Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-78

Az országgyűlés képviseloMzának Î szép emlékérmet, amelyet a Felvidék megszállásának emlékére a kormányzó úr ő főméltósága alapított. (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Éppen ezért ez az interpelláció tulajdonképpen nem is annyira interpelláció, mint inkább tiszteletteljes kérés lenne az országgyűlés nyilvánosságán át íőméltóságú kormányzó urunkhoz és ai honvédelmi miniszter úrhoz. Húszesztendei trianoni rabság után 1938 őszén és 1939 tavaszán másfélmillió felvidéki és kárpátaljai testvérünk tért vissza a magyar hazához. A trianoni békeparancs által lefegyverzett és most éppen újjáéledő magyar királyi honvédségünknek ez volt az első harca és tűzkeresztsége. A Honvédségi Közlöny 193y május 24-én megjelent LXVI. évfolyama 22. számának 1 oldalán megjelent szabályrendelet végrehajtási határozmányokat közöl a Felvidék visszacsatolásának emlékére alapított emlékérem adományozásáról. A rendelet 1, pontja megállapítja, hogy kik az igényjogosultak. Azok» akik csapatkötelekben, mint tisztek, altisztek, tényleges vagy tartalékos állományban a Felvidék megszállásával kapcsolatban a határt átlépték. Az a) pont azt mondja, hogy az emlékérmet megkapjak mindazok, akik a Felvidék visszacsatolt részének vagy Kárpátaljának megszállása céljából a, trianoni határt, illetőleg a bécsi döntőbíróság által kijelölt elválasztó (demarkációs) vonalat valóban átlépték. Ideszámítanak a b) pont szerint a magyar királyi csendőrségnek a megszállás végrehajtására kijelölt egyénei; a c) pont szerint kiterjed az igény jogosultság az a) pontban megszabott keretek közt ama seregtestek csapataira és intézeteire, amelyek Kárpátalja viszsaafoglalása alkalmával, bár a megszállásban nem vettek részt, de felemelt állománnyal akár Kárpátalján, akár a keleti vagy északi határ mentén hadműveletekre voltak csoportosítva. T. Ház! Azt mondja a latin közmondás, hogy: »Dulce et deooruim est pro patria móri«: édes és dicső dolog* a hazáért meghalná. A magyar Assiából magával hozta a hazaszeretetét és vité'z, szilaj harci (kedvét, katonaerényeit, amelyeket az egész világon elismernek és [respektálnak. Ha a. magyar katonában nem lenne (benne ez a harci kedv, ez a bátorság és vitézség, ez a t Zrínyi-szellemű »vitézi erény«, akkor ezer éven keresztül nem tudtuk volna itt a népek országútjainak csomópontjában, a Duna-Tisza völgyében és a Kárpátok medencéjében helyünket megállni. A magyar katonát sohasem a kitüntetés iránti vágy vezette, mert meg volt benne a hazaszeretet, a harcos kedv, a veleszületett »vitézi erény«. Most, amikor ezt az interpellációmat a t. Ház elé hoizom, az az érzés vezet, hogy a Felvidék és Kárpátalja visszafoglalásával kapcsolatban a légvédelmi tüzérek, tehát azok a katonák, akik szívesen vettek volna részt fegyverrel vagy kézigránáttal kezükben a legeslegelső soriban a Felvidék visszafoglalásában s akik kitüntetéshez (mégsem tndtak 'hozzájutni (Felkiáltások jobbfelől: Emlékérem! Nem kitüntetés!), illetőleg emléfcéreanlhez hozzájutni (gr. Takách-Tolvay József: Igaza van! Teljesen jogos! — vitéz Várady József: Helyeseljük mi is!), holott ez az emlékéSrem éppen a húszesztendős trianoni rabbilincsek lerázásának ém. ülése Í91j.o január 31-én, szerdán. 399 lékét és ennek azi átkos trianoni békeszerződésnek áttörését jelenti. (Úgy van! Ügy van!) Ha a modern hadviselés és harcmodor legutóbbi tapasztalatait vizsgáljuk akár a spanyol-bolseviki háborúban, akár a német és angol-francia háborúban, vagy az orosz-finn háborúiban, azt tapasztalhatjuk, bogy a légi támadásoknak, tehát az ellenséges támadó légierőknek a kétbarmadrészie elsősorban is a légvédelmi tüzérséget és harieigépeket igyekszik lekötni, bombázni és csak egyharmadrésze megy tulajdonképpen más, az ország belsejében levő, hátországbeli célok felé. Vagyis ez azt jelenti, hogy míg valamikor a világháborúban szidtuk az úgynevezett etappistákat, a hadtáp vonalbelieket, akik kényelmesen levetkőzve aludtak, kártyáztak, szórakoztak 20—30—40—50 kilométerre a front mögött, addig ma, a totális háborúban, amikor az egész ország minden lakóját mozgósítják gáz- és légoltalmi és más célokból, amikor munkára mozgósítják a hadiipari és más üzemekben — és ma tulajdonképpen miniden ipari üzeni hadiüzem — a totális háborúban az ellenségnek egyik legfőbb célja az, hogy elpusztítsa az országiban a nyersanyagforrásokat, a (hadiipari üzemeket, amelyek a fegyverhez töltényt, az elpusztított fegyverek helyett új fegyvereket, új repülőgépeket stb. adnak. Az a légvédelmi tüzér, akit ólmosesőben, hidegben, szélben láttunk a Lánchíd tetején állni, akit láttunk Budapest környékén nem is valami keleti kényelemben, hanem egészen egyszerűen sátorlapokból épített sátrakban, vagy pokrócokba beletakarva dideregni: ez a légvédelmi tüzér talán sokkal előbb elpusztult volna, ha a háború megindul, mint azok, akik a legelső vonalban voltak. Éppen ezért azt hi szem, hogy ezek a katonabajtársak megér dem lik azt a szép emlékérmet, (Ügy van! Vgy van!) nehogy azt mondják róluk fiaik, unokáik: ti, apám, nagyapám, ott sem voltatok a Felvidék visszafoglalásában! Ez az emlékérem legyen emléke a trianoni békeparanes áttörésének. (Elénk helyeslés.) Éppen ezért kérdem a honvédelmi miniszer urat, vájjon nem lehetne-e módot találni arra, hogy megkaphassák ezt az emlékérmet ezek a derék katonabajtársak is, akik mindé nüket feláldozva, esetleg családjukat nyomorúságban hagyva, bevonultak és eleget tettek őszülő fejjel a haza iránti kötelességüknek. Ez az emlékérem mindnyájuk részére a legszebb emlék lesz. (Elénk helyeslés. — vitéz gr. TakáchTolvay József: A Ludovikások megkapták!) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja a honvédelmi miniszter úrnak. Következik Budinszky László képviselő úr interpellációja a miniszterelnök úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak szövegét felolvasni. Kovách Gyula jegyző (olvassa): »Haj landó-e a 'miniszterelnök úr a törvényhozói szólásszabadságot súlyosan sértő rendelkezéseket megváltoztatni? Hajlandó-e a magyar országgyűlés szólásszabadságát korlátozó rendelkezéseket megváltoztatni és az ország népének a magyar közvéleményben a parlament munkájáról megfelelő tájékozódást engedni.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Budinszky László: T. Ház! A miniszterelnök úr több ízben ke jelentette, hogy jó cenzúra nincs. Kijelentette, hogy sokáig tudna