Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-95

Az országgyűlés képviselőházának 9t Ott van Kublai ikhán és a-nagy mongol ibiro(1 a lőni esete. A nagy mongol birodalmat is állattenyésztő népek alapították. De ott van magának Attilának megmozdulása nyugat felé. Mind jellegzetesen állattenyésztők voltak. Kétségtelen dolog tehát, hogy nekünk állattenyésztő mivoltunkat kár annyira takargatni, annál is inkább, mert neim kisebb emberek, mint egyetemi tanáraink emelik ezt ki. Többek között a megboldogult Győrffy István ilyen megállapításokat tesz az ezer év előtt ide beérkezett magyarságról: »Ezer esztendővel ezelőtt is írástudó nép volt a magyar, a fejedelemtől a legkisebb pásztorig. A sátoros pásztorkodással foglalkozó magyarok műveltsége lényegesen magasabb volt, mint a leigázott néptöredékeké.« Ha tehát mi a kulturális részét vesszük a dolognak, akkor sinos mit szégyenkeznünk, mert hiszen az a rovásírás, amelyet a magyarság már régen elfelejtett, úgy hogy belesüllyedt abba az analfabétizmusba, amely a múlt században még azt mutatta, hogy az ország lakosságának 74%-a analfabéta volt — bizonyítéka annak, hogy a bejövő magyarság olyan magas kultúrát képviselt, hogy itt nem ismerték az analfabétizmust ezer évvel ezelőtt. Azonbatn állattenyésztő jellegünket nem kell nekünk agrár üzemi szempontból sem szegy élnünk és pedig azért, mert ezek az adatok, amelyek a művelési ágak egymáshoz való viszonyát jelzik, világosan megmutatják, hogy mi nem is lehettünk földművelőik. Mai viszonyaink között természetesen a művelési ágak elején, vezető helyen a szántóföld áll, azonban, ha a régi jobbágy összeírásokból következtetni tudunk, mint ahogyan következtetni lehet az akkori szántóterületek kiterjedésére, . akikor azt látjuk, hogy 1386-ban, amikor az első jobbágyösszeírás volt, esak 11% szántót vetettek be évente. 1514-ben a Dózsa-féle lázadás idején 15% volt a ténylegesen bevetett szántóterület. 1809-ben 11%, 1842-ben 16%, 1853-ban 12% volt a ténylegesen bevetett szántó, Kérdem: lehettünk-e mi földmívesek, lehetett-e a főfoglalkozásunk a földmívelés akkor, amikor ilyen inferioris szerepben látjuk magát a szántóterületet mint művelési ágat. Ez is azt bizonyítja, hogy a magyarság főfoglalkozása igenis az állattenyésztés volt és éppen .ezért voltam bátor ezt a törvényjavaslatot beleállítani a magyarság agrártörtén étének tükrébe. Mélyen t. Ház! A második kérdés az, hogy az állattenyésztő magyarság vájjon milyen formák között folytatta az állattenyésztést. Itt is megvannak azok a kitaposott utak, amelyeken azt látjuk, hogy az első periódus volt a sátoros nomád pásztorság. Ezt követte a szilaj pásztorkodás és a legújabb korban az istállózó állattenyésztés váltotta fel ezeket, Ezek az állattenyésztési módok nem lesznek közömbösek á későbbiek folyamán azért, mert látni fogjuk, hogy az állattenyésztés fejlődésében figyelemmel kell lennünk például azokra a vidékekre, amelyeken még ma is a szilaj pásztorkodtásnak egyik neme, az úgynevezett gulyalegelőkkel kapcsolatos állattenyésztés folyik. Ha a sátorozó állattenyésztéssel foglalkozó magyarság életét vizsgálom, kétségtelenül meg kell állapítanom, hogy ez a nagy mozgékonyság, ez a mozgási lehetőség, amely mindig Meg volt, egyben azt jelentette, hogy a jelentkező nagy országos veszélyeket a magyarság éppen állattenyésztő mivoltánál fogva könyí, ülése 1940 április 3-án, szerdán. 