Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-91
Az országgyűlés képviselőházának'91. amelyet a készletgazdálkodásba be kellett volna fektetni? À termelésnek ilyen átállítása nehéznek látszik, azonban méltóztassanak elhinni, hogy minden nehézség és a problémák sokasága mellett is ez az átállítás nem nehezebb, mint egy jól vezetett, intenzíven jövedelmező magángazdaságnak a vezetése. Egy magángazdaságban is viselni kell minden konzekvenciát, az előre nem látható' időjárási nehézségeket és viszontagságokat, sőt, hogy úgy mondjam, a magángazdaságnak még nehezebb a helyzete, mert viselnie kell a kormányzat előre nem látható intézkedéseit is; ettől pedig az, aki ezt a feladatot fogja végezni, remélem, mentesül. (Szöllősi Jenő: Igaza van, ez a legnagyobb baj! Ez a nyolcadik csapás!) T. Ház! Nem kell nagy jóstehetség annak megállapításához, hogy mezőgazdaságunkra a jövőben igen nehéz idők várnak. (Ügy van! a jobboldalon.) ^ Az értékesítés módjában valószínűleg eltolódás, az értékesítendő áruk iránt való keresletben pedig változás áll be s ez az előrelátható helyzet í^y kétirányú kötelezettséget ró a földmívelésügyi kormányra. Az egyik az, hogy a mezőgazdaság mindenáron való jövedelmezővé tételével az ezzel foglalkozókat megerősítsük a nehezebb időkre, a másik pedig az, hogy gondos előrelátással fel készüljön és a mindenkori kívánalmaknak megfelelően tartsa kezében a mezőgazdaság irányítását, és már most oda hasson, hogy annak idején a mezőgazdasággal foglalkozóknak ne kelljen nagy zökkenőkkel súlyos anyagi veszteségeket elviselniök. A mai időhen a többtermelés az a lehetőség, amellyel e oélt elérhetjük. Többet kell tehát termelnünk nemcsak azért, hogy az ország : lakosságával szemben kötelességünket teljesítsük, hanem abból a szempontból is, mert azok az államok, amelyek ma karddal a kezükben döntik el Európa jövő sorsát, — s ennek a döntésnek miránk is kihatása lesz — méltán elvárják tőlünk, hogy ha Isten különös kegyelméből nem is kényszerülünk most karddal és életünk kockáztatásával védeni nemzeti érdekeinket, termelői képességűink bizonyításával mutassuk meg arravalóságunkat, hogy hivatásunk és helyünk van Közép-Európában. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Miután tudom és remélem, hogy a földmívelésügyi miniszter úr az általam körvonalazott irányban igyekszik a mezőgazdaság érdekeit védeni és továbbvinni, az iránta érzett különös nagyrabecsüléshői és bizalomból a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Lelkes éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot tömepesen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül1 Boczonádi Szabó Imre jegyző: Váczy József! Elnök: Váczy József képviselő urat illeti RÍ SZÓ. (Zaj.) Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Váczy József: T. Képviselőház! A magam részéről nagyon szívesen belekapcsolódnám abba a témakörbe, amelyet előttem szólott igen t. képviselőtársam taglalt a Ház előtt, de egyrészt az idő előrehaladott voltára való tekintettel, másrészt pedig, minthogy a földmívelésügyi 'bizottságban rövidesen alkalmunk lesz mindezeket a kérdéseket részletesen és alaposan megtárgyalni, most eltekintek az ő ülése 194-0 március 12-én, kedden. 97 felszólalásába való bekapcsolódástól. A t. Házat azonban egy pillanatig sem akarom kétségben hagyni aziránt, hogy az ő felszólalásával, különösen pedig annak azzal a részével, amely az 1 állatértékesítésre és a mezőgazdasági termeivények értékesítésére vonatkozott, teljes egészében egyetértünk. Kijelentem, hogy erről az oldalról is hajlandók vagyunk minden támogatást megadni a földmívelésügyi miniszter úrnak, hogy a mezőgazdaság problémáit, de különösen az állatértékesítésnek és a mezőgazdasági termeivények értékesítésének a kérdését végre egyszer már intézményesen, organikusan megszervezze és nyugvópontra juttassa. (Taps a jobboldalon és a közéiben.) T. Képviselőház! Áttérve a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatra, mindlenekelőtt be kell ismernem, hogy ellenzéki képviselő számára mindig hálásabb feladat egy törvényjavaslaiot megopponálni, még ha azt jónak is^ tartja, de a mi pártunkban törvényerejű tradíció az, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatokkal sohasem szabad pártszempontokból, nártérdekek figyelembevételével foglal Kőzni. hanem mindig egyesegyedül azt kell ' nézni, hogy az illető javaslat törvényerőre való emelkedése az ország érdekét szolgálja-e, a köz javára van-e vagy sem. (Helyeslés és taps jobbfelől. — Egy hang a jobboldalon: Nagyon okos beszéd!) T. Képviselőház! En a magam részéről törvényhozói lelkiismeretemmel sem tartom összeegyeztethetőnek azt, hogy egy törvényjavaslat ellen szavazzak, amikor azt jónak fartőm. (Helyeslés és taps jobbfelől. — Egy hang jobb felől: Okos beszéd! — Pándy Antal: Ezért megkapja a sárgarépa-rendet!) Én ezt a sárgarépa-rendet átengedem t. képviselőtársamnak. Be továbbmegyek. Ez a törvényjavaslat több, mint jó. Ez a törvényjavaslat az első koncepciózus, nagyvonalú törvényjavaslat, amely ebben a ciklusban a Ház elé került. Ez a törvényiavaslat éreztetni fogja hatását a legnagyobb községtől a legkisebb községig s áldását mindenki érezni fogja. Ez a törvényjavaslat elsősorban a kisemberek segítségem siet. de úgy, hogy ebből az egész nemzetgazdaságnak haszna lesz. Én e törvényjavaslat legnagyobb előnyének azt tartom, hogy intézményesen oldja meg a községek és közületek apaállattal való ellátásának kérdését. Nem létesít valami segélyalapot. Ha ugyanis valamilyen probléma felmerül, a legegyszerűbb megoldást szoktuk választani, hogy tudniillik adunk segélyeket — lehetőleg minél kevesebbet — s ezeket a segélyeket természetesen azok a községek kapják, amelyeknek a legtöbb protekciójuk van. Ebben az esetben nem ez lesz a helyzet. Ez a kérdés intézményes megoldásban fog részesülni, s azt kellene kívánnom, bárcsak sok így, intézményesen megoldható problémát oídaria meg a földmívelésügyi miniszter úr, ugyancsak ilyen észközökkel, mint ezt. Itt van például a népies mezőgazdasági szakoktatás kérdése. Ezt is intézményesen kellene megoldani. Éppen most vasárnap voltam jelen egy téli mezőgazdasági tanfolyam záróvizsgáján s mondhatom, olyan gyönyörű eredményt produkáltak azok a hallgatók, éppen állattenyésztésből olyan feleleteket adtak, hogy ez a vizsga igazán akadémiára is beillett volna. Nagy szükség volna arra. hogy ^más kérdéseket, a 'mezőgazdasás: egyéb problémáit is ilyen intézményesen oldják meg. 16*