Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-95
Az országgyűlés képviselőházának nevelés mellett maradjunk, azért sem, mert meg is hizlalhatja a kisgazda azt ez állatot. Teljesen felesleges, ha neki erre a hizlalásra adottsága, hozzáértése és lehetősége van, hogy eladja azt 48—50 filléres beállítási tinó-áron, amikor meg tudja szerezni magának a beállítási súlynál nyert spannungot. Három esztendeje folyik a felvilágosító munka a kisgazdák között. Ennek az eredménye az, hogy a nagyobb zsidó gazdaságok, bérlők kénytelenek voltak abbahagyni a hizlal kisgazdák hizlalják fel a saját nevelésű tinókat. Ma az országból kimenő hízott marhák 60%-a kisgazdáktól kerül ki és mondhatom, olyan szeretettel, gonddal felnevelt hízott példányok azok, hogy bárki megnézheti őket. Ez a rendszer tehát gazdaszempontból teljesen kielégítő: a kiviteli engedélyeket a gazda kapja, ebbe nem tud beleszólni a kereskedő és igen tekintélyes összegek maradnak meg így a gazdaközönség számára, T. Ház! Ennek a rendszernek a megalkotója, megalapozója Konkoly-Thege György, a Külkereskedelmi Hivatal aligazgatója, rendkívül derék, kiváló keresztény magyar ember, (Éljenzés.) akit támadnak jobbról és balról, támadnak pedig azért, mert a Külkereskedelmi Hivatal állatosztályán, hála Istennek, megszűnt a »komámuram«- és »kedves barátom«rendszer, nincs protekció, hanem okos, előrelátó, tervszerű munka, amelynek az eredménye az, hogy a gazdaközönség tényleg okosan, célszerűen hizlalja az állatjait és kellő időben kiviteli engedélyhez jutva, megfelelő áron tudja azokat értékesíteni. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! Ennek a rendszernek az eredménye az, hogy éppen az én vármegyémben, Vas vármegyében, ahonnan 6700 darab állatot szállítottunk külföldre az elmúlt esztendőben, ebből a kisgazdák kereken 4500 darabot szállítottak. Ha tehát a 150 pengős darabonkénti spannungot V(!szem, akkor 675.000 pengő marad a vármegye állathizlaló kisgazdaközönségének zsebében és ha azt veszem, hogy 3%-ot kerestek volna rajta á kereskedők, — pedig nem annyit szoktak keresni, mert tudok például olyan esetet is, hogy egy községi bikán egy zsidó kereskedő 217 pengőt keresett — mondom, ha csak 3% : ot veszek is, mint megtakarított közvetítési díjat, akkor is együtt kereken 800.000 pengő marad meg a kisgazdaközönség zsebében. (Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Horváth István: T. Ház! Kénytelen vagyok azt mondani, hogy ha ez a kereset legalább 7—8 millió pengőt tesz ki a kisgazdák számára az egész országban, akkor ez az igazi kisgazdamentő akció, nem pedig a hordóról való lázítás és demagogizálás. Ez az igazi magyar munka, ez az igazi keresztény munka, és éppen azért, ha támadás éri ezeket a férfiakat és ezeket az intézményeket, az úgynevezett egykezeket, méltóztassék mindig ebből a szemszögből nézni a dolgot. T. Ház! Ezzel szemben azt látjuk, hogy úgy a Külkereskedelmi Hivatal, — amelynek éppen az állatosztálya gazdasági szempontból olyan komoly és szép munkát végez az ország gazdaközönsége javára — mint a mellette működő Állatkiviteli Szövetkezet tisztviselői kara anyagilag és jövője szempontjából teljesen rendezetlen állapotban van, sem a fizetése nincs rendezve, még kevésbbé a nyugdíja ennek a derék tisztviselői karn-ak, amit én rendkívül sajnálatos ténynek tartok, mert amikor az állam a mezőgazdaságban, minden téren és minden vonalon szociálisan gondoskodik az alkalmazottakról, ugyanakkor ezekről a saját nl95. ülése 1940 április 3-án, szerdán. 