165 nyebben tudta kikerülni, illetve a veszélyeket csökkenteni tudta. Elég, lia a tatárjárás ' idejére gondolunk. Nem véletlen, hogy IV. Béla királynak a tatárjárás után olyan rövid idő alatt sikerült az országot felépítenie. Nem véletlen azért, mert ezt az Országot főfoglalkozásában, az állattenyésztésben nem tudta a tatár beözönlés elpusztítani. De azt látjuk, hogy a török időkre vonatkozólag is ez a helyzet. Roppant érdekesek azok az adatok, amelyek rámutatnak arra, hogy a mohácsi csatavesztés után alig húsz esztendővel, már kibontakozik Vácon az úgynevezett állatexportvásár. Azt látjuk, hogy az Alföld, amely évszázadokon keresztül súlypontja^ volt a magyar állattenyésztésnek, 1546 júniusában már 416 darab szarvasmarhával jelentkezik a váci exportpiacon. Ha, ezeket az adatokat tovább kísérjük, akkor látjuk, hogy például 1561-ben, tehát a mohácsi vész századában, a váci exportvásáron nem kevesebb, mint 140.823 darab szarvasmarha került eladásra.. Ezek olyan méretek és olyan számok, amelyeket érdemes megjegyeznünk, hogy lássuk, mit jelentett a magyarság állattenyésztő jellege és imivolta ta török uralom leigázása első évtizedeiben is. Nem fojtották meg a magyarságot ebben a foglalkozásában, mert hiszen az export vonalán zavartalanul és nagyon szépen haladtak ezek a dolgok. De én a későbbi időket is nézem. Budavár visszavétele után, amikor Magyarországon óriási nagy települések történtek, és — hogy úgy mondjam — amikor kialakulnak a mi nemzetiségi vidékeink is, azt látjuk, hogy azok az alföldi magyarok, akiknek sikerült a Dunántúlon egy-egy telephelyet elfoglalni, például Pincehely községet, Tolna megyében, magukkal vitték állataikai,. Ez a 105 magyar család magával vitt 219 ökröt, 162 tehenet és 62 lovat. Kétségtelen dolog tehát, hogy az alföldi állattenyésztő jelleg a gyakorlatban gyönyörű szépen beigazolódott és érvényesült is. A későbbi időkben azt látjuk, igen t. Képviselőház, hogy az állattenyésztés fejlesztésével kapcsolatban különösen II. József idejében, jönnek különböző rendelkezések. Ekkor születik meg 1785-ben a mezőhegyesi állami birtok is, kiváló lótenyésztési központjával. De azt is látjuk, v

hogy a térképeken fokozatosan felvették és megjelölték azokat a helyeket, különösen az ország déli részem, amely helyek csak szarvasmarhatenyésztésre, vagy juhtenyésztésre alkalmasak. Ezek igen helyes és értékes elgondolások és alkalmasak arra, hogy bizonyos kedvező konzekvenciákat vonjunk le belőlük a mai időkre is. Sajnos, azt látjuk ugyanis, hogy különösen az Alföldön olyan helyekre hoztuk be és forszíroztuk például a piros-tarka marhál és forszírozzuk az úgynevezett hússertést, ahol a legelők és a takarmányozási viszonyok kétségtelenül csak a juhtenyésztésre kedvezőek. (Ügy van! Ügy van-) Látjuk tehát, hogy II. József idején végleg elintézték ezeket a ^ kérdéseket rendeletekkel s ezzel magát az állattenyésztő gazdát igen kínos és egyben káros helyzetbe nem hozták. Ha ezeket az állapotokat rávetítem azoknak a kérdéseknek a tisztázására, amelyek az állatértékesítéssel függnek össze s amelyekről mi igen értékes és egyben nagyon sok szomorúságot tartalmazó felszólalást hallhattunk itt, akkor azt látjuk, hogy ezekben az évszázadokban az állatértékesítés igen egészséges szervezetben tömörült. A magyar tőzséri intézmény mondhatnám tahin a magyar állatkereskedelemnek a céh je volt és