Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-81
470 Az országgyűlés képviselőházának 81. ülése 19 U0 február 9-én j pénteken. óhaj áll fenn, hogy addig csak semmit sem változtatni, mert hátha megmarad minden a régiben. Ügylátszik, még vannak emberek, akik el tudják képzelni, hogy — bárhogyan végződjék is a most folyó óriási küzdelem, amelyben két világnézet csap össze — ^gazdasági életünket vissza fogjuk tudni állítani arra a régi, rozsdás, liberális sínre, amelyen a. háború előtt haladt. (Taps a szélsőbaloldalon. — Horváth Géza: Csalódni fognak!) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Gesztelyi Nagy László ! Elnök: Gesztelyi Nagy László képviselő urat illeti a szó. Gesztelyi Nagy László: T. Ház! Ezekből a padsorokból örömmel és jóleső érzéssel kívánom megállapítani, hogy ezt a nagyfontosságú szociális javaslatot a Ház minden oldala rokonszenvvel fogadta. Az ellenzéki padsorokban is alig egy-ketten voltak, akik nem fogadták el a javaslatot, pedig ez többszázezer 'mezőgazdasági munkás sorsán van hivatva segíteni. Ez a törvényjavaslat azt célozza, hogy az állandóan változó és hullámzó mezőgazdasági • munkabérek helyett egy lehetőleg állandó színvonalat tudjon léte^teH, e^w?,-^ úgy, hogy ne a kereslet és a kínálat szabja meg a munkabért, mint a múltban, amikor ott. ahol nagyabb volt a kínálat, a munkabér egészen alacsony volt, ahol pedig kisebb voix a kínálat, ott soha nem képzelt nagy mértékben emelkedett. Ez a javaslat egy általános színvonalat kíván statuálni, amely alá a munkabérek leihetőleig nem lógnak csökkenni. T. Ház! Előfordult például a múlt esztendőben az, hogy Kecskeméten és a homoki vidékeken, ahol szőlőt és gyümölcsöt termelnek, 8—10—12 pengős munkabérek is voltak. (Wirth Károly: Naponta?) Naponta. Tizenhárom pengő is volt. Ennek ellenére is előfordult, hogy mindig voltak a piacon álldogáló emberek, akik az inségmunkákra számítva, még e munkabérek mellett sem voltak hajlandók munkába állni, úgyhogy például Kecskemét város polgármestere plakátokon figyelmeztette a munkásokat arra, hogy aki ilyen munkabérek mellett nem megy munkára, az ne számítson arra, hogy a télen bármilyen inségmunk álhoz is hozzájuthasson. T. Ház! Előttem szólott képviselőtársam érdekes fejtegetéseivel nem kívánok foglal; kőzni, csak egy-két pontra kívánok rátérni. Ö ugyanis azt mondotta, félni lehet attól, hogy a kormány egyik tagjának, jelesen a földmívelésügyi miniszter úrnak eme törvény javaslatát a végrehajtás r során a belügyminiszter úr meg fogja kontrázni. Nem szabad olyant feltételezni a kormány egyik tagjáról, hogy a kormány másik tagjának a törvényjavaslatából lett törvény végrehajtását bármilyen akadályokkal is elgáncsolni igyekeznék. A másik, amire válaszolni kívánok, képviselőtársamnak az az állítása, hogy ennek az országmak kivitele osak úgy van, hogy a koplalóművészek nívóján vannak az emberek és a szájuktól visszük ki az élelmiszert. Tessék csak elképzelni, ha például ebben a pillanatban megállna a sertéskivitel csak egy hónapra és megállna a szar vasmarhakivitel csak két Ihónapra, milyen óriási felzúdulás volna éppen a kisemberek részéről, mert esnék az állatok ára és ezek a kisem'beirek maguk követelnék azt, hogy igenis, minél előbb induljon meg ezeknek a cikkeknek a kivitele. (Kovarcz Emil: Nem azt mondom, hogy ne vigyenek ki. hanem hogy többet termeljünk!) T. Ház! A múltban az inségmunka nagyon lerontotta a munkások munkateljesítményét. Kétségkívül igaz az, hogy az alacsony insegmunkabér azt eredményezte, hogy a munkások hozzászoktak az immel-ámmal való munkához, aminek maguk a munkások a maguk gyűlésén, vagy a kamarákban a munkásgyűLéseken nem egyszer kifejezést is adiak és maguk a munkások voltak azon, hogy az insegmunkát a jövőben fenntartani nem lelhet. Egypár évvel ezelőtt én könyvet írtam erről a kérdésről s ebben több évre visszamenőleg kimutattam azt, hogy mennyit költöttünk el éven; kint inségmunkákra. Evente 10—12—15 millió pengőt is elköltöttünk, (Jfailo imre: Elveszett milliók!) amely összegekből vajmi kevés komoiy létesítmény történt ebben az országban. Egyszer megírtam azt is, hogy ha csak hatnyolc esztendeig ezt az évi 10—12 millió pengőt például a Duna-Tisza-csatorna megépítésére koncentráltuk volna, akkor ma ezekből a most sehol nem látszó összegekűől legalább egy 'hatalmas létesítmény volna ebben az országban. (Ugy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon. — jfalló Imre: Mindig későn veszik észre!) T. Ház! Ha az ember egy városban, vagy [községben jár és nemcsak^ a főutcákon,_ hanem a mellékutcákon is szétnéz, még ma is megállapíthatja, hogy ha összeírnák azokat a szükséges és elvégzendő közmunkákat, amelyeknek szüksége egy-egy községben vagy városban vízlevezetés, utcadomborítás, járdaépítés stb. címén előáll, igen értékes létesítményeket lehetne teremteni. Ma már az ínségmunka nincs meg, de az ennek helyébe lépő vármegyei közjóléti szövetkezet útján nagyon sóik. elhanyagolt községnek^ és városnak adhatnánk rendes és csábító képet. • T. Ház! A Duna-Tiszaközi Mezőagazdasági Kamara területére esik a mezőgazdasági munkások legnagyobb része. Csongrád, Csanád, Dél-Pest megye azok a vármegyék, amelyekben a munkások a legnagyobb számban vannak. Amikor módomban van részint a Kamara imunkásszakosiztályában, részint pedig az egyes városok munkásgyűlésein részt venni, nagy örömmel, büszkén és boldogan állapítom meg, hogy ezek között az egyszerű, alig egypár eleani iskolát végzett munkások között olyan értelmes, higgadt, bölcs emberek vannak, olyan komoly felszólalásokat lehet tőlük hallani, hogy az ember sokszor neon tudja, honnan vették azt a gyönyörű természetes észt, hogy ilyen bölcsen tudnak nyilatkozni a maguk kérdéseiről. (Rapcsányi László: Ez a magyar őserő! — Bodor Márton: Veleszületett!) Tudom, hogy ez a magyar nép veleszületett tulajdonsága. En csak megmondom, hogy amikor a maga nyomorúságáról beszél ez a nép, akkor is meg tudja tartani a mértéket, higgadt és nyugodt a tárgyalási modora. Fel is fojgiok itt említeni egy nevet. A Kamara munkásszakosztályának elnöke Asztalos, János egyszerű kétkezi munkás. Ha az ember az ő fajtájáról szóló felszólalásait hallja és figyelemiméi kíséri, örömmel látja azt az éleslátást, azt abölcseséget ; amely ennek a kisembernek ajkáról állandóan megnyilatkozik. Ha áttekintjük a múlt század 90es éveiben lefolyt munkászavargásiokat, amelyekről Takács Imre földmívelésügyi miniszteri titkár gyönyörű, szebbnél-szebb könyveket írt, akkor
