Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-95

Âz országgyűlés képviselőházának 95. ülése 19 W április 3-án, szerdán. 191 megállapításra ezeknél a szóbakerült vállalatoknál azért, mert a muukabérniegállapító bizottságnak amúgysem volna módjában ezeknél a béreknél nagyobbakat megállapítani, tehát ahol nem használhatunk, ott ne rontsunk. Azonfelül rámutatott arra is, hogy a munkabérmegállapítás az állami üzemekben — mert a vas- és fémiparban sok van ilyen, ahol állami érdekeltség " is van — talán ak-idályokkal is járna vagy olyan dolgokra adna alkalmat, amelyek nem helyesek és a mai időben nem megfelelők. Itt azonban azt hangsúlyozta ki, hogy ezeknél az üzemeknél a rentabilitásra kell törekedni, mert az állam semmiféle áldozatot, esetleges deficiteket nem vállalhat magára. T. Képviselőház! Sajnálattal kell megállapítanom, hogy sem az iparügyi miniszter úr véleménye, sem Bornemisza, iparügyi miniszteri tanácsos úr véleménye nem egyezik a mi véleményünkkel, mert nézetünk szerint igenis az ország egész területére s mindenféle kategóriára meg kell állapítani a munkabéreket. Azzal nem lehet érvelni, t. Képviselőház, hogy egyes üzemeknek a rentabilitását esetleg befolyásolná az iparügyi minisztérium által kiadott bérminimáló rendelet. Ha egy vaskalapos kapitalistával állunk szemben és a rentabilitásból indul ki egy bértárgyalásnál, ezt megértjük, de a felelős kormányvezetőknek valamit mégis csak kell tenniök szociális téren is és a munkásságról megfelelően kell hogy gondoskodjanak. Amikor tehát bérkérdésekről van szó, akkor én csak a munkásság szempontját látom fontosnak, a legfontosabbnak, mert igenis, fontos állami érdek az is, hogy a munkásság megkapja a megélhetéséhez szükséges jogos munkabérét, már pedig- a vas- és fémiparban a vidéken, különösen a húsznál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató üzemekben, amelyekre nem vonatkozik a kiadott bérminimáló rendelet és az 500-OI1 felüli alkalmazottakat foglalkoztató üzemekben igen siralmas állapotok vannak, nem beszélve arról, hogy magának ennek az iparügyi miniszter úr által kiadott bérminimáló rendeletnek a rendelkezése szerint a legkitűnőbb ipari szakmunkásnak is csak óránként 50 fillér a legmagasabb bértétele. Ezenkívül a szakmunkásokra még két bérkategória vonatkozik, a 40 és a 45 filléres órabér. Nagyon jól tudjuk, hogy 8 órai munkaidő mellett mit jelent és azt is nagyon jól tudjuk, hogy ebből még vidéken sem lehet tisztességesen megélni. A rentabilitás egyébként is gazdasági fogalom és kapitalista nyelven profitnak nevezik, már pedig, t. Képviselőház, mi, nemzeti szocialisták, nem vagyunk hajlandók a bankokrá«uanak duzzadt tőgyű tehenei mellé felsorakoztatott fejős legényeket esetleg támogatni akkor, amikor bérkérdésről van szó, hanem inkább Hzoknak az érdekeit képviseljük, akiknek az elnyomását ezek a profitálók eddig is hathatósan elő tudták segíteni és ezután is arra törekiének. A munkabérmegállapításnál azonban azzal is számolnunk kell, hogy majd ismét egy termelési válság következhetik he, amikor a munkaerőfelesleg újra mutatkozni fog, vagyis újra munkanélküli tömegek lesznek és ha addig nem rendezzük megfelelően a munkabéreket és nem hozzuk nyugvópontra a bérkérdést, akkor a munkaerő kiuzsorázása újra meg fog történni, mert a tőke és a tőke urai s a kapitalista^ társadalom minden lelkiismeretfurdalás nélkül újra mindent meg fognak tenni ebiben az irányban. De ha nyugvópontra tudnók hozni a törvényekben felállított 'bérminimáló bizottságokon keresztül á munkabérek kérdését, akkor erre a jövőben kisebb lehetőségük volna. Az iparügyi miniszter úr az előbb idézett válaszában erre vonatkozóan kijelentette, hogy az ország nagy részében, az ipari vállalatok 70%-ában már meg van állapítva a munkabér és bár ezt még tavaly, körülbelül 8—9 hónappal ezelőtt jelentette ki, sajnos, azóta is maradt ez a 70% és azóta sem történt újabb minimális bérek megállapítása. Nem tudom, hogy az iparügyi miniszter úr figyelmét miért kerüli el ez a fontos kérdés, de mindenesetre tény az, hogy a 'bérmegállapító .bizottságok munkája mondhatnám delizsánszon döcög, viszont az üzleti élelmesség repülőgépen száguldozik és bizony mire a munkás megmozdulása a bérminimáló bizottságokon és a rendeletek kiadásán keresztül a gyakorlatban valamit eredményezne, addigra illuzóriussá válik, mert a drágaság fokozatosan emelkedik. Ezzel kapcsolatban valami rendszert kívánunk belevinni a munkabérmegállapításokba, mégpedig olyanformán, hogy ha a drágaság emelkedik, vagyis nincsenek stabilizálva, nem jutnak egyenlegbe a jövedelmekkel, a létfenntartás költségei, akkor feltétlenül valami módot kell keresnünk a megadásra. Amint az előbb Malasits képviselőtársam is említette, egy mozgó bérskálát kell megállapítanunk, amelynek álapján azután a munkás mindig a drágaság mértékének megfelelő keresethez jut. Erre vonatkozóan olyan megélhetési indexszámot kell szerkeszteni, amelyet minden szakmára rá kell húzni adott időben, amikor a drágaság emelkedik. így azután a munkásságnak is nyugodtabb lesz a jövőre nézve a helyzete a. bérkérdésben. f Itt kell felemlítenem, hogy valami indiszkréció is történi március 20-án az iparügyi minisztériumban tett látogatásom alkalmával, mert március 26-án Losoncon már értesültek erről a főbírón keresztül és a füleki zománegyárban a főbíró intézkedett, hogy azokat a munkásokat, akik az ottani bérmegmozdulással kapcsolatban szintén a vidcVkre érvényesített minimális munkabéreket kérték, leszereljék és a bérkövetelésektől való elállásra bírják. Nem akarok kommentárt fűzni ahhoz, hogy egyes iparügyi minisztériumi tisztviselők milyen befolyást gyakorolnak egy országgyűlési képviselő munkásságára, de rá akarok mutatni arra, hogy az iparügyi miniszter úrnak ügyelnie kell arra, hogy a tisztviselőit a politikától távoltartsa, mert a bürokrácia eddig már sokkai több minisztert buktatott meg, mint az ellenzék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon) Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja az iparügyi miniszter úrnak. A miniszterelnök úr kíván szólni. Gróf Teleki Pál miniszterelnök: T. Képviselőház! Bocsánatot kérek a késésért. Rajniss képviselő úr két interpellációjára kívánok válaszolni, miután azokat a kékben elolvastam. Idegen miniszterek voltak nálam hivatalosak és ezzel egyidejűleg nem lehettem jelen a Házban, így tehát egymásután két interpellációra válaszolnék. (Halljuk! Halljuk!) Az első interpelláció tekintetében mindjárt abból indíulok ki, hogy egytértek a képviselő úrral és azt hiszem, mindenki egyetért abban, hogy egyrészt szükséges valamilyen cenzúra, de másrészt abban is, hogy minden cenzúra rossz. (Egy hány a szélsőbaloldalon: Ez Igaz! — Palló Imre: A magyar a legrosszabb! — Az elnök csenget.) Nálunk a magyar, a másik or-