Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-79

430 Az országgyűlés képviselőházának 79. megállapíthatjuk, hogy az elproletarizálódás- i nak olyan dokumentumait látjuk, amelyek arra, intenek bennünket, hogy itt feltétlenül tenni keli valamit. T. Ház! Méltóztatik tehát látni, hogy ez a néhány odavetett történelmi kép is milyen mértékben megerősíti ennek a javaslatnak létjogosultságát, (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) szükségességét, sót merem állítani, sürgősségét is. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) Ha ezt a kérdést, amely a munka értékelésével kapcsolatos, most le is zárom, egyet le kell szögeznem: Nem szabad félnünk ettől a hatalmas tömegtől, (Ügy van!) nyújtsuk feléjük testvéri kezünket, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és' a baloldalon.) mert ők hatszáz évvel ezelőtt is bebizonyították, hogy magyarok (Ügy van!) és a nemzettestnek szerves részei. (Helyeslés én taps a jobb- és a baloldalon.) T. Ház! Van a törvényjavaslatnak egy másik gyönyörű és lényeges gondolata is és ez* a megélhetési és gazdasági viszonyoknak megfelelő munkabér kérdése. Ennek a kérdésnek taglalásánál kénytelen vagyok bizonyos ideológiai kérdéseket is tisztázni. Ennél a kérdésnél tudom igazán megérteni, miért voltak olyan nehéz helyzetben azok a szónokok, akik a javaslat ellen iratkoztak fel. Valahogyan úgy éreztem, hogy akik ellene iratkoztak fel, nehezen tudják magukat kifejezni és nem találják meg azt az alapot, amelyből ki kellene indulniok. így tehát, amikor ideológiai alapra vezetem a dolgot, kénytelen vagyok a javaslat ellen feliratkozottaknak is válaszolni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelőh) Az ellenzéki szónokok tulajdonképpen a liberális gazdasági rendszert védik még akkor is, ha esetleg éppen azon az oldalon ülnek, ahol rendszerváltozást akarnak. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés ég taps a jobboldalon.) Nézzünk szembe ezzel a kérdéssel. Van egy általános felfogás, amely azt mondja, hogy a munkabéreket nem szabad olyan magasra emelni, hogy ezzel a mezőgazdaság rentabilitását veszélyeztessük. Ennél a kérdésnél egyrészt a termelés, másrészt a termelési költségek problémái ötlenek szemünkbe. Bár én agrárképviselőnek érzem magam, de előbbi foglalkozásomból kifolyólag módom volt a budapestkörnyéki nagyipari vállalato^ kat tüzrendészeti vonatkozásban is ellenőrizni s amikor ezeket végigjártam, elérkeztem minden gyárban egy olyan részhez, aihol ki volt írva, hogy: szigorúan tilos a bemenet! ÉLI mint főszolgabíró, természetesen ajtót nyittattam és kérdeztem, miért van ez ide írva. Azért, — mondották — mert itt van a kalkulációs osztály! (Derültség. — Egy hang a jobboldalon: Azért tűzveszélyes!) Igen t. Ház! Ügy van ez mindenütt. Ha a közgazdiasági élet bármely ágazatát nézzük, ott van a kalkulációs osztály, oda tilos a bemenet, de csak nekünk, gazdáknak. (Taps,) Es nézzük meg, hol van a mi kalkulációs osztályunk az agrárvonalon? (Rapesányi László: Az adóhivataliban!) Sajnos, ezt az osztályt mi nem ismertük és még ma sem ismerjük. A gazdától nem kérdezik azt, hogy, neki mibe kerül az áru, a gazda kimegy a piacra és odadiktálják, odavágják neki a piaci árakat. (Kapcsányi László: A tőzsdén!) Ezért adok igazat Milotay István t. képviselőtársamnak, aki egyik nemrégiben írt cikkében azt írja, hogy a magyar mezőgazdaság tulajdonképpen nem él másban, mint