Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-79

Àz országgyűlés képviselőházának 79. àeinmi mást, csak egyet, azt, hogy a mi mun­kánkat értékeljék, becsüljék és bennünket ne­hezebb viszonyok közé ne hajtsanak, mint amilyenek a mi életviszonyainkon és munkán­kon keresztül kialakulhat. Ez az időpont igen fontos a magyar mun­kásság történetében, mert ez az első konkrét eset, amikor a mezőgazdasági munkásság jo­got kívánt a nemzet életélből és sajátmagát is a nemzet-test szerves részének tekintette. De továbbmegyek e fejtegetésben és átté­rek a következő korszakra, mégpedig Mátyás király korára. Mátyás király koráról arány­lag igen sok legendát tudunk, gyermekkorunk­ban is olvastunk róla és jól emlékszem arra a mesebeli szép történetre, amelynek címe ez volt: Mátyás király Gömörben. Ha egy kicsit elgondolkozom ennek a szinte legendaszerű történetnek a magván, — és érdemes elgondol­kozni, mert ezeknek a meséknek és legendák­nak mindig megvan a maguk legtbensőbb és legmélyebb értelme (Ügy van! Ügy van!) — akkor azt látom, hogy azzal, hogy Mátyás ki­rály akkor Gömörben a rendekkel és nemes­séggel bement a szőlőbe és elkezdett kapálni, mi tulajdonképpen megelőztük a világ vala­mennyi államát, mert már akkor a munkaál­lam fogalma, a munkaállam első csirái bonta­koztak ki Mátyás király idejében. Természe­tes dolog, hogy Magyarország mezőgazdasági struktúrája abban az időben meg sem közelí­tette a mai formákat. Mi állattenyésztő nép voltunk és amennyiben a munkásság, a zsel­lérség problémáit kellett vizsgálni, kutatni, kétségtelen dolog, hogy mindig az állattenyész­téssel összefüggően kellett ezekben a kérdiések­ben dönteni. És mit látunk? Az a Máxyas ki­rály, aki elsőnek hozta elő ebben az országban a munkaállam gondolatát, szükségesnek tar­totta, hogy a pásztorkérdóst rendezze. Ennek a pásztorkérdésnek rendezésélben találjuk meg első csiráit a létminimumprobléma megoldásá­nak is. Ha felolvasom, hogy mi volt a pásztor minimális bére, amelyet Mátyás király meg­állapított (Halljuk! Halljuk! a középen.) és ha ezt összehasonlítom ezekkel a mostani bérek­kel, akkor azt hiszem, bizonyos kiábrándulást kell éreznünk a mai korral szemben. A pász­tor egyéni bére vfolt egy arany forint, egy te­hén, felsőruha, harisnya, két ing és 12 köböl búza. Talán jobb, ha nem is hasonlítom össze ezeket a viszonyokat a maiakkal, mert vala­hogy nem tudnék a tárgyilagosság síkján ma­radni, esetleg indulatba jönnék és igen kelle­metlen bírálatot kellene mondanom arról a pásztorrendszerről, amely tűri, hogy a pásztor és az ő néhány családtagja, akik mellette bog­tárok, 6^700 pengős évi átlagkeresetből élje­nek. Sokszor előáll az az eset, — fel vannak sorolva nálunk 8—10 vármegye adatai, amelye­ket végigkutattunk — hogy egy napra egy fejre 20 fillér munkabér esett. (Szabó Gyula: Nem is kapnak mást!) Ebből tehát méltóztat­nak látni, hogy ezek a Mátyás-koraibeli intéz­kedések tulajdonképpen igen nevezetesek és fontosak voltak. Vegyük még hozzá, nogy ab­ban az időben egy tehén sokkal nagyobb je­lentőségű áru és érték volt, mint ma. Ha pél­dául összehasonlítom az árakat egymással, mondjuk például a XIII. században összeha­sonlítom egy tehén árát egy hold szántóéval és megteszem ezt a XVI. századra, a török időkre, és a XVIII. századra vonatkoztatva is, akkor akár márkában, akár akcséban, akár dénárban beszélek, megállapítom, hogy egy hold szántó négyszeresét érte egy tehén. Eze­ket az arányokat méltóztassanak tehát figye­lése 19 UÓ február 1-én, csütörtökön. 