Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-79
Az országgyűlés képviselőházának 79. ülése 1940. évi február hó 1-én, csütörtökön, Tasnádi Nagy András és Szinyei Merse Jenő elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki előterjesztések. — A függőben lévő interpellációk jegyzékének bemutatása. — A legkisebb gazdasági munkabérek megállapításáról szóló törvényjavaslat. Hozzászóltak : Laky Dezső, Malasits Géza, Porubszky Géza, gróf Apponyi György, báró Vay Miklós, Piukovich József. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A. kormány részéről jelen van: vitéz Teleki Mihály gróf. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 8 perckor.) (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Elnök; A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyviéinek vezetésére Nagy Ferenc, a javaslat mellett felszólalók jegyzésére vitéz Miskolczy Hugó, a jaiviaslatok ellen felszólalók jegyzésére pedig Mocsáry Ödön jegyző urakat kérem fel. Bemutatom a t. Háznak Krantz Raymund képviselő úr levelét, amelyben katonai szolgálatának tartamára a Háztól szabadságot kér. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a szabadságot engedélyezi. Bemutatom a t. Háznak a házszabályok 163. §-ának rendelkezése értelmében a függőben lévő interpellációk jegyzékét. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Napirend szerint következik a legkisebb gazdasági munkabérek megállapításáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Laky Dezső! Elnök: Laky Dezső képviselő urat illeti a szó. Laky Dezső: T. Képviselőház! A legutóbbi, 1930. évi népszámlálásnak volt egy külön szenzációja, amely nemcsak a statisztika művelőit, a népszámlálás végrehajtóit érdekelte, hanem a legnagyobb feltűnést keltette azokban a körökben is, amelyek Magyarország gazdaságpolitikájának irányítását kezükben tartják. Ezt a tanulságot röviden abban foglalhatom össze, hogy mezőgazdasági népességünk arányszáma 1920-tól 1930-ig — kerek számban — 56 százalékról 52 százalékra zsugorodott össze, ugyanakkor pedig az ipari népesség számaránya 19 százalékról csaknem 22 százalékra emelkedett. A statisztika számaival foglalkozva, néha, de csak nagyon néha, érdemesebb a viszonyszámok helyett az abszolút számokhoz is folyaKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IV. modni, mert ezek derítenek nagyobb fényt, világosságot a számok mögött türemíő okok tömegére. (Űgy van! Űgy van! a középen.) Én is ezt teszem most, amikor hivatkoztam arra, hogy a magyar mezőgazdasági kereső népesség 1920-tól 1930-ig mintegy 100.000 fővel csökkent s az eltartott népesség száma is mindössze csak 140.000 fővel nőtt. A pozitív és negatív eltérések egyenlege azt mutatja, hogy Magyarország agrárnépessége ebben a rendkívül nevezetes évtizedben alig 40.000 fővel lett nagyobb. Ha pedig ezt a szaporodást Összehasonlítom azzal a szaporulattal, amellyel normális körülmények között Magyarország agrárnépességének meg kellett volna nőnie, nem kétséges az, hogy századunk harmadik évtizedében a magyar mezőgazdaság népességéből körülbelül 260.000—280.000 lélek eltűnt, holott egyébként annak emberállományához tartozott volna. Hova tűnt el t. Ház, ez a hatalmas embertömeg? Vájjon idegenbe széledt-e el, vagy pedig a magyar gazdaságtársadalom-élet egyéb területein talált elhelyezkedést? Végtelenül sajnálatos tény az, hogy Magyarország népességének valóságos szaporodása ekkor mintegy 80.000 olyan fővel volt kisebb, mint a természetes szaporodás. A különbözet most is nyilvánvalóan kivándorlás révén veszett el népesedésünk szempontjából. De ugyanakkor még sok százezer foglalkozását változtató emberről volt szó, akik ittmaradtak a csonka haza határain belül, (Müller Antal: Az iparban helyezkedtek el!) meg is találták a mezőgazdaságon kívül a maguk számára azt a megélhetést, — talán szűköset, sokszor gondot okozót — de amely a létfenntartást mégis lehetővé tette. Valóban úgy van, amint Müller t. képviselőtársam említi, az ipar volt az a nagy tápláló csatorna, amelyben Magyarország népességének egyre gyarapodó tömegei megtalálták az életfenntartásnak azt a relatív biztonságát,, amely átsegítette őket a nehéz időkön. (Űgy van! Űgy van!) 62
