Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-79

428 Az országgyűlés képviselőházának 79. bői. A bérlő nem. 'bánta, lia az épület-tőke tönkremegy, nem bánta, ha a munkások nem kapták meg a munkabérüket, őt egyedül csak az a törekvés vezette, hogy minél nagyobb hasznot tudjon kihozni abból a birtoktestből. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Br. Vay Miklós: öt perc meghosszabbítást kérek ! Elnök: Méltóztatnak megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Br. Vay Miklós: így tehát a törvényjavaslat gyakorlati jelentőségét elsősorban akkor fogjuk látni, ha — mint már az előbb említettem — olyan intézkedések jönnek majd. amelyek arra irányulnak, hogy a mezőgazdasági termények árszínvonala emeltessék. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ma ugyanis, sajnos, azt 'látjuk, hogy hiába csuknak 'be itt Pesten egypár textilest, ugyanakkor az én embereim. akikhez elmegyek, hogv beszéljek velük, azt mondják: Uram, most jövök a vásárból: azt a csizmát, amely eddig 16 pengő volt, most 24 pengőért adják. (Beniczky Elemér: így van!) Ez folyik az egész vonalon. Ezeket nem lehet megfogni és a végeredmény az, hogy az agrárolló lényegesen ki fog nyílni. Ha ezeket a tényeket megállapítjuk:, azt kell mondanunk, hogv ha a mezőgazdasági termények árát nem tudjuk magasabb szín vonalra feltornászni, ezáltal a mezőgazdasági munkabérek de facto csökkenni fognak. Csökkenni fog a mezőgazdasági munkaadók keresete is, de ezzel kapcsolatban mindenkié, aki a mezőgazdasághoz tartozik. Lehetséges, hogy el fog következni egy olyan időszak is, amikor a mezőgazdasági munkaadók fognak a miniszter úr elé állni és azt fogják mondani: mentsen meg bennünket a kiuzsorázástól és mentsen meg bennünket az ingyen termeléstől, mert csak olyan olcsón tudunk értékesíteni, hogy a magas adók, a kamatok és mindenféle szociális terhek folytán nem marad semmink sem. En azonban mégis helyesnek tartom, hogy ezzel a törvényjavaslattal idejöttek, mert ezzel a törvényjavaslattal valóiban nagymértékben ki tudjuk küszöbölni azokat a hibákat, amelvek ftddig^voltak. En bízom abban, hegy meerf elélő kormányintézkedésekkel és olyan politikával, amely mellett magasabb áron tudunk értékesíteni, azaz mezőgazdasági termeivényeinkért magasabb ellenértéket tudunk kapni, magasabb munkabéreket fogunk adni a munkásosztálynak is. Ezeket a magasabb béreket minden jóérzésű magyar ember örömmel fogja kifizetni ' és, reméljük, azt fogjuk látni, hogy az ország virulni fog és az ország határai is tágulni és kiterjedni fognak. A törvénvjavaslatot elfogadom. (Éljenzés és tam a jobboldalon. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Piukovieh József! Piukovich József: T. Ház! Előttem szólott kén viselőtársamnak gyakorlati tauasztalatokra felépített beszédét magy érdeklődéssel hallgattam, annál is inkább, mert abban n kellemes helyzetben vagyok, hogy báró Vay Miklós képviselőtársam a kerületemnek egyik olyan szőlőbirtokosa, akiről az én szőlőmunkás népem azt szokta mondani, hogy egyike a legszociálisabb érzésű és a legnagyobb munkabért fizető gazdáknak. Amikor ezt örömmel megállapítom, méltóztassanak megengedni, hogy magát a törvényjavaslatot a kezembe fogva, azt általánosságban a legnagyobb örömmel elfogadjam; sőt ülése 1940 február 1-én, csütörtökön. nemcsak, hogy elfogadom, de büszkén állítom, hogy ebben a parlamentben eddigi működésünk alatt ilyen jól szerkesztett, ilyen nagyvonalú és messze a jövőbe előremutató törvényjavaslatot még nem volt szerencsénk látni. Természetes dolog, hogy amikor ezzel a javaslattal foglalkozunk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy itt tulajdonképpen egy olyan rétegről, egy olyan réteg jövendő sorsáról beszélünk, amely nincs abban a helyzetben, hogy saját ügyét itt tárgyalhassa, saját ügyéiben itt felszólalhasson, ímert itt a »sine me de me« elve érvényesül, azonban éppen azért, mert ezek niaiesenek itt, nekünk fokozottabb lelkiismeretességgel kell ezt a kérdést szemügyre vennünk. T. Ház! Amikor a törvényjavaslatot, a legkisebb mezőgazdasági munkabérek problémájának ebben a formában, ebben a keretben való^ megoldását boldogan elfogadom, méltóztassék megengedni, hogv két olyan szempontból ivegyem vizsgálat alá ezt a törvényjavaslatot, amelyek mindenesetre alkalmasaknak látszanak arra. hogy a törvényjavaslat későbbi sorsának kialakulásánál is figyelembeveendők legyenek. A törvényjavaslat 1. §-ának első mondata két nagyjelentőségű fogalmat vet fel: az egyik a munka értéke, a másik a megfelelő munkabér. Ha én a munka értékéről beszélek, valahogyan úgy érzem, beszédemmel nem szabad elvesznünk a liberális gazdasági rendszernek abban a metódusában, amely a múlt század közepétől kezdve alakította ki a munka értékének elméletét, valahogyan úgy érzem, szükség van arra, hogy történelmi adatokkal, a múltba messze visszatekintve megállapítsuk azt, hogy ebben az országban a munka értékelése éviszázadokra visszamenően komoly és mindig mérlegelés tárgyát alkotó probléma és fogalom volt. Elsősorban arra az időre gondolok, amikor Nagy Lajos uralkodása alatt a hazai jobbágyrendszer kibontakozik, s a jobbágytársadalom rétip.geződése egészen érdekes és beszédem későbbi folvamán még igen jelentős szerepet játszó formát mutat. Amikor azt látjuk, hogy Nagy La Jos király korában a telkes jobbágyok és zsellér-jobbá sry ok közötti viszony olyan volt, hogy az utóbbiak, a szegény napszámos nincstelen jobbágyok csak 15%-át képviselték a tényleges munkát végző nagy rétegnek, akkor kétsésrtelen dolog, hogy nekünk a munkásság, általában a zsellérek életének színvonalemelkedését azon keresztül is figyelnünk kell. hogy a telkes jobbágyok és a zsellérek között ez a számarány mikor és hogyan változott. A következő adatokat vagyok bátor Zsigmond király idejéből venni. Abban az időben valahogy Visszaesést látunk a jobbágyok, de különösen a zsellérek életében, hiszen ismeretesek azok az adatok, amelyek például Erdéllyel kapcsolatosak. Olyan adózási rendszert vezettek be, amelynek végeredménye az akkori jobbágyságnak, parasztságnak a fellázadása, forradalmi állapotba való átalakulása volt és azt is tudjuk a történelemből, hogy ezt az egész megmozdulást tulajdonképpen az egyik erdélyi püspöknek. Lépes Györgynek, az adózási elgondolása okozta. Viszont azt is tudjuk a történelemből, hogy a parasztságnak akadt akkor egy vezére, Budai Nagy András, aki, amikor megverte a nemesi rendek hadseregét és Kolozsmonostoron összeültek 1437-ben tárgyalni a megvert nemességgel, akkor mint a parasztság vezére a tárgyalóasztalnál kijelentette, hogy: mi nem kívánunk a Rendektől