Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-95
168 Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 19 UO április 3-án, szerdán. ez azt jelenti, hogy százezer métermázsa takarmányhiánnyal kellett számolnunk még abban az esztendőben is, amely az ötven esztendő- átlagában a legkedvezőbb volt takarmánytermelés szempontjából. Keményíti szükségletünk 52 millió métermázsa, a fedezet pedig 50 millió métermázsa volt, tehát ezen a téren is kétmillió métermázsa hiánynyal kellett számolnunk. Egyben volt feleslegünk és pedig száraz anyagiban, ebben ugyanis szükségletünk 130 millió métermázsa, a^ fedezet pedig 134- millió métermázsa volt Ez azonban azt jelenti, hogy bizony nagyon szegény, nyomorúságos élelmen volt az állatállományunk, mert a száraz anyag nem. jó takarmány és ebben bizony nem sok öröme voll az állattartó gazdának, még kevésbbé az állatállománynak. T. Ház! Ha ezeket az adatokat egymás mellé állítjuk, nagyon meg kell fontolnunk az állattenyésztés problémáját, mert kétségtelen, hogy ha helyes irányba akarjuk vezetni és fejleszteni állattenyésztésünket, akkor parallel, sőt, merem állítani, niég előbb kell a fundamentumról gondoskodni s a takarmánymérleget mindenképpen helyreállítanunk. (Helyeslés.) Még sokkal érdekesebbek azok a vizsgálatok, amelyek a fenntartó- és termelőtakarmányra vonatkoznak. Amint már az előbbiekben is bátorkodtam rámutatni, nekünk takarmányban hiányunk van, ha azonban a fenntartó takarmánynál kiegyensúlyozott helyzetet teremtenénk, akkor a termelő- vagy hizlaló takarmányunk, a ma meglevő abraktakarmányunk óriási felesleget mutatna. Ebből következik logikusan az az állítás, hogy nekünk a rét- és legelőproblémát a legsürgősebben meg kell oldanunk és még szélesebb keretek között kell kiépítenünk. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Ami ezek megoldását illeti, a miniszter úr óriási erőfeszítéseket tesz, amikor a tengerikérdést például górék építésével akarja megoldani s amikor részletgazdálkodást vezet be. Mégis azt kell mondanom, hogy ezek a termelőtakarmányra vonatkozó bölcs elhatározások csak akkor vezetnek igazi eredményre, ha a fenntartó takarmány kérdésében a szükséges és gyors intézkedéseket megtesszük. (Ügy van! ügy van!) T. Ház! Az előadottak után legyen szabad a javaslatot három szempontból vizsgálnom. Egyik áz anyagi rész; másik az, hogy a népies állattenyésztést kidomborítja-e, aminek fontosságát látjuk az arányokból; a harmadik kérdés pedig az, vájjon a végrehajtással kapcsolatosan milyen szempontokat kell majd feltétlenül figyelembevennii Azok a gyönyörű szép célok, amelyeket a törvényjavaslat maga elé tűz s amelyek évente szerény számításom szerint 4—6 millióba kerülnek, anyagi fedezetüket a törvényjavaslat szerint hétféle forrásból nyerik. Há én ezeket a forrásokat egészen közelről nézem, azt látom, hogy a' tulajdonképpeni komoly forrás a javaslat 3. szakaszának c) pontja alatt van, amely szerint (olvassa): »a kétévesnél idősebb üszők és tehenek, valamint az egy évesnél idősebb tenyészkooák és anyajuhok után« tenyészállatdíjat kell fizetni. Nézzük meg, hogy számszerűleg hogyan fest ez a dolog. 