Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-81

Az országgyűlés képviselőházának 81. nem is azt mondom, hogy a mezőgazdasági munkásság jó sorsban van. Nem. En is azt mondom, hogy ennek a munkásságnak helyzetén javítani kell, de amikor ennek a kérdésnek tárgyalását a plénum előtt felvetjük, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ezt bizonyos vonatkozásban összhangba kell hozni a mezőgazdasági termelés létérdekeivel és jövedemezőségének tényezőivel. (Helyeslés. — Úgy van! jobbfelól.) Hiába állapítunk meg munkabéreket, amilyeneket a mezőgazdaság nem fog tudni megfizetni. Ha a mezőgazdasági munkások bérét emelni akarjuk, — mint ahogyan erre szükség van — emelni kell a mezőgazdasági termeivények árait is. E kettőt tgymástól elválasztani nem lehet. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) ' '• '-• Amikor elismerjük azt, hogy a mezőgazdasági munkás bérét emelni kell, amikor kicsinyeljük a munkabéreket, nem hagyhatjuk figyelmén kívül azt a tényt sem, hogy a kisbirtokok, sőt a nagybirtokok egyrésze is el van adósodva. Az alacsony munkabér nem azt jelenti tehát, hogy a nagybirtok, illetőleg a kisbirtok saját gazdagságának gyarapodására használja ki és uzsorázza ki azt a munkást, hanem azt jelenti, hogy a munkásság csekély bérével szemben ő is süllyed lefelé, mert talán sohasem volt így eladósodva, mint napjainkban. Ennek bizonysága az, hogy emberemlékezet óta nem tudunk rá példát, hogy gazdavédelmi törvényt kellett volna létesíteni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelól.) Ez természetesen annak a jele, hogy a mezőgazdaság érdekét kellett figyelembe venni és a mezőgazdaságnak segítségére sietni, mert teljesen eladósodott. Ha figyelembe vesszük, hogy az eladósodott földbirtokok árverezés alá kerülnek, és megfigyeljük, hogy kik vesznek ma földet, vájjon a kisgazdák vagy a földbirtokosok-e, azt látjuk, hogy nem ők, hanem — legalább is nagy százalékban — az iparmágnások, kartelmágnások, az óriási nagy nyugdíjjal rendelkező egyének azok, akik ma birtokot vesznek, és csak kicsiny százalékban fordul elő, amikor földbirtokos, kisbirtokos tud földet venni. (Zaj. — Rajniss Ferenc: Nyugdíjból senki sem vesz földet, se miniszter, se más!) T. Ház! A mezőgazdasági munkaibérek emelésére tehát 'Szükség van. Ezt mindenki elismeri. Viszont azt is mindenkinek el kell ismer; nie, hogy a mezőgazdaság az alatt a rövid idő aÜsitt, amely alatt egy esztendőben ezeket a mezőgazdasági munkásokat fojgjlalkoztatni tudja, nem tud nekik annyit nyújtani, hogy egész éven keresztül biztosítani tudják megélhetésüket. Az aratásért, a cséplésért a mezőgazdaság szépen fizet, sokak szerint még többet is fizethetne, de ha a mezőgazdaság helyzetét is mérlegeljük, akkor, mint az előbb is mondottam, azt látjuk, hogy amíg a mezőgaz^ dasági termeivények színvonala a jelenlegi marad, addig szinte lehetetlen a mezőgazdaságot tovább terhelni. A munkásság megsegítésére tehát más módot kell találni: közmunkákat kell létesíteni! Éppíen ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál elhangzott a Duna—-Tisza-közi csatorna megépítésének problémája. Ez olyan probléma, amelynek meigoldásával minden felesleges munkaerőt össze lehet fogni a nagy nemzeti célok érdekében. És itt nem is hiábavaló urunkat produkálnának, s amellett a mezőgazdasági munkásság is meg lenne mentve attól, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IV. ülése 19 UO február 9-én, pénteken. 