Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-76

322 Az országgyűlés képviselőházának 7( Itt van a kezemben egy pontos kimutatás, azért pontos, mert hivatalos helyen állították össze, amelyben 62 gazdaságra nézve állították össze a cselédbéreket és hogy lehetőleg pontos képet nyerjenek a cselédbérek alakulásáról, ugy látom, az egész ország területéről hozták össze ezeket. Az adatok az 1938. esztendőről szólnak. Azt hiszem, lényegében nem sok változás történt azóta a cselédbéreknél. Nézem ezt a hivatalos átszámítást, amely értékeli a gabonaneműeket és egyéb járandóságokat is és kitűnik, hogy a cselédbérek végösszege mellékjárandóságaik értékével együtt 386 pengő 72 fillér és 718 pengő 20 fillér között ingadozik. Egyik a legalacsonyabb, a másik pedig a legmagasabb munkabér. Ehhez még hozzátartozik az, hogy ezek, akiket itt felvettek a kimutatásba, nem zsidók. Miután tegnap arról volt szó, hogy csak a zsidók fizetik a rossz munkabéreket, azért tartottam szükségesnek ezt a szerény megjegyzést hozzáfűzni. Amint ugyanitt látom a neveket, bizony ezek között nagyon kevés zsidót lehet találni, legnagyobb részük egészen hithű tiszta és kifogástalan keresztény, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Törzsökös!) jóllehet törzsökös is van köztük. (Derültség.) Ha én most előveszem az 1913-as statisztikai kimutatást, amelyet ugyancsak a cselédbérekről hivatalosan állítottak össze, akkor nekem könnyű a munkám, könnyű annak a megállapítása, hogy noha nem éltek akkor sem túlrózsás viszonyok között a mezőgazdasági cselédek, életviszonyaiknál lényeges leromlás tapasztalható. Én is szerettem volna a reálbéreket is összehasonlítani, s talán az idő rövidsége akadályozott meg abban, hogy mindenre kiterjedő munkálataimat teljes körültekintéssel elvégezzem és minden tekintetben kifogástalan adatokat hozzak a törvényhozás színe elé, de én anélkül, hogy a reálbérek értékét ismerném, ismerve azokat az elváltozásokat, amely különösen a ruházkodás terén 1913 óta előállottak, merem állítani, hogy a reálbérek értéke is kevesebb, mint 1913-ban volt. Egyébként ezeket szemléltető módon mutatja be a mezőgazdasági cselédség maga, ha a nagyobb uradalmakba ellátogat az ember, különösen olyan lakásviszonyok közé, amelyeket az előttem szólott t. képviselőtársam is említett. így áll a dolog tehát minden tagadással és minden szépítgető állítással szemben a mezőgazdasági munkások munkaviszonyai tekintetében. Az, hogy a parasztság nyugodtan viseli el ezt az állapotot, nem valami dicséretreméltó tény. Én nem szeretem azokat az embereket, akik nyomorúságukat, kínjukat és szenvedésüket inkább eltakargatják, minthogy követeléssel álljanak elő. Nem valami dicsérendő tény ez azért, mert a nyomorúság és szenvedés az embereket lealjasítja, érzésben és gondolkozásban kivetkőzteti valódi emberi mivoltukból. De egészen nyugodtan megmondhatom, hogy sok tekintetben kényszerű bele^ nyugvás is ez, ami most a mezőgazdasági munkásoknál látszik. Egészen másképpen alakult volna és alakulhattak volna ki a viszonyok, hogy ha a törvényhozás, ^ ha már nem is nyúl hozzá a kérdéshez, legalább a szervezkedés tekintetében a mezőgazdasági munkásoknak azt a szabadságot adta volna meg, amely az Omgé.-ba tömörült nagybirtokosoknak megvan. (Malasits Géza Beszélnek egyenlő jogról. Hol van itt az egyenlő jog?) Amíg az érdekeltek egyik fele, az Qm.ge.-iba tömörült nagybirtokosok nyugodtan végezhették az ő sajátos osztály érdekeik szempontjából helyes '. illése lúkQ január B6-án, pénteken. < munkálatukat, addig a mezőgazdasági munkások gazdasági törekvésük tekintetében is a legminimálisabb szervezkedési szabadságot sem élvezték. És a közhatalom és a közigazgatás, •— s ezért mondom meg, véleményemet erről a javaslatról — sajnos, túl sok átalakuláson ment keresztül, amióta Kristóffy József ismert emlékiratát megírta, mert mint előttem szólott t. képviselőtársam is említette, inkább a vagyonosabb társadalmi rétegekhez fűzik érdeíkés érzelmi szálak, mint a mezőgazdasági proletársághoz. (Egy hang a jobboldalon; Ez nem áll!) Tisztelet a nagyon kevés kivételnek, — nem akarom letagadni, hogy van ilyen is — de nagy általánosságban ilyen, még a túloldalról is hallottunk errenézve tett kijelentéseket. Ez a helyzet, t. Ház és Esztergár szociális^ tanácsadó, aki „a belügyi kormányzat megbízásával foglalkozik a kérdéssel, a legmegdöbbentőbb adatok birtokába jutott. Nemcsak azok a tények vannak, amelyeket mi felsorolunk, hanem azok a konzekvenciák is, amelyeket — azt hiszem, nem destruktív szempontból — Esztergár Lajos is levon, ö a következőket mondja »A szociális munka útján« című könyvében (olvassa): »Ha összehasonlítást lehet tenni a falu és a város szegénysége között, azt kell megállapítani, hogy a falusi szegénység kietlenebb, reménytelenebb, mint a városi. A falvakban nagyobb a közöny, nagyobb az önzés és éppen ezért a szegények helyzete sokkal nehezebb, több nélkülözést kénytelenek elviselni, mint a városiak. Általában a statisztikusok szerint a falusi munkásság életszínvonala csökkent, az idénymunkások keresete lényegesen alattamarad a régi kereseti viszonyoknak. Erre a mezőgazdasági szerződések összehasonlítása nyújt bizonyítékot. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy ezeknek a társadalmi osztályoknak a keresete még a mindennapi megélhetést sem tudja biztosítani. Ha még ehhez a lakásprobléma is kapcsolódik, ha