Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-81
Az országgyűlés képviselőházának 81. ülése 1940 február 9-én, pénteken. 475 es nyiltan mindig megvallja azt, hogy keresz- ' tény és magyar. (Közi Horváth József: Nemcsak akkor, ha megszorítják!) örömmel látom azt is, — és ezt nem tagadom mint pap — hogy Szeder Ferenc képviselőtársam kereszténynek és magyarnak, sőt katolikusnak vallotta magát. (Jandl Lajos: Öt évvel ezelőtt még nemzetközinek vallotta magát. — Zaj a baloldalon. —Nagy Ferenc: Magyar ember az!) Elnök: Ne méltóztassanak párbeszédet folytatni. Varga Béla: En hiszem azt, hogy amikor kereszténynek és magyarnak vallotta magát, végleg elfordult kelettől, ahonnan mindig csak romlás következett erre az országra és valóban Róma felé fordult, ahonnan mindig áldás származott nemzetünkre. A magyar nép békében és egységben akar élni. Ha valaki járja a falvakat, ismeri a népet, kontaktusban van, együtt él vele, az látja ezt a kívánságot. A nép egyenesen követeli vezetőitől, hogy vezessék is a keresztény és nemzeti szolidaritás útján. Nincs nagyobb öröme a magyar népnek.^ mintha becsületes, egymást becsülő, békében és igazi egységben helyreáll a nemzet egysége. Van is ereje ennek a népnek megbocsátani a régi bűnöket, mert megbocsátani mindig csak a gyengék nem tudnak és a gyávák nem akarnak. Szükség is van arra a nemzeti egységre, amelyért mindnyájan dolgozunk, amelyért dolgozott pártunk is, eltekintve a sértődésektől. Gravámenes politikát, mint ahogy ránk szeretnék fogni, mi sohasem folytattunk, hiszen most, a javaslat tárgyalása folyamán is folyton megnyilatkozott a magyar népnek, a magyar földnek a szelleme a kisgazdapárt tagjainak felszólalásában. Engedtessék még meg nekem, hogy Szeder Ferencnek, a szociáldemokrata munkásság képviselőjének, az előbbi enciklikát magyarázó másik pápai körlevéllel, a Quadragesimo Annoval, a uápa szavaival felelhessek meg: Inkább bensőséges szeretettel visszahívjuk őket az egyház anyai keblére. Bár meghallgatnák hívó szózatunkat, bár i^z elhagyott atyai házba viszszatérnének és elfoglalnák az ő helyüket, amely az ő helyük mindazok sorában, akik a Leó által először kiadott és általunk most ünnepélyesen megerősített utasításokhoz szorosan ragaszkodva, a társadalmat az egyház szellemében, tehát a kereszténységnek, a krisztusi kereszténységnek szellemében, a szociális igazságossá** és a szeretet alánján akarják megújítani, Leervenek meggvoVődve, hogv sehol másutt p. földön **. föMi boldogságot nem találják meg akVor« hőségben, mint annál, aki bár gazdag volt. értünk szegény lett. hogy minket a másra szegénységével írazdag£"á tegyen, aki szegény volt és ifjúságától kezdve dolgozott, aki magához hívin. ma i« az összes fáradtakat és torjipltpket. aki szem él vi válogatás nélkül miudpTiki+ől töh^pt köve+el. akinek több adatott és gkinplc rrif"" 1 ^i7^t f z n rsíV^kedetpí sprint. Ha a Quadragesimo Anno mérlegére teszem fel ezt a javaslatot, akkor is azt^látom, hogy ez a javaslat megfelel a kereszténységnek, nevezetesen a katolicizmus szellemének. Hiszen ha nézzük a törvényjavaslatot és ö«zsz^hasonlítíuk a Quadragesimo Anno szellemével, akkor az ember megáll a uíthatia azt, hogy enupk a javaslatnak « szelleme valóban megegvezik a nápai körlevélnek, a Szeder Ferenc képviselőtársam által