Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-81

Àz országgyűlés képviselőházának 81. T. Ház! Szó volt itt arról is, hogy az asszonyokat is bele kell vonni a mezőgazdasági munkába, bogy a mezőgazdasági munkásság életszínvonalát ezzel is emeljék. Arról is szó volt itt, hogy nagyon sok esetet tud a képviselőtársam arra, bogy az asszonyok nem veszik ki a munkából a részüket úgy, mint ahogyan ki kellene venniök. Ezzel szemben megállapítottam, hogy különösen a Dunántúlon, ahol igen nagymennyiségű cukorrépa- és cikóriatenyésztés folyik, nemcsak az asszonyokat veszik igénybe erre a munkára, hanem még a 7—8 éves gyermekeket is kiveszik az iskolából, még azok is dolgoznak, hogy minél többet tudjanak termelni és minél hamarabb tudják elvégezni a mezőgazdasági munkát. Ezzel szemben pedig ezeknek a szegény embereknek a bére — azt mondhatnám — az emberi színvonalon alul áll. Megállapítottam azt is, hogy a herekaszálás idejében az uraság egy hold here kaszálásáért 5 pengőt adott. Ezért az 5 pengőért viszont nemcsak bekaszálni kellett a herét, hanem egyszer, sőt esős időben kétszer, esetleg háromszor is meg kellett forgatni, össze kellett gyűjteni és ezenfelül még fel is dobálni a szekérre és behordani. Amikor tehát a kaszás megkapta fizetését, munkadíját, az még napi 80 fillért sem tett ki, ugyanakkor, amikor Gesztelyi Nagy képviselőtársam azt mondta, hogy az a munkás 12—13 pengőt is keresett. Itt van tehát az aránytalanság. Térjünk tehát tisztán a tényekre. Necsak éppen mondjunk valamit, hanem nézzük is meg, hogyan állnak a dolgok a valóságban. Ha statisztikáról beszélünk, — mint ahogyan t. képviselőtársam is nagyon szépen fektette fel a statisztikát — le kell szögeznünk, hogy a statisztika tévedhet. Ezzel szemben amit az én szemem látott, s magam éreztem saját bőrömön, az nem csalhat. (Egy hang balfelöl: Ez igazi) T. Ház! A törvényjavaslatban nincs feltüntetve, hogyan szabályozzuk a mezőgazdasági munkaidőt. Meg vagyok győződve arról, hogy ha az egész Házat tényleg az a gontíolat vezeti, hogy ezt a szabályozást meg kell csinálni, s valami módon be kell iktatni ebbe a javaslatba egy rendezést, amely kimondja, hogy 8, 9, vagy 10, vagy akár 11 óra legyen a munkaidő, ezt nem lehet betartani. Nem lehet betartani azért, mert ha én az aratási időben kiveszem a munkás kezéből a kaszát, mert már kidolgozta a 10 óráját, akkor a szem kipereg, s ez igen nagy kiesést jelent a nemzeti vagyonból. Ezt tehát ilyen értelemben végrehajtani nem lehet. Meg lehet azonban állapítani a munkaidőt, nem az aratóknál, hanem a mezőgazdasági cselédeknél. A mezőgazdasági cselédek számára igenis meglehet állapítani a maximális munkaidőt, amelyet ezek a munkások dolgozni tartoznak. Nem lehet fenntartani az eddig állapotot, amelyet úgy lehet jellemezni, hogy hajnali két órakor már befogja ökreit a gazdasági cseléd s este 11 órakor fogja ki, tehát azon a napon semmi, vagy csak vajmi kevés ideje marad a pihenésre. (vitéz Lipcsey Márton: Ez túlzás! — Rajniss Ferenc: Ez nem így van, az ökrökre vigyáznak! — Derültség a középen.) T. Ház! Háromféle munkaidőt ismerünk. Van gépi, van állati és van emberi munka. Azt az ökröt akkor is eteti és itatja az a cseléd, amikor az ökör pihen. Ugyanakkor azonban mellette a cseléd nem pihen. A gazda gondoskodik arról, hogy ökrei inni kapjanak, hogy az ökröknek meg legyen az elegendő fizikai erejük, hogy a szekeret húzni tudják. A gépeket is olajozzák, vagy kenik és ha a gép nem tápja meg a benzinből vagy az egyéb üzemanyagból a ülése 1940 február 9-én, pénteken. 