429 lembe venni akkor, amikor azt nézik, hogy a létminimummal kapcsolatban Mátyás király megállapította a pásztorok béreit. Ezeket az intézkedéseket tovább lehetne felsorolni. így értjük meg, hogy Mátyás király az igazságos jelzőt érdemelte ki, mert odaférkőzött a legki­sebb, legegyszerűbb, legszerényebb viszonyok közt élő emberek szívébe. T. Ház! Ezeket a megállapításokat a sze­gény emberekkel, a munkás-, zselléremberek­kel kapcsolatban tovább folytathatom. A ma­gyar történet e részének egyik legklassziku­sabb korszaka Dózsa György ideje. Amit Dózsa Györgyről a történelemben tanultunk, az, amint ezekre az adatokra visszaemlékszem, nem valami hízelgő és kedvező színben tün­tette fel ezt a parsztvezért. Ha azonban végig­megyünk az okmánytárban és végignézzük az okmánytár adatait, akkor meg kell állapíta­nunk, hogy a Dózsa-féle mozgalomnak az volt a célja, hogy nekimenjen a rendeknek. Ennek a mozgalomnak két óriási nagy oka volt. Az egyik az volt, hogy ezek a jobbágyok akkor már hozzászoktak ahhoz, illetőleg a szívükben, ér­zésükben benne élt az, hogy ők a nemzettesthez tartoznak. Ök tehát igenis részt kívántak ma­guknak a török elleni harcból. A másik ok pe­dig az volt, hogy a munka értékének megbe­csülését és felbecsülését kívánták azoktól, aki­ket uruknak tartottak. Ha ezeket az időket nézem, akkor azt kell mondanom, kétségtelen dolog, hogy a magyar nemzet életében a nagy tragédia nem Mohácsnál, hanem Temesvárnál kezdődött. (Ügy van! a középen.) Ha én ezeket az időket felmérem és az 1514-i parasztlázadás szörnyű leverését követő atmoszférát vizsgá­lom, akkor igen érdekes megfigyelésekre ju­tok, éppen a zselléremberekkel kapcsolatban. Azok a rendek, akik kétségtelen dolog, nagy, sőt, ha szabad mondanom, kegyetlen győzelmet arattak Dózsa György parasztságán, egyik or­szággyűlésükön szükségesnek tartották kimon­dani, hogy háromévi adómentesség fejében minden zsellér építsen házat. En valahogyan úgy érzem, hogy a munkás­kérdések helyes irányban terelődésénél ennek is igen nagy jelentősége van. Adómentességet biztosítottak tehát akkor, amikor a zsellérek házhoz tudtak jutni. Kétségtelen dolog, hogy ez igen kellemes és kedvező színben tünteti fel az akkori rendeket, figyelem hevévé különösen a Dózsa-féle parasztlázadás kegyetlen leverését. Ezeket a kérdéseket továhb fejtegethetném történelmi alapon, méltóztassanak azotnhan megengedni, hogy most már rátérjek a múlt századra, amikor a liberális gazdasági rend­szer kezdett kibontakozni és amikor igen fon­tos összeírásokat látunk a jobbágyokra vonat­kozóan. Azt látjuk, hogy ebben az időben a Nagy Lajos-korabeli 85% telkes jobbágy és 15 százalék zsellér arány óriási módon megválto­zott, mert éhben az időben már 600.000 jobbágy­telek és 900.000 zsellér van. Méltóztatnak tehát látni, mennyire leromlottak a viszonyok, mert hogy a zsellérek túlsúlyba kerülhettek, ezt a fejlődést nem nevezhetjük egyáltalán kedve­zőnek. Es ha ezeket a kérdéseket továhb fejte­getem, azt kell megállapítanom: kétségtelen dolog, hOigy a (magyar nemzetnek egyik leg­értékesebb eleme és fundamentuma Nagy Lajos korában már a nemzeti eszmét, a nemzeti célo­kat szolgáló vállalkozásokba beálló egyszerű zsellér, nincstelen ember. Azt is látjuk, hogy ezeknek száma mindig emelkedik, úgyhogy ha í az 1930. évi statisztikát vesszük figyelembe,

Next

/
Oldalképek
Tartalom