idézett pápai körlevélnek szellemével. Azt mondia a Quadragesimo Anno: Két osztályra oszlik a társadalom. Az egyik úgyszólván minden előnyt élvez, amit a modern találmányok bőségesen nyújtanak, míg a másik, a munkások beláthatatlan tömegeit r magában foglaló osztály szörnyű nyomorúságban tengődött és hasztalan igyekezett az őt fojtogató szegénységből szabadulni. A munkásság jogát, a tisztességes, becsületes megélhetést, a méltó a munkás bérére szellemet törvénnyé akarja emelni a Quadragesimo Anno, ahogyan ez a törvényjavaslat is.. törvényt formál abból, hogy a munkás méltó az ő bérére, és méltó arra, hogy nemcsak munkájának megfelelő, hanem a társadalmi viszonyoknak, a gazdasági viszonyoknak megfelelő munkabér hiztosíttassék az ő számára. Az elhibázott akciók, a munkásságnak sokszor kényszermunkákkal való megalázása, különböző segélyek • aláásták a magyar munkásság jellemét, önérzetét és Öntudatát. Csak erős egyéniségekkel lehet a nemzet életében boldogulni, csak erős egyéniségek alkalmasak arra, hogy a magyar haza katonái legyenek, nem pedig azok, akik koldusmódra nevelődtek fel a különböző akciók hatása folytán. Csak azért nem vesztek el ezek, mert koldulni voltak kénytelenek. A magyar nemzet nem koldusokat akar nevelni, hanem öntudatos, erős hazafiakat és ez a törvényjavaslat alauja lesz annak, hogy valóban megállapíttassék mindenki számára az f őt megillető minimális megélhetési lehetőség. Nem elég azonban csak kenyeret adni, nem elég csak megélhetést adni, mert — ahogyan mondottam — éppen az asszonvoknál, a cselédség asszonyainál látjuk, hogy ha valakinek kultúrája van. az szinte csodát teremt abból a kicsike járandóságából, konvencióból s a sertés- és tehéntartásban jelentkező kenyérszerzési lehetőségekből, míg ha kultúrálatlan, akkor hiába minden, elfolyik az a kis járandóság^ és a gyermekeit nem tudja nevelni. Azt mondja a Quadragesimo Anno, hogy (olvassa): »Bár a gazdaságnak és az erkölcsnek megvan a maga külön, önálló területe, mégis nagy tévedés volna a gazdasági rendet az erkölcsi rendtől úgy elválasztani, hogy a gazdaságot az erkölcstől függetlennek mondjuk ki.« Tehát több kultúrát kell teremtenünk ezek között az emberek között is Ahogyan minimális munkabért állapítunk most meg a mezőgazdasági munkásság részérp. ugyanúgy meg kell állapítani részükre egv minimális kultúrát is. mert ha nem visszük ki hozzájuk a kultúrát, akkor hiába az >a segítés, amit nekik nyújtani akarunk. Ha durvaságban, műveletlenségben, piszokban, szennvben hagyjuk a munkásságot, akkor hiába szórjuk utána az aranyat, az aranyból sohasem lesz élet és ebből az életből sohasem lesz a nemzet jövőjének megfelelő biztosítása. (Űay van! balfplől.) Azok az emberek, akik durvák és műveletlenek, mindenre kaphatók, azok nem értenek meg semmit, tehát amikor mi a^ minimális munkabér megállapításán al^ lehetőségét nyújtjuk ia magyar mezőgazdasági munkásságnak, ugvanakkor gondoskodnia kell a kormánvzatnak arról, hogy ez a mezőgazdasági munkásság, ez a munkásréteg ne maradjon azon a szörnven alacsony kulturális nívón, amelyen némelyik megyében, különösen városoktól távol eső nagvobb megyékben, nagy latifundiumokkal rendelkező megyékben él. (Nagy Ferenc: Jobb lenne a munkabérfelügyelők fizetését erre fordítani!) A társadalmi viszonyok között a munka71*
