Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-77

348 Az országgyűlés Mpviselőházának cellázása folytán beállott csökkenése révén elhelyezkedésük megnehezült. Ebben a törvényjavaslatban tehát a mezőgazdasági munkásság részére is gondoskodni kellett volna olyan munkaszabályozásról, mint amilyen az ipari munkásságnál van. Említették már a családi munkabért, de ezen túlmenőleg a gyermekmunkát is ki kellene küszöbölni a mezőgazdasági munkából, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mint ahogyan az ipari munkásság érdekében ott ezt a lehetőség szerint már kiküszöböltük. Szomorúan kell tapasztalnunk, hogy 12—14 éves gyermekeket alkalmaznak tulajdonképpen^ férfi napszámosmunkára és fizetik nekik a fél napszámbért, a kisebb bért, s ezért a kisebb fizetésért erőltetik, hajszolják Őket, elvonván ezzel a tanulástól, á leventefoglalkozástól és meggátolván azt a fejlődést, amelyre szükségük lenne. Ugyanakkor pedig a gyermekmunka túlhajtott alkalmazásával rontják a munkapiacot a felnőtt munkások számára is. Erre vonatkozólag határozott intézkedésnek kellene lennie a törvényjavaslatban, olyan értelemben, hogy mezőgazdasági napszámosmunkára 'bizonyos korhatáron alul lévő munkásokat felfogadni nem szabad. Igaz, hogy a répaegyelés, vagy az akatolás, vagy másmilyen munka nem olyan nehéz, azt a munkát gyermek is elvégezheti, de ezt éppen a munkásság szociális védelme szempontjából kellene korlátozni, hogy a gyermekmunka nagymérvű alkalmazása ne rontsa a mezőgazdasági munkásság munkapiacát. Ugyanígy vagyunk a női munkával is. Azt kell látnunk, hogy ma talán még több női mezőgazdasági munkást alkalmaznak az uradalmakban, mint férfit. Miért? Azért, mert ez is olcsóbb munkaerő, de viszont ettől a női munkástól ugyanazt a kapálást és egyéb nehéz munkát kívánják meg, mint a férfimunkástól. Ha tehát anyagi tartalmat akarunk neki adni, akkor elsősorban abban az irányban is kellett volna intézkednie ennek a törvényjavaslatnak, hogy a munkalehetőséget bizonyos mértékig szabályozzuk. Mert hiába fognak megállapítani ötpengős napszámot, mondjuk, Cegléd városában, ha kétpengős gyermeknapszámot fognak megállapítani és gyermekeket fognak majd alkalmazni azokra a munkákra, amelyeket férfiaknak kellene elvégező iök. Ez nagyon könnyen elképzelhető, mert hiszen, amint képviselőtársaim említették, az emberi nyerészkedési vágy^ mindig megvolt és mindig meglesz, tehát inkább fognak —két pengő fizetni, mint öt pengőt, gondolván, hogy majd legfeljebb gyermekek végzik el a munkát. A munkásnép így kénytelen lesz elvállalni azt a munkát* mert hiszen nincs más munkalehetősége és nincs megélhetése. T. Képviselőház! Ugyancsak szükséges volna ebben a törvényjavaslatban megállapítani a központi bizottság hatáskörét a mezőgazdasági munkásokkal kapcsolatban. Itt ugyanis széles köre van az időnként felmerülhető különféle kérdéseknek, már pedig a mai rendezés mellett nem lesz senki, aki ezekben a kérdésekben irányt mutathat és törvényes alap híján nem fognak intézkedni. íBlámutatok például a következőkre. Nem elég a mezőgazdasági munkásság részére bi• zonyos létminimumot megállapítani, mert hiszen tudjuk, hogy a munkásság részben készpénzben, részben pedig terményekben kapja meg járandóságát; éppen ezért rendkívül fontos, hogy a búzát, a csizmát, a szalonnát, a 77. ülése 19 Í0 január 80-án, kedden. fát, a sót, a babot, tehát mindazt, amit a munkás kap, hogyan értékelik. Ha ugyanis mindezt túlértékelik a mezőgazdasági munkásság szempontjából, akkor hiába állapítanak meg mondjuk, átlagosan napi két- vagy hárompengős keresetet, mert hiszen a terményjárandóságok túlértékelésével a munkabérek a kétharmadára, esetleg a felére vagy negyedére fognak csökkenni. Nagyon félek attól, hogy a mezőgazdasági járási bizottságok ki fogják mutatni, hogy mondjuk, 120 pengő egy sommás munkás havi keresete, ha azonban utánanéznénk, kiderülne, hogy a munkás keresete nem 120 pengő, hanem csak 60—80 pengő és a mezőgazdasági bizottság a terményjárandóságot túlértékelte. Ez pedig csak azért lehetséges, mert a terményjárandóságok értékelése nincsen szabályozva. Ha most a központhoz fognak fordulni fellebbezés céljából, akkor a központ, törvényes alap híján, azt fogja mondani: én nem állapithatok meg más árat ezekre a terményekre vonatkozólag, mint amilyent a helyi bizottság megállapított. Eendkívül fontos tehát, hogy a központi bizottságnak az ilyen dolgokban való intézkedésre törvényes felhatalmazást adjunk. Nagyon gyakran előfordulhatnak azonban másféle visszásságok is. Itt van mondjuk egy 3000—4000 holdas uradalom, amelynek egyik része, tegyük fel, Nógrád megyében, másik része Pest megyében, a harmadik része pedig Heves megyében terül el. Ugyanabban a gazdaságban tehát a munkások egyik része Nógrád megyében, a másik része Pest megvében, a harmadik pedig Heves megyében fog dolgozni, természetesen más és más munkabérért. Előfordulhat most az, hogy azok a munkások, akiket mondjuk Pest megyében fogadtak fel, kénytelenek lesznek átmenni a birtoknak egy másik megyében fekvő részére. Ha a központi bizottságnak nincsen törvényes felhatalmazása ahhoz, hogy ilyen esetekben kötelező intézkedést tegyen vagy ha nincsen számára előírva, hogy ilyen esetekben éppenséggel neki kell kötelező intézkedést tennie, akkor ellentétek és nehézségek merülnek fel a munkabérkérdésben. Mélyen t. KépAdselőház! Végeredményben megint arra a megállapításra kell jutnom a törvényjavaslattal kapcsolatban, amelyet beszédem elején is hangoztattam, hogy tudniillik ez a törvényjavaslat nem más, mint az 1923: XXV. te. megfejelese: a járási bizottságok helyett hoztunk vármegyei bizottságokat, s a bizottságok összeállítását másképpen sza^ bályoztuk, ami azonban szintén kifogásolható és amit éppen a javaslat mellett felszólalt Vásáry képviselőtársunk is kifogásolt, tehát mondóm, egyáltalában nem tettünk konkrét lépést előre abban az irányban, hogy a mezőgazdasági munkásság helyzetén legalább az adott viszonyok között is segítsünk. Ismétlem, nem azt mondom, hogy mindent adjunk meg a mezőgazdasági munkásságnak, tekintet nélkül arra, hogy mit tud fizetni a mezőgazdaság, viszont lehetővé kell tenni, hogy a mai viszonyokhoz képest mégis a lehető legtöbbet nvujtsuk a mezőgazdasági munkásságnak. Ezt pedig csak akkor lehetséges elérni, ha lesz egy olyan központi szerv, amely kötelezoleg intézkedik, tehát elrendeli, hogy ennyinél nem lehet kevesebb munkabért fizetni, amely meghatározza az aratásnál a tizedet, a cseplesnel a 4%-ot, valamint elrendeli azt, hogy minden éves cselédnek tehéntartást és disziiotartast kell adni, mert hiszen a mezőgazdasági cse-