1939-ben, amikor mint bátor voltam említeni, az anyaállatok nagyrésze, 87% -ban a kisemberek kezén volt és csak 13%-ban az uradalmak kezén, ez tehénben és a két évesnél idősebb üszőben 1,151.972 darabot reprezentált. Ha azonban azt a gyakorlati kivetést veszem figyelembe, amelyet az élet mutat s amelyet a legeltetési társulatok beküldöttek és rendelkezésemre bocsátottak, úgy azt látom, hogy ezek a tenyészállatdíjak körülbelül 2—10 pengő között mozognak, vagyis a 3-ik szakasz c) pontja szerint az alap támogatására évi 2 3—11 milliót jelentenek. Végtelenül sajnálom, hogy a törvényjavaslat indokolása elzárkózik azoknak a számadatoknak a közlése elől, amely számadatok erre a hét különböző forrásra vonatkoznak. Kétségtelen dolog ugyanis, hogy az indokolás is arra a következtetésre jutott volna, hogy a kisemberek üszőinek és teheneinek a megadóztatása az az egyetlen komoly jövedelmi forrás, amely táplálja az egész törvényhatósági állattenyésztési alapot. Megítélésem szeriut azonban nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy a kisemberek megadóztatása helyett valami m. s és előttünk eddig még ismeretlen módot alkalmazzunk. Ha mi kifogásoljuk ezt a c) pontot, — már pedig joggal kifogásoljuk — akkor mégis kell keresnünk a módokat és a földmívelosügyi kormányzatnak•— hogy úgy mondjam — bizonyos iránymutatással szolgálatára kell lennünk olyan gondolatok felvetésével, amelyek a kisemberek megadóztatása helyett talán olyan összegeket tudnak biztosítani, amelyek az alap felállítását s majd alkalmazását nem veszélyeztetnék. T. Ház! Itt legyen szabad rámutatnom arra a jövedelemre, amely csak ebben az agrárországban lehet még mindig gazdátlan, és ez a vadászati haszonbér. Ha az ember figyelemmel kíséri azokat a jelentéseket, amelyek például a községek háztartási életével kapcsolatosak, igen érdekes adatokra bukkan. így 1934-ben egy igen szélesen kiépített, kimunkált ilyen adatgyűjtemény került a nyilvánosság elé. Ebből megállapíthatja az ember azt, hogy körülbelül 1-4 millió, közelebbről 1,378.000 az a haszonbér összeg, amelyet a politikai községek a pótadóalappal kapcsolatosari igen szerényen 1*8 százalékban állapítanak meg, maga a hivatalos jelentés azonban azt mondja (olvassa): »A községek számottévő jövedelmet élveznek a vadászati jogokból.« Az 1883:XX, te. alapgondolata az, hogy a földnek szoros tartozéka a vadászati jog és az ezzel kapcsolatos haszonbér csak azért nem osztható sokszor fel, mert csak papíron van meg az arány, s a gyakorlatban a fillérek tizedrészét nem lehet a kisemberek között szótosztani. Ezt az összeget igen melegen ajánlom a földmívelésügvi miniszter úr figyelmébe és kérem, szíveskedjék megtalálni a módot, hosry ez a gazdátlan öszszeg, amely a magyar földből származik, ebbe iiz alapba bekapcsoltassék. (Helyeslés és taps.) Második kérdésem az, hogy yajjon ez a javaslat mennyiben szolgálja a népies jelleget? Ha az eddigi állapotot nézem, meg kell őszintén mondanom, hogy állattenyésztési politikánk a népies irányt csak az utóbbi esztendőkben kezdi hangsúlyozni. Az úgynevezett magasnívójú állattenyésztés évtizedeken keresztül egyes gazdaságok és uradalmak privilégiuma volt. A népies irányzattal kapcsolatban kérem a földmívelésügyi miniszter iirat, hasson oda, hogy amikor az egész tehénállománynak csekély 424 százalékot kitevő része törzskönyvezett és ellenőrzött, s ebből is csak 1-2 százalék a népies, ez a szégyenletes szám és arány feltétlenül megváltozzék. Hiszen ha a tenyészállatvásárra a kisemberek felhozzák a
