Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-94
158 Az országgyűlés képviselőházának ikitűnő ősökkel rendelkező állatot; kijött a gazdaságba, — a Dunántúlról vettem, más vidékre került — az alföldi klímát nem szokta meg és hiába etettem a legprímábban, a legszakszerűbben, nem akart enni, és ha szabad egy imparlamnetáris kifejezést használni, nem volt teljesítőképes, elveszítette azt a képességét. amire a bikának éppen szüksége van. Ez a hiba mind talán á túlzott előkészítéstől van. Nagyon óvatosan kell kezelni ezt a kérdést. Ha jó bikákat, ha megfelelő jószágot akarunk, akkor tényleg nem kirakatbikákat kell nevelnünk, hanem kemény, jó húsban lévő, jó esonttú, megfelelő állatokat. A legkényesebb kérdés, amire rá akarok térni — és lehet, hogy az; állattenyésztési osztály igen nagyrabecsült vezetője, akinek érdemeit előzőleg méltattam, nem mindenben fog velem egyetérteni, de itt a Ház plénuma előtt óhajtom leszögezni gondolatomat — az, hogy nem tartom helyesnek a köztenyésztési irányok uniformizálását. Ma egy teljes szimentalista irány van uralmon az egész vonalon és sajnos, a magyar piros-tarka faj, amely a mi hazánk, különösen az Alföld, a Tiszántúl klímájának megfelelő kostans fajtájú állomány, ez egy bizonyos mértékben ma háttérbe kerül a szimentáli tehenekkel és bikákkal szemben. Elismerem .és teljes mértékben igazat adok annak a véleménynek, hogy a nemesítéshez, a finomításhoz nagyon szükséges a Svájcból importra kerülő bikák behozatala, nagyon helyesen ezzel javítjuk az állományt, de nem szabad mindent szimentáli szemüvegen át! nézni és mondjuk meg azt, hogy van Magyarországon magyar marha és fehér marha; legyen a magyar piros-tarka, vagy ahogy újabban nevezik, a magyar tarka fajta marha, önálló faj és azt tartsuk meg magyar jószágnak. Különösen hangsúlyozom, hogy a tiszántúli részeken a magyar marha mellett ez a legmegfelelőbb. Az, ha egyes nagyobb, tenyészetek nem. hoznának import bikákat, vétek lenne, de hibának tarfiom azt, amikor köztenyésztésbe kerülnek szimentáli bikák olyan helyen, ahol nagyon sok satnya, gyenge tehén van a gulyában. Hibának tartom, hogy oda vásároljanak akár egy import bikát Svájcból, akár pedig itt Magyarországon nevelt telivér szimentáli bikát és azt oda engedjék ablba a gulyába. ,Én láttam ezt, mert én nemcsak megyek, hanem nézek is. Azt láttam, hogy nagyon sok helyen nem (hasznot hoztak ezek a telivér szimentáli bikák, hanem kárt okoztak. Nem lehet ugrásszerűen emelkedni és ugrásszerűen fajt javítani, ahhoz bizonyos idő szükséges, és ha a mi piros-tarka marhánkról elismerjük, hogy ebben az országban a legmegfelelőbb, abban az esetben biztos vagyok benne, hogy marhatenyésztésünk színvonala emelkedni fog. A vármegyei alapok megerősödése révén a tanyavilág apaállatproblómáinak fogyatékosságait is meg lehet oldani és megszüntethetjük azokat a hibákat, amelyek ott vannak. Tényleg vannak olyan helyek Szolnok és Hajdú vármegyében, ahol teljes tanyarendszer van. Például Mezőtúr, Kisújszállás, Karcag stb., ahol tényleg az egész város, az egész község csak tanyákból áll. Kilométereket kell menni és vinni azt a tehenet oda, ahol a bika van. Az lenne a helyes, ha az apaállatistállókat centralizálnák egyes olyan pontokra, amelyek mégis központilag feküsznek. Ezekben az istállókban nemcsak bikákat, hanem kanokat és ha szükség kívánja, — ha