a piaci jobbágyságban. (Ügy van! Ügy van!) Ha mi ezt közelebbről kutatjuk, kétségtelen dolog, hogy a termelési költségekkel kapülése 19h0 február 1-én, csütörtökön. csolatosan mégis keresnünk kell azokat a szer* veket, melyek bizonyára ilyesmivel foglalkoznak. Én látom ezeknél a kérdéseknél a földmiveiésügyi miniszter úr óriási nehézségeit. Ó egy olyan évtizedes örökséget vett át, sőt egy emberöltőre visszanyúló örökséget, amelyen nem lehet máról; holnapra változtatni, és itt látjuk azokat a nagy erőfeszítéseit, amelyeket kénytelen tenni azért, mert ebben az országban nem a termelési költségekből indul ki a mezőgazdaság. Van itt úgynevezett mezőgazdasági számtartási sziolgálat, amely számtartási szolgálatnak, ha csak 500 ezer üzemet veszek figyelembe, alapját) és fundamentumát alig 250 üzem képezi, akkor tehát egészen világos előttünk, hogy ezekre a miniszter ár és az egész mezőgazdasági élet nem támaszkodhatik. Ha a másik részét veszem, az úgynevezett termésbecsléseket, akkor már benne van a válasz: becslések. Becslések vannak, de komoly, tárgyilagos, numerikusan is és tényekkel alátámasztott adatgyűjtésünk, sajnos, még mindig nincs, hanem becslésekre építjük fel a dolgainkat és így áll elő azi az eset, hogy a földmívelésügyi kormányzat kezéből még ma is hiányzik az a csalhatatlan iránytű, amely megmutatná az ő rendezésének hatásait jóelőre. (Úgy van! jobbfelöl.) T. Ház! Felvetődött a tervgazdálkodás gondolata, sőt már azt látjuk, hogy a hadi gazdálkodásiban kezdünk benne élni s én valahogy úgy érzem, hogy ha a mezőgazdasági termelésbe nem mi hozunk egy új ideológiát,* jó és helyes értelemben felfogott rendszerváltozást, (Kapcsányi László: Ebben igaza van, ott leszünk, mi is elfogadjuk szíves-örömest, nem baj, odiaállunk társnak, csak a nemzetnek hasznára legyen! — Zaj. — Elnök csenget.) akkor a legnehezebb idők elé nézünk. (Egy hang a jobboldalon: Más rendszerről van szó!) Nyilvánvaló dolog, hogy ezeket bizony hozzá kellett csatolnom a megfelelő munkabér fogalmához, mert nem az fáj a gazdának, hogy neki munkabáreket kell fizetnie; a gazdának tragédiája, hogy a piacon nem kap olyan árakat, amely árak fundamentuma a termelési és rezsiköltség lenne. (Kapcsányi László: Ezt mondjuk mi is!) Éppen ezétrt a megfelelő munkabér kérdésében szerény véleményem az, hogy nem szabad nekünk azon a vonalon sem megállanunk és nem szabad félnünk, mert igenis ki kell követelnie a gazdatársadalom egyetemének végre itt is azt a rendszert, hogy ezek a kalku; lációk legyenek nálunk is, ezek induljanak îfîèg az ország minden egyes üzemében, kicsiben, nagyban egyaránt. Logikus dolog: ha mi a termelési költségekhez igazítjuk az árakat, akkor nintps semmi zavar, mert a megfelelő munkabér feltétlenül kialakul, kibontakozik. Bár egyes képviselőtársaimnak az a nézetük, hogy a létminimumot nem lehet megállapítani, mégis méltóztassanak megengedni, meg tudnák állapítani, mert elvégre a Mátyás király-korabeli létminimumnak is megvoltak a maga gyakorlati és tiszteletreméltó alapjai. A létminimum kérdése nálunk is mit jelentig Jelenti a kenyeret, a ruhát, a kis meleg szolbácskát. Nincsenek nagy álmaik és terveik; olyan becsületesen, szerényen élnek, dolgoznak és küzdenek ezek a kicsi emberek, hogy a megfelelő munkabér megállapításával szemben nincsenek és nem lehetnek aggályaink. A javaslattal kapcsolatosan örömmel állapítom meg, hogy új fogalmak és e fogalmiakon