Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-95
164 Az országgyűlés képviselőházának jószágot, nemesebb, jobb fajt nevelni csak részben a gazdák érdeke, de részben a ftogyasztók érdeke is. Miért tehát éppen ezekre a jószágtenyésztő polgárokra hárítsuk ezt az adóterhet akkor, amikor ennek a hasznát bizonyos részben ők, de mondhatnám nagyobb részben a fogyasztóközönség fogja látni? Hiszen az adófizető jószágtenyésztő polgárok leginkább a határban, a tanyákon, laknak s mégis hozzájárulnak közadók címén a községek, á városok terheihez, például az artézi kutak fúrásainak költségeihez, az aszfaltútak építéséhez, a villanyvilágítási költségekhez és minden olyan dologhoz, amiket nem éppen a jószágtenyésztők használnak, sőt legtíübb esetben egyáltalán nem élvezik. Éppen ezért "fontosnak tartanám, hogy ezt az adónemet, amely a törvényjavaslatban benne van, hagyjuk ki. Ha ez feltétlenül szükséges, — mert szerintem is szükséges, hogy a tenyészállatalapok biztosítva legyenek, — közadókban lehetne a szükséges költségeket kivetni. Említi a szöveg a kétévesnél idősebb üszőket. Amint mondottam, eddig is alig volt érdemes velük foglalkozni s ha még meg is lesznek adóztatva, akkor az az egyszerű zsellérember, az a cselédember, az a kisgazda nem fog borjút nevelni, amely a törzskönyvelésnél sem felelne meg a követelményeknek, ha ez is adó alá kerülne, mert ennek semmi jövedelmét, semmi hasznát nem látná. Leginkább fehér magyar-fajtájú kétéves borjúkról lenne itt szó. Éppen ezért kívánatosnak tartom, hogy a nagybirtokos osztályt is vonjuk bele jobban ebbe az adóztatásba, de még helyesebbnek tartanám a törvényjavaslat 3. §-a c) pontjának teljes elhagyását. Talán nem is számoltak a törvényjavaslat szövegezői e megadóztatás hátrányaival. Éppen ezért, mert most még v;an alkalom erre, hagyjuk ezt ki, ami a legnagyobb megelégedést keltené a jószágtenyésztők között. T. Ház! Egyébként azt látom, hogy a földmívelésügyi kormányzat az utóbbi években mindig nagy gondot fordított a földmívelés megsegítésére, a mezőgazdaság további fejlesztésére és mivel látom, hogy a földmívelésügyi miniszter űr szakember, agrárius ember s mert ebben a törvényjavaslatban is a mezőgazdaság megsegítését látom, ennélfogva az említett bekezdés kihagyásával a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Piukovich József. Elnök*. Piukovich József képviselő urat illeti a szó. Piukovich József: Mielőtt beszédemet megkezdeném, tisztelettel kérek 30 perc meghoszszabbítást. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért 30 perc meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja Piukovich József: T. Ház! Az előttem szólott Lázár Imre képviselőtársam beszédét nagy élvezettel hallgattam, mert kétségtelen dolog, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot a gyakorlati életen keresztül kell megmérnünk és Lázár Imre képviselőtársam igen jó mércét vett a kezébe, mert ugyanakkor, amikor a javaslatot elfogadta, rámutatott arra, hogy a törvényjavaslat gyakorlati végrehajtása milyen nehézségekbe ütközhetik s melyek azok a 95. ülése 19Uö április 3-án, szerdán. kívánságok és óhajok, amelyeket a gazdatársadalom felé a földmívelésügyi kormányzatnak honorálnia kell. Méltóztassék megengedni, hogy én més: két olyan beszédre hivatkozzam most, amely a javaslat tárgyalása során hangzott el, és pedig két vezérszónok beszédére. Március 12-én hallgattuk meg Jurcsek Béla és Matolcsy Mátyás képviselőtársaim beszédét. Ebben a két beszéd hen az volt az érdekesség, hogy míg Matolcsy Mátyás képviselőtársam beszéde során többször is hangoztatta, hogy ez a törvényjavaslat, nagyszerű és kitűnő, de végső konzekvenciaképpen nem fogadta el, addig Jurcsek Béla képviselőtársam beszédében abból az alapelvből indult ki, amelyet, úgy formulázott meg, hogy beszéde (olvassa): »nem kritizálás akar lenni, hanem komoly szembenézés a tényekkel és a mielőbbi orvoslás kívánása, sőt követe lése«. Méltóztassanak megengedni, hogy én Jurcsek Béla képviselőtársam módszerét vegyem át és Jurcsek Béla álláspontja alapján tegyem mérlegre az előttünk fekvő javaslatot (Halljuk! Halljuk!) Az én szerény megítélésem szerint ez a ja vaslat talán nem is ágy jellemezhető, hogy »kitűnő«, hanem úgy, hogy egy korszakot zár le és egy korszakot nyit meg. Magyarország történetében az állattenyésztésnek mindig kii lönlegesen nagy és fontos szerepe volt és így természetes, hogy amikor ez a törvényjavaslat egy egészen ferde és visszás helyzetbe került állattenyésztési politikát egészséges mederbe kíván terelni és egészséges mederben kíván fejleszteni, akkor én erre a javaslatra azt merem mondani, hogy ez »korszakalkotó« javaslat. T. Ház! Amikor egy korszakot lezárunk, illő dolog, hogy annak a korszaknak a mérlegét állítsuk magunk elé és mérlegel jiik . azt. hogy azalatt az ezer esztendő alatt, amí^: az ide beérkezett magyarok eljutottak az úgynevezett modern állattenyésztési irányzatokig, a magyar állattenyésztésnek tulajdonkeppen milyen szerepe volt; vájjon csak népélelmezesi, vagy csak közgazdasági jelentősége volt-e! Meg kell vizsgálnunk azt a kérdést, hogy nem volt-e ezer esztendőn keresztül nemzetfenntartó szerepe annak a foglalkozásnak, amelyet most állattenyésztésnek nevezünk. Ha a történelem adatait vizsgáljuk, kétségtelenül meg kell állapítanunk, — az indokokat még nem sikerült tisztán magunk elé állítani — hogy a mi történetíróink a magyarságra mindenképpen rá akarják bizonyítani, hogy elsősorban földmívelő nép volt. En ezt a téves beállítást kénytelen vagyok abban az ináinyiban korrigálni, hogy az ide bejövő magyarság elsősorban állattenyésztő volt (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) és ennek iköszönhető, hogy az itt élő, egészen primitív földmíveiéssel foglalkozó töredék kis szláv egységeket a magyarok úgy le tudták küzdeni, úgy le tudták igázni. Sőt a kalandozáskori lendületes, nagy, nyugat felé intézett vállalkozások szintén azt mutattak, hogy annak a kornak állattenyésztő magyarsága Európában nemcsak hogy uralkodásra és vezérségre vágyott, hanem azt ki is tudta verekedni, meg is tudta szerezni és biztosítani tudta a maga számára az ezzel járó tekintélyt és pozíciót, mégpedig azért, mert állattenyésztő volt. De a világtörténelem is igazolja ezt. Méltóztassanak csak azokra a nagy, népvándorlás idején történt megmozdulásokra gondolni, amelyek akár keleten, akár másutt lezajlottak.
