Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-83
514 Àz országgyűlés képviselőházának 83 tíz évig fennállhat, tehát feltétlenül szükséges, hogy ez a helyzet minél hamarabb rendeztessék. Az autóbuszüzemnél éppúgy, mint a Beszkárt.-nál jelenleg is igen sok érettségizett és diplomás van mint kalauz és gépkocsivezető alkalmazva. (Ügy hang a középen: Már nincsenek, mert átminősítették őket!) Amíg más munkaterületeken ezeket az érettségizett és diplomás embereket megfelelő munkakörben helyezték el, addig az autóbuszüzemnél még mindig 25 ilyen ember teljesít szolgálatot és semmi reményűik nem lehet egyelőre arra, hogy az úgynevezett adobisták mintájára, a Hóman-bébik mintájára képességeiknek megfelelő munkakörben helyezzék el őket. Ezen a téren borzasztó nagy protekciók érvényesülnek, itt is el lehet mondani, mint a Beszkárt.nál, hogy juttatások fejélben helyeznek el állásokba embereket. E tekintetben is kérem tehát a miniszter ujakat, hogy sürgős vizsgálatot indítsanak. Szólanom kell itt arról is, hogy a Beszkárt, igazgatósága még olyan alkalmazottakat is kétheti felmondással bocsát el, akik üzemi balesetet szenvedtek és ezáltal munkaképtelenek lettek. Itt van Spárin János kalauz esete, aki 1988 június 28-án a Szent Imre herceg-útján történt balesetnél agyrázkódást és koponyaalapi törést szenvedett; ebből kifolyólag egy évig beteg volt, mire a Beszkárt., bár a legjobb minősítése volt, kétheti felmondással elbocsátotta a vállalattól minden járandóság nélkül. Az alkalmazottak igen súlyosan panaszolják, hogy például autóbuszon abban az esetben, ha Öt utas tartózkodik a perronon, még jegymegváltás esetén sem utazhatnak. Tudtommal 8—10 férőhely van az autóbusz perrónján, tehát mindenféleképpen indokolatlan, hogy ezek a munkájuk után fáradtan hazatérő alkalmazottak jegymegváltás esetén sem utazhatnak a kocsikon. Az igazgatóság az alkalmazottakat minden csekély szabálytalanságért, perces késésért súlyos bírsággal sújtja ugyanakkor, amikor tőlük 5 perceket ajándékképpen elfogad. Panaszolják az alkalmazottak azt is, hogy a Beszkárt.-alkalmazottaktól személyenként és családtagonként 50 fillért vonnak lé az igazolványok kiállítása , fejében, holott ezért azelőtt legalább bérlettokbt kaptak, ma pedig semmit. Ezek az 50 fillérek, az összes alkalmazottak számát tekintve, körülbelül évi 7000 pengőt tesznek ki, de senki sem tudia, hogv ezt az öszszeget hova fordítják. Ha ezt a 7000 pengőt levonják ezektől a szegény kisfizetésű alkalmazottaktól, fordítsák legalább szociális jólétük emelésére. T. Képviselőház! Ezek volnának nagyjából azok a panaszok, amelyeknek orvoslását az alkalmazottak úgy a belügyminiszter úrtól, mint a kereskedelemügyi miniszter úrtól sürgősen kívánják. A magam részéről csak arra szeretnék még rámutatni, hogy ma, aimikor úgyszólván minden kisvállalatnál, zsidó és keresztény vállalatoknál alaposan és szigorúan ügyelnek arra, hogy a munkabéir- és munkaidőszabályozási rendeleteknek érvényt szerezzenek, szomorú az, hogy éppen egy fővárosi nagyvállalatnál, egy ilyen hatalmas budget-vel dolgozó vállalatnál semmibe sem veszik az alkalmazottakat és valósággal jobbágyi sorban tartják őket. Szeretnék megnyugtató ígéretet kapni mind a két miniszter úrtól arra vonatlozólag, hogy úgy a státusrendezés, mint a ülése 19UO február 14-én, szerdán, munkabér és a munkaidő szabályozása, valamint a szociális gondoskodás terén a legsürgősebben megtörténnek a megfelelő intézkedések. Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi miniszter úrnak és a belügyminiszter úrnak. Következnék Rajniss Ferenc képviselő úrnak interpellációja, aki azonban halasztást kér annak előterjesztésére. Méltóztatnak a halasztáshoz hozzájárulni? (Felkiáltások: Megadjuk!) A Ház a halasztást megadja. Következik Eitner Ákos képviselő úr interpellációja az iparügyi miniszter úrhoz és a belügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Boezonádi Szabó Imre jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. iparügyi miniszter úrhoz és a m. kir. belügyminiszter úrhoz az alsólendvai járás ipartestületének ügyében. Van-e tudomásuk a miniszter uraknak az alsólendvai járás r ipartestületével szemben az elsőforkú iparhatóság részéről történt szabálytalan eljárásról, amely miatt az ipartestület már majdnem másfél éve nem; tudja hivatását zavartalanul folytatni és amely a több mint 500 önálló iparos nagyfokú elégedetlenségét váltotta ki? Hajlandók-e a miniszter urak ebben az ügyben sürgősen intézkedni?« Elnök : Az interpelláló [képviselő urat illeti a szó, a képviselő úr azomban nincs jelen, ezért az interpelláció töröltetik. Következik Jandl Lajos képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. Kérem az interpelláció felolvasását. Boezonádi Szabó Imre jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. belügyminiszter úrhoz a sajtóhatóiságok mulasztásáról a »Párisi Kurir« című lap terjesztésével kapcsolatban. Bizonyára nincs tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy a Párizsban megjelent »Párisi Kurir« című lap első számában olyan közlések foglaltatnak, amelyeknek szabad terjesztése országos érdekeket sérthet. Hajlandó-e a belügyminiszter úr a fenti sajtótermék terjesztését szigorú elbírálás tárgyává tenni és az illetéikes sajtóhatósági szer-. veknek e téren elkövetett mulasztását vizsgálat tárgyává tenni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Jandl Lajos: T. Ház! A belügyminiszter úr figyelmét bizonyára elkerülte, hogy a Párisi Kurir című Párizsban magyar és francia nyelven megjelenő hetilap oly nagy példányszámban jelent meg a magyar ujságárusítók bódéiban és az ujságárusító piacon, hogy ez feltétlenül azt a gyanút kelti, hogy ez a lap nem párizsi olvasóközönség, hanem inkább a magyar közönség számára készült és mivel a lapnak terjesztési engedélye van Magyarországon, természetes, hogy kiadói teljes joggal hihették reményük valóra válását. r Ez a lap, amelynek példányait a Ház asztalára fogom tenni, olyan közleményeket tartalmaz, amelyeknek kétségtelenül a sajtóellenőrzésnek intézkedéseit kellett volna maguk után vonniok. A sajtóellenőrzés azonban, amely némely esetben talán hivatásán túlmenő szigorral mérlegeli a belföldi lapok cikkeit, ebben az esetben vagy elnézésből, vagy más okból túlzottan liberális volt és nem volt tekintettel arra, hogy a lapban egynéhány olyan közlemény jelent meg, amely az ország érdekeit sértL Egy újonnan megjelent lap hasábjain kétségtelenül csak méltányolhatjuk