481 , hogy akár kiülfödire kelljen ki vándorolnia, akár pedi,gi más idegen állaimban kellene munkaerejét eladnia. Az egész Alföld, ahol tényleg tömegesen élnek mezőgazdasági munkások, — azt lehet mondani — teljesen gyár nélkül van. Vannak folyóink, és szerintem nincsen lehetetlenség ajbibam, hogy vízművek létesítésével olyan gyárakat létesítünk az Alföldön, latmely gyárak a mezőgazdaságnak bizonyos nagy rétegeit fel tudják venni. Amiikor arról beszelünk, hqgfy a mezőgazdasági munkásság egyrésze városokba vándorol, akkor ez nyilt beismerése annak, hogy a munkásság a városokban jobban megtalálja megélhetési lehetőségét* mint kinn a falvakban. Ma a mezőgazdasági munkásság bizonyára az a réteg, amely a legrosszabbul van fizetve. Ha figyelembe vesszük az ipari munkásságnak az utóbibi időkben elért béreredményeit, akkor egy nagyon figyelemreméltó szempontot kell mérlegelnünk, tudniillik azt, hogy ennek könnyen az lesz a következménye, amit az utóbbi időben már tényként is meg lehet állapítani, hogy a mezőgazdasági munkásságnak egy negyedrésze az ipari pályák felé fog orientálódni és a kisiparosságnak amúgy is nehéz helyzetét még jobban nehezebbé fogja tenni. Pedig ma már az a helyzet, hogy maga a kisiparosság egyes vidékeken szinte nem tud egymástól élni, de mivel a munkabérmegállapítások között miajgas a differencia, a mezőgazdasági munkássság még inkább az iparosodás felé fog hajolni. Hogy a városok felé orientálódik a mezőgazdasági munkásság és hogy a kisgazdatársadalomnak azok a rétegei, amelyek középiskolákat végeztek, nem térnek vissza újra az anyaI földhöz, ez mind annak a bizonyítéka, hogy a mezőgazdasági munkában dolgozó embereknek — legyen az illető akár kisgazda, akár munkás — a legnehezebb ebben az országiban a megélhetésük. (Ügy van! balfelől.) Sokszor kifogás tárgyává tesszük azt, hogy annak a kis parasztembernek, annak a kisgazdának a fia, ha elvégezte a nyolc gimnáziumot, vagy talán letette az érettségit is, többé nem hajlandó visszamenni a földhöz. Ez nem azért van így, mintha az az ember megutálta volna a földet, hanem azért, mert látja az ískolatársait, vagy látja az előző generációnak azokat a tagjait, akik visszamentek a földhöz, látja, hogy ott milyen élet várt reájuk és e mellett látja, hogy azoknak, akik bármilyen hivatali állásba mentek, a megélhetési lehetőségük sokkal magasabb fokon áll. Azt látjuk, hogy ma mindenki fixfizetésű állások után tódul. A minap láttam a munkanélküli szellemi munkások elhelyezésére hivatott szerv irodájának bejáratát, ahol nem lehet bemenni, mert százával és ezrével állanak ott az iskolavégzett emberek, akik mindenáron csak szobában, csak hivatali asztalok mellett hajlandók dolgozni, (Kapcsán y i László: Élni kell valamiből!) Mélyen t. Haz! A munkabéreket nem lehet egyoldlalúan beállítani. Erről az oldalról hallottunk egy pengő és egy pengő húsz filléres aratási munkabérekről. Ez megtörténhetett megint valahol valamely lelketlen emheraél, j (Temesváry Imre: Seholsem történt ez meg!) j de egy rendes gazdánál ilyen dolgok elő nem J fordulnak. A ,gazdáknál láthatjuk azt, hogy ők sem élnek rózsásabb viszonyok között, , mint a munkásság. A munkásvédelemnél - az 1 a helyzet, hogy éppen talán a Nemzeti Munkaközpont egyes falvakban járó szónokai a 72