173 kalmazottairól — hiszen állami intézmények vagy félhivatalos szervek ezek — nem gondoskodik. T. Ház! A javaslattal kapcsolatban az én konkrét kéréseim a következők: A vármegyei gazdasági egyesületek egyike-másika talán már százéves múltra tekinthet vissza és merem állítani, hogy ezek majdnem kivétel nélkül valamennyien igen szép és komoly munkát végeztek az állattenyésztés fejlesztése érdekében. Éppen ezért tisztelettel azt kérném, hogy ezt a szép multat és a jelenlegi munkájukat is figyelembe véve, az állattenyésztési alap kezelése tekintetében az arra szolgáló végrehajtási utasítás kapcsán megfelelő rendelkezéssel méltóztassék majd lehetővé tenni azt, hogy ezek az egyesületek ilyenirányú munkájukban továbbra is megfelelő támogatásban részesüljenek. A másik kérésem pedig az, hogy a vármegyei bikák beszerzésénél az érdekelt gazdaközönség is tényleg beleszólást kapjon a dologba (Helyeslés a jobboldalon.) és a legilletékesebb szervnek, a vármegyei szarvasmarhatenyésztő egyesületnek a kiküldött gazdatagját méltóztassék a vármegyei gazdasági felügyelő mellé beosztani és rendeletileg méltóztassék úgy határozni, hogy a bikák beszerzésénél közreműködhessék a gazdák érdekeltségéből kiküldött egyén is, már csak azért is, mert a szarvasmarhatenyésztő egyesület vezetőinek rendszerint állandóbb és hosszabb a működése ott azon a vidéken, mint egy gazdasági felI ügyelőé, tehát jobban tudja, hogy a vármegye melyik^községében, melyik vidékén milyen természetű kívánalmak vannak és hogy milyen apaállatra van ott szükség. T. Ház! Végezetül még arra a kérdésre szeretnétk visszatérni, amelyet már érintettem, hogy azt látom, ihogy a gazdaközönség segítőtársai, a mezőgazdasági munkások és cselédek, sajnos, nem úgy segítenek a munkaadóknak, a gazdájuknak, mint ahogy az régen volt, nem úgy dolgoznak együtt velük, nem olyan patriarkális, nem olyan szerencsés, nem olyan jó a helyzet, a viszony közöttük, mint régen volt. Ne méltóztassanak engem félreérteni, én magam is egyszerű falusi emíberek gyermeke vagyok, napszámosraunkát is végeztem, tudom azt, hogy mi az dolgozni a magyar rögért, én nagyon jól tudom azt, hogy vannak kirívó példák, amikor tényleg azt mondhatnám, akasztófát érdemelnek egyes imunkaadók, de ezt általánosítani nem lehet. A leghelytelenebb az ilyen kirívó, rossz példákat általánosítani, mert megbontjuk vele a rendet, a fegyelmet ott is, ahol erre semmi szükség nincs és ennek nincs is értelme. Teljesen helytelennek tartom, hogy az egyébként mondjuk, tűrhető és elviselhető, de mindanynyiunk által megjavítani kívánt helyzetben ' a munkásság és cselédség igényeit olyképpen fokozzuk, hogy képtelenek legyünk kielégíteni. A gazdálkodás továbbvitele csak addig lehetséges, ameddig megvan a rentabilitása. Ha ez nincs meg, akkor abba kell hagyni a gazdálkodást, illetőleg a gazda tönkre fog menni és önként fogja abbahagyni. Hibáznak és vétkeznek mindazok, akik rózsaszínű felhőket festve az égre, mennyei boldogságot ígérve a földön, bolondítják ezeket az embereket. Sokkal helyesebb a mérsékletes, szükséges, kívánatos javítást mindannyiunknak követelni és síkra szállni ezek mellett a munkások mellett azokért a dolgokért, amelyekre nekik tényleg szükségük van. Viszont ugyanakkor meg kell mutatni nekik, hogy velünk együtt járják a magyar
