Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-80

434 Az országgyűlés képviselőházának 80 A beterjesztett jelentést a Ház kinyomatja, tagjai között szétosztatja. Napirendretűzése iránt annakidején fogok a t. Háznak javaslatot tenni. vitéz Tóth András képviselő úr mint a mentelmi bizottság előadója kíván jelentést tenni. vitéz Tóth András előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém benyújtani a képviselőház mentelmi bizottságának jelentéseit Gruber Lajos, Hajovics Péter, Mezey Lajos, Rajniss Ferenc országgyűlési képviselők két-két rendbeli, Abonyi Ferenc, vitéz Boboiry György, Bodor Márton, Csorba Sándor, Eitner Ákos,, if j. Eitner Sándor, vitéz Hellenbach Gottfried báró, Horváth Zoltán, Keck Antal, Krancz Raymund, Milotay István, Mokcsay Dezső, Müller Antal, Nagy Ferenc, Rapcsányi László, Szentiványi Lajos és gróf Széchenyi Lajos országgyűlési képviselők egy-egy rendbeli mentelmi ügyeiben. Tisztelettel kérem a jelentések kinyomatását, szétosztását s annakidején napirendretüzését. Elnök: A beadott jelentéseket a Ház kinyomatja és tagjai között szétosztatja. Napirendretűzésük iránt később fogok a t. Háznak előterjesztést tenni. Napirend szerint következik a legkisebb gazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. (írom.: 178. sz.) Szólásra következik? Szeder János jegyző: Meskó Zoltán! Elnök: Meskó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Meskó Zoltán: T. Ház! A legkisebb gazdasági munkabérek megállapításáról szóló törvényjavaslat a régi, letűnt és remélhetőleg soha vissza nem térő liberális zsidó rendszer mulasztásait igyekszik annyira-amennyire jóvátenni. A századforduló politikusa nem tartotta helyesnek, hogy az államhatalom beleavatkozzék a bérmegállapításokba, a munkabérek kialakulásába. Az akkori liberális idők minisztere, nem tudni, milyen oknál fogva, de erősen sejtjük, hogy milyen okoknál fogva, megfertőzve a régi liberális szellemtől, maga is kijelentette, hogy a bérminimálásra vonatkozó kívánság megvalósítása beleütköznék az egészséges bérkialakulás természetes törvényébe és súlyos gazdasági válságok megoldása nélkül ezt a kérdést elintézni nem lehetne. Az előttünk fekvő törvényjavaslat csak céloz ezekre a mulasztásokra. Nagyon enyhén, túlenyhén emlékezik meg a multak bűnéről és mulasztásáról. Nekem itt az a kötelességem, hogy az országos közvélemény akaratának és óhajának adjak kifejezést, amikor a régi rendszert, ezt a bűnös mulasztást itt az ország színe előtt megbélyegzem és rámutatok azokra a káros következményekre, amelyekkel ez a „mulasztás az ország érdekeinek ártott. Felelősségem teljes tudatában merem állítani, hogy ez a rövidlátó antiszociális politika nagyban hozzájárult a későbbi tragédiához, amelynek nemcsak szemtanúi voltunk, de sajnos, áldozatai is lettünk két évtizeddel ezelőtt. T. Képviselőház! Az aratósztrájkok, a különböző muskásimegniozdulásoík szerény véleményem szerint lábból fakadtak, hogy a magyar munkásosztály nem. találta meg^ számítását. Reggeltől késő estig dolgozott és nem tudta, hogy imiért dolgozik, mert családjának nem tudott annyit szerezni, hogy az éhes jszájiakat betöimíhette volna. Már pedig jól tudjuk, hogy a legrosszabb tanácsadó a korgó gyomor, a rongyos ruha, a téli hideg szoba. Nagyon ülése 1940 február 8-án, csütörtökön. természetes, hogy eiz az elégedetlenség elsősorban a nyomor kitörése volt és az is természetes, hogy a lelketlen nemzetközi izgatók, a nyomor vámisizedői megjelentek ott, ahol talajra találtak és még jobban felizgatták az amúgy is elég izgatott állapotban levő magyar munkásságot. Könnyű volt aratni ott, ahol előzőleg rövidlátó politikusok nagyon mélyen szántottak és vetettek. Merem állítani, hogy a kommün sem következett volna be, legalább isi sem abban a formában, hia a miagyar társadalom és elsősoriban az az osztály, amelyhez magam is tartozom, niindig előrelátóan megtette volna kötelességét. Sajnos, nálunk •mindig" voltak egyének és főképen politikusok, akik nagy politikusoknak nevezték magukat és akik mindent mindig utólag láttak előre. Ha műveiket vagy visszaérniékezéseiket olvassuk, azt látjuk, hogy ők mindent előreláttak, de annakidején, amikor a cselekvés lehetősége a kezükben volt, amikor tőlük függött az ország sorsa és az ország sorsának intézésében a magyar mezőgazdasági munkásság sorsa is, akkor Ibizony minden voltak, csak előrelátók nem. Abban az időiben nagyon kevés tanácsadója volt a magyar népnek vagy amint a nép magát nevözte: a földmíves szegénységnek. Két keze munkája, de sokszor ő maga is a piaci árkülönbözetnek volt kitéve. Portéka volt abban az időben nemcsak a miagyar föld, hanem a munkásnak a munkája is, maga a mezőgazdasági munkásember is. A kereslet és a kínálat tárgya lett; nem nézték abban az időiben, a nagy liberális alkotó korszakban, — amint mondják —• amikor palotákat emeltek Pesten, amikor városokat szépítettek, hogy munkás rnieg tud-e élni abból, amit kap, hanem az volt a helyzet, hogy ha sok munkás volt, akkor kevés volt a bér, ha pedig kevesebb jelentkezett, akkor több volt a napszám, de a munkás szociális hajaival alig törődtek. Csak eggyel törődtek, azzal... (Malasits Géza közbeszól.) Marx zsidó volt, nem érzett magyarul. Nem. Marxnak kell lennie az embernek, hanem csak becsületes, jóérzésű magyar embernek, hogy Marxok nélkül is megoldjuk ezeket a ; kérdéseket. (Zaj. Elnök csenget.) Annakidején tehát nem azt nézték, hogy mi kell annak a munkásnak a megélhetésiéihez, nem azt nézték, hogy milyen nagy a családja és a nagy családnak elég nagy-e aa a daralb kenyér, hanem azt nézték, hogy a kereslet, a munkapiac mit kíván. Ezek az elméletek megbuktak. De nemcsak hogy megbuktak, hanem ezeknek el kellett tűnniük, mint a múlt liberális rendszer szégyenfoltjainak, ezeket ki kell radíroznunk a magyar múltból és más színekkel kell megfestenünk a magyar jövendőt. T. Képviselőház! Ne csodálkozzunk, ha a magyar mezőgazdasági munkásság, — és ideveszem a törpebirtokost és az utóbbi időben már a kisebb kisgazdát is, mert annak az életszínvonala is lesüllyedt már a munkás színvonalára — ezek a szegény emberek beleestek a legnagyobb, a legszomorúbb magyar betegségbe, amikor azt mondja az a szegény ember: »Ma már úgyis minden mindegy.« Ennél veszedelmesebb lelkiállapot nem képzelhető el. amikor valaki munkája közben gondolkodik és arra a megállapításra jut, — nem izgatók szavainak hatása alatt, hanem a lelkében alakul ez ki — hogy: i»Most már úgyis minden mindegy.« Az ilyen ember azután mindenre kapható, az ilyen embert be lehet vinni mindenféle meggondolatlan-