birkatenyésztés, juhtenyésztés is van — akkor kosokat is kellene tartani. H. ülése 1940 április 2-án, kedden. Ezeknek tartása és gondozása megint a közületnek a szakértőijére lenne bízva. Az a bizottság, amelyet vármegyénként kell majd alakítanunk, esetleg kiküldhetne ellenőrzés végett oda egy szűkebb bizottságot abból a célból, hogy megtekintsék, hogyan tartják eaeket az apaállatokat, hogyan kezelik azokat. Ezt a rendszert a Dunántúlon láttam és ott nagyszerűen bevált. Az istálló egyik részéiben vannak a bikák, a másik részében a megfelelő más tenyészállatok, kanok. Nagyon fontos a takarmánytermelés előmozdítása. Ha mi ész nélkül takarmányozunk, akkor ráfizetünk. Okszerűen kell takarrnányozni. Látszólag sokszor így van s a magyar gazda csak akkor jön rá, különösen a kisember, ha az ember megmagyarázza neki, hogy például &gy dús tápértékű napraforgó-, lenmagvagy bármiféle pogácsa, ha 22 pengőbe kerül is métermázsája, jobban kifizetődik, mint az árpa. Nem hozom fel a mai rndkívüli árpaárakat, de amikor 12—13 pengő az árpa ára, akkor a gazda szívesebben etet árpát az állattal, mint pogácsát, mert azt tartja, hogy a pogácsa drága.. Ez azonban nagy tévedés, mert ha a fehérjeértéket tekintjük, akkor sokkal rentábilisabban fogja a pogácsával akár a tejet előállítani, akár a jószágot hizlalni, mint a métermázsánkint látszólag olcsóbb anyagokkal. Nekünk tehát Magyarországon, ahol a klimatikus viszonyok igen szélsőségesek, — most a vízben úszunk, másszor pedig a porban fürdünk — nagyon fontos minél több megfelelő takarmánynemű termelése. A hiba — sajnos — ott van, hogy amikor a lucernát, vagy a vörös bükkönyt, vagy bármilyen dús fehérjével rendelkező zöldtakarmányt be akarjuk szállítani. abban az időben szokott lenni a legtöbbször az esőzés és ahelyett, hogy egy takarmány ér téliben dús szénát vinnénk he, talajdonképpen kórét szállítunk. Ennek a takarmánynak a konzerválása tehát nagyon fontos és ez silók bevezetésével oldható meg. Külföldön, Németországban, Hollandiában, Dániában, ahol sokkal gyakoribbak az esőzések, másként niem^ is tudnák tökéletesen konzerválni a takarmányokat, ha nem rendezkednének így be. Másik mód: a takarmány mesterséges szárítása, drótból vagy lécből készült szárítóállványokon; ez azonban bizonyos mértékben költséges, (vitéz Lipcsey Márton: Bizony!) Még akkor is megtörténhetik, hogy az időjárás akkor fog megromlani, amikor én azt a szérűskertbe már bevittem s ott mint boglya áll. Ezek az állattenyésztési alapok nemcsak a tenyészállatok vásárlásának istápolására kell hogy szolgáljanak, hanem szolgálniuk kell minden, az állattenyésztéssel kapcsolatos funkció, tehát az állatnevelés, állattartás, állatgondozás, állatgyógykezelé® stb. céljait is, mert csak eninek az egésznek az egybevetésével fogjuk állattenyésztésünket emelni. Nagyon fontosak a megfelelő díjazások, mert ezzel serkentjük a kis állattartók ambícióját jobb jószágok nevelésére. Teljesen tárgyilagos bizottságoknak kell kiszállniuk az ilyen minél sűrűbben rendezendő kiállításokra. Nem is méltóztatnak elhinni, mennyire fokozza a kistenyésztő ambícióját, ha jó állatával díjat nyer. Ha ezek a vármegyei állattenyésztési alapok megerősödnek, akkor nagymértékben szolgálhatják a kisgazda-tanulmányutak lehetővé tételét is. Nagyon fontos, hogy az a kisebb ember ne csak a saját vidékén lásson és tapasz™