479 szükséges mennyiséget és olyan minőségben, amilyent megkövetel, akkor a gép megáll. Hát kapja meg ez az emberi munkaerő is az őt megillető részt! És ezt védenünk kell minden körülmények között, mert ha az emberi munkaerőt nem fizetjük meg méltányosan, akkor ennek honvédelmi szempontból is igen súlyos következményei lesznek. Az egyik képviselőtársam például a pénzügyminiszter úrhoz intézett interpellációjában azt mondotta, hogy nálunk vannak 12 éves gyermekek, akik nem ismerik a kockacukrot és ezért amikor ezek a gyermekek sor alá kerülnek, nem ütik meg a 152 ecntimétert. Ennek az az oka, hogy az emberi munkaerő nem kapta meg azt az ellenértéket, amelyet fizikai erejéből elveszített, vagyis nem kapott utánpótlást. T. Ház! Mondom, bár a javaslatot nagy on szeretném elfogadni, ezt azonban nem tehetem meg azért, mert a törvény végrehajtása nem olyan kezekbe van lefektetve, hogy én bízhatnék abban, hogy ebből a javaslatból tényleg olyan törvény lesz, (Zaj és ellenmondások a jobboldalon és a középen.) amely a mezőgazdasági munkások életszínvonalát felemeli. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: B. Szabó István! Elnök: B. Szabó István képviselő urat illeti a szó. B. Szabó István: T. Ház! Tekintettel az idő előrehaladottságára, kérném beszédem elhalasztását. (Felkiáltások: Nem lehet!) Elnök: Tessék megkezdeni beszédét, képviselő úr! B. Szabó István: T. Ház! Majdnem minden egyes felszólaló elismerte, hogy a mezőgazdasági munkásság helyzetén valamilyen formában segíteni kell. Ebben alig volt közöttünk ellentét. Egyik szónok legfeljebb jobban domborította ki a munkásság nagy nyomorát, a másik talán kevésbbé, de mindannyian egyetértettek abban, hogy a mezőgazdasági munkásság helyzetén segíteni kell. Minden társadalmi osztálynak természetszerűleg legelső feladata a maga gazdasági érdekeit úgy érvényesíteni, hogy minden életfeltétele meglegyen. Nagyon sokszor hallani napjainkban is jó magyarokról és kevésbbé jó magyarokról. (Rajniss Ferenc: Akik ebből akarnak megélni, azok osztályoznak!) Amikor azonban a jó magyarokról beszélnek, akkor természetesen nem világítják meg a dolognak azt a részét, hogy könnyű jó magyarnak lennie annak, akinek minden anyagi jólétet megad ez a haza. Nem világítják meg, hogy az egyik vagy a másik ember legfeljebb csak annyiban nem jó magyar, — bár ebben a hazában mindenkiről feltételezzük, r hogy jó magyar — hogy anyagi helyzeténél fogva sokszor kitör és talán olyan szavakat is mond, hogy ezért kétségbe lehet vonni az ő jó magyarságát. Ha azonban hallunk olyan szavakat, mondjuk, a munkás részéről, hogy nekem ott a hazám, ahol a megélhetésem, akkor gondolnunk kell arra, hogy ezt bizonyára az elkeseredettség váltja ki belőle, mert az ő anyagi helyzete olyan, hogy a mindennapi tisztességes kenyere sincs meg. Ha ebben az országban bármikor bizonyos kifakadások, lázadások történtek, azok leginkább a legszegényebb osztály körében történtek, de sohasem azért, mintha ezek nem lettek volna jó magyarok, hanem azért, mert sorsukat gazdasági te-