mert sajnos, azt, amire a törvényjavaslat hivatkozik, hogy kicserélések lesznek, ezeket a kicseréléseket mi már megpróbáltuk. Megpróbáltuk egypárszor és azok az állatok, amelyeket a két-három évet meghaladó állatok helyébe kaptunk és egyik községből a másikba, vagy egyik legeltető társulattól a másikba átivittünk, egyáltalában nem váltak be, alig egy-két százaléka vált csak be. Nem tartom magam elég kombattásnak arra, hogy ezt a kérdést elbíráljam, de félek, hogy itt is bajok lesznek. Még egy harmadik dolog is aggodalmat kelt bennem.' Azok, akik a javaslat mellett szóltak, hivatkoztak arra, hogy ezt társadalmi, vagy vármegyei szabályrendeleti alapon már megcsinálták Somogy, Baranya, Fejér és^más vármegyékben is. Megcsinálták ezt Komárom vármegyében is, de — úgy tudom, Pataki László képviselőtársam erre bővebben is rá fog mutatni — meg kell említenem, hogy ott azonban nem vált be. Nem tudom, mi lehet az oka. Tudomásom van azonban arról, hogy a többi vármegyékben is talán nem mindenkire kényszerítették rá ezt, itt viszont a törvény erejével mindenkire rákényszerítik a dolgot, tehát egészen más a helyzet, mint ott, ahol a szabad társulás alapján oldják meg ezt a kérdést. Félek, hogy nem egy vármegyében járunk majd úgy, mint ahogy Komárom vármegyében jártak, hogy nagy csomó adóssággal be kellett szüntetni az egész dolgot és visszafejlődött az állattenyésztés. Csak ennyit kívántam elmondani és még egyszer kérem a földmívelésügyi miniszter urát, hogy ne szedje azt az összeget, — amely az én kalkulációm szerint három pengő és hozzá még a fedeztetési díj — hanem törölje a 3. § c) pontját és találjon erre más alapot. Egyébkén^ abban a reményben és hitben, hogy a földmívelésügyi miniszter úr megszívleli ezeket az általunk felvetett panaszokat, a törvényjavaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon. A szónokot üdvözlik ) Elnök: Szólásra következik 1 Boczonádi Szabó Imre jegyző: Bertalan Kálmán! Bertalan Kálmán: T. Ház! Ma, amikor a tenyészállatvásáron a háromszínű lobogó olyan büszkén leng, mert Íbiszen Magyarország mezőgazdasága ismét be tudott számolni egy év fokozatos fejlődéséről és ennek a fejlődésnek példáit és tanujeleit mutatja be a kiállításon, valahogy én is ilyen ünnepi érzéssel szólok hozzá ehhez a javaslathoz, bár a legutolsó felszólalók közt szerepelek. Ünnepi , érzéssel azért, mert úgy érzem, hogy ilyen szociális, értékes törvényjavaslat régen került már ki a földmívelésügyi kormányzattól, mint ez a most előttünk fekvő. Igen nehéz a felszólaló dolga, amikor előtte már mindent a legkisebb részletekbemenően letaroltak nem is egyszer, hanem többször, mégis legyen szabad pár szóval elmondanom elgondolásomat az állattenyésztési törvényjavaslattal kapcsolatban és_ legyen szabad! a javaslat jó és rossz oldalait állami, törvényhatósági, községi, valamint termelői szemszögből néznem és bírálnom. T. Képviselőház! A földmívelésügyi kormányzatnak ezzel a javaslattal az a célja, hogy fejlessze, nagyobbá és erősebbó tegye az állattenyésztést, kiválasztva azokat az egyedeket, amelyek lehetővé teszik Magyarország számára, hogy ezen a vidéken Svájc szeiepét átvéve, a Balkán felé és a környező déli államok felé szarvasmarha tény észapaállatokat exportálhasson. Hogy ez a mezőgazdaság számára elérhetővé váljék, az államnak rentábilissá kell tennie a termelést, inert hiszen csak akkor beszélhetünk tenyészapaáliatok exportjáról, esak akkor beszélhetünk a tenyésztés fejlesztéséről, ha az a mezőgazda, aki ezzel foglalkozik, minden tekintetben megtalálhatja a számítását. Nem lehet dírága bikát előállítani úgy, hogy azt a vevő olcsón kapja meg és nem szabad olyan olcsó, silány bikát előállítani, melyet senki sem fog megvenni és így a gazda nyakán marad. Az állattenyésztés, a szarvasmarhatenyésztés rentabilitását elsősorban a tejnek, a tejtermékeknek, másodsorban pedig az állatoknak szaporítási, illetőleg eladási lehetősége biztosítja. Sajnos, igen sok fiatal állat veszendőbe megy, mert ihászén a gazda, főleg a kisember, nem egyszer azt gondolja, hogy egy szép utódát neveli ki az ő tehenének és hogy ez legtöbbször mennyire nem sikerül és mennyiie nem válik be, ezt talán a legjobban mutatja a nagy országos vásárok képe, ahol bizony olyan sok nem megfelelő esontozatú, fejlődésében viszamaradt, jóformán semmire sem használható állatot lehet látni, amelynél a tartás követelményeit egyáltalán _ nem tartották be sem az abrakoltatás, sem a jártatás, sem a gondozás terén. Nem csoda tehát, ha az Őstermelő nem kapja meg érte azt az árat, amelyet elérni számított a növendék nevelésénél és nem csoda, ha a termelő el van keseredve és nem folytatja tovább az állattartást, hanem egyenesen a vágóhídra viszi még azt a borjút is, amely talán egy olyan tehénnek az ivadéka,