Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-81

478 Az országgyűlés képviselőházának 81, tunk volna, nem pedig úgy, hogy egyenesen Németországnak adtuk át legjobb munkaerőinket, hogy vonatszámra mentek ki a duzzadt magyar erők idegen néphez, hogy annak gazdasági életét fellendítsék s hozzá még államtitkáraink búcsúztatták el a pályaudvarokon a magyar munkásokat. Ezt a munkaerőt itt kellett volna beplántálni a magyar ugarba, hogy sokkal többet tudjon termelni. Emlékezzünk arra az időre, amikor arról volt szó itt a parlament padsoraiban, hogy egyedüli problémánk: a szikes 'talajok megművelése, azok javítása, azoknak termékennyé tétele és erre más nem jó, csak a traktor. Emlékezzünk arra az időre, amikor traktorokat hoztunk be és azzal szántottuk fel az ugart. Csakhogy itt is volt egy nagy hiba. az, hogy a traktor nem trágyázta a földet. Erre azután előálltak a zsidó műtrágyagyárak és azt mondották, hogy: tudunk mi Budapestről műtrágyát szállítani! Mi lett ennek a következménye? Már akkor is azt mondták, hogy a többtermelésre kell a legnagyobb gondot fordítani. De elsősorban a munkások bérét kell megjavítani, ebiből következik azután a többfogyasztás. Az értékesítésnek, a fogyasztásnak és a termelésnek tehát együtt kell szinkroninizálni. mert ha aszinkronizáltak. akkor nagy ba.iok következnek. Láttuk, mi történt azokkal a búzákkal, amelyeket termeltünk; túltermeltüik mindenütt a búzát, a legutolsó kapavágást is búzával vetettük be és ennek a folyamánya lett az, hogy denaturalizálni kellett a búzát, piros festékkel kellett leönteni, mert a kormány nem tudott arra a magaslatra emelkedni. — ami kötelessége lett volna — hogy külföldi piacot szerezzen a búzának. Ez állami esőd felé vezetett, itt hiányzott az állami gazdálkodás, pedig ezt bè kell vezetni és azt kell termelni, ami a legfontosabb és annyit termeljünk, amennyi az önellátáshoz feltétlenül szükséges, azért pedig, amit el kell adnunk, amit vámkülföldre kell kivinnünk, kapjunk megfelelő árat. A búzáért, mint láttuk, nem kaptunk megfelelő árat. Gesztelyi képviselőtársam azt is mondotta, hogy vannak különösen szőlőtermő vidékek, ahol egyáltalán nem kapnak a gazdák munkást, a munkások inkább a piacon melegítik a hasukat és pipázgatnak. Jártam szőlőtermő vidéken és nagyon szomorú tapasztalataim voltak. Szombaton a munkások vödörrel, kannákkal mentek a hetibérükért, mert az uraság nem pengőben, hanem borral fizette ki őket és családjukban a gyerekek reggel tejeskávé helyett forraltbort kaptak és az iskola padjaiban illuminait állapotban ültek. (Nagy Ferenc: Csak bort kaptak, pénzt nem?) Csak bort. Megállapítottam, hogy a, konvenció szerint a munkásnak 1938, évre járó tüzelőanyagot 1939-ben sem kapták meg, még ezzel is hátralékban volt a nagy zsidó bérlő. (Zaj.) Itt sem domborodott ki tehát a keresztényi szeretet, mert ebben a zsidóban benne volt az a tudat, hogy a keresztény dolgozó társadalmat le kell gázolni, le kell tiporni és mint előttem szólott t. kénviselőtársam mondotta, a munkást nem tekintette másnak a gazdaságában, mint azt a barmot, amelyet, nanonként kihajtanak az istállóból. E törvénynek a bajok gyökeréig kell nyúlnia és segítenie kell, de, sajnos, a végrehajtás olyan egyénekre van bízva, akikben nem nagyon bízom abból a szempontból, hogy tényleg úgy hajtják végre a rendelkezéseket, ahogyan a törvényben van. En végtelenségig bízom a földmívelésügyi ülése 1940 február 9-én, pénteken. miniszter úrban, hogy ő odanyúl, (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) amíg ő ül ott, csakhogy az a kérdés, meddig ül ott. Örökké nem lesz földmívelésügyi miniszter. (Derültség és zaj.) Attól félek, hogy nem lesz sokáig földmívelésügyi ^miniszter s ha utána jön egy másik földmívelésügyi miniszter, ^kérdés, hogy ő majd hogyan hajtja végre a törvényt. (Felkiáltások a középen:

f Nem engedjük! — Derültség.) En megtartanám őt a végtelenségig. (Zaj. — Elnök csenget.) Azt mondotta Gesztelyi képviselőtársam, ő látja azt, hogy az Alföld művelése, a kultúra emelkedése az Alföldön szépen halad. Ezt én is látom. Arra is rámutatott, hogy mennyi ember vándorolt el az Alföldről, s mennyi vándorolt el a Dunántúlról. Amikor összehasonlítást tett, kijött egy szám, hogy az Alföldről sokkal nagyobb számban özönlenek a főváros felé, mint a Dunántúlról. Ez természetes is. Természetesnek veszem azért, mert az Alföldön nagy földinség van. Az Alföldön nagyon kevés ember van, akinek 10—15 hold földje van. (Közi Horváth József: A Dunántúlon még kevesebb van!) Nagyon sok embernek nincs még két hold földje sem, vagy csak az van neki, amit a mostani telepítési törvénnyel kapott. (Ellenmondások a jobboldalon. — Zaj. — Elnök csenget) Nagyon sok község van Jász-NagykunSzolnok vármegyében, ahol az embereknek csak nagyon kis földjük van, Csongrád vármegyében pedig sok helyen csak 218 négyszögöl, amit a telepítési törvény révén kaptak. Es napszám, munkaalkalom nem kínálkozik. Ezek az emberek többnyire kubikqsmunkával, földmunkával foglalkoznak, összejárják az egész országot, hogy munkát szerezzenek^ maguknak. Sok esetben látom, hogy az országúton vadlibasorban mennek a kubikosok a főváros felé, avagy valamilyen csatornázás vagy nagyobb arányú építkezések felé. Sajnos, úarv mennek vissza, ahogy eljöttek. (Mester Miklós: Most törődünk velük. Most 25-én lesz a kongreszszus!) Ha Gesztelyi képviselőtársam tényleg megnézte és megfigyelte azokat az embereket. akik a piacokon pináztak, láthatta, hogy azok mindig ott pipáznak, akár van munkaalkalom, akár nincs. Nem kelj tehát egy színvonalra hozni a munkásokat és egyszerre elítélni az összeseket. Mindennek, még az aranynak is van alja. (Szentiványi Lajos: Csak akkor pipázik, ha nincs munkája!) Nagyon szépen kiemelte t. képviselőtársam Csongrád vármegye kulturális fejlődését. Magam is végignéztem Csongrád városát a múlt esztendőben. Körülbelül két napot töltöttem Csongrádon s alkalmam volt látni mindazt a gyönyörű kultúrmunkát, amely ott folyik. Azelőtt Csongrád, azt mondhatnám, porfészek volt. Ha valaki oda autóval bement sáros időben nem tudott belőle kijönni. Ma gyönyörű szép megyei út vezet Csongrádon • keresztül. Gesztelyi képviselőtársam a főispán űr érdemeit méltatta ebben a nagy munkában. Én viszont ennek az ellenkezőjét mondom, mert az egyenesen Csongrád város polgármesterének erdeme. Csongrád város polgármestere^ egész életét ennek a munkának szentelte s aki ezelőtt öt esztendővel látta Csongrádot és ma látja, megállapíthatja a különbséget. Ma györryörű kertes tere és szép utcái vannak Csongrád városának. Ez mind a polgármester munkája. Mindenütt ott láttam a keze nyomát és mégis mindannak ellenére, hogy ilyen gyönyörűen dolgozott, minden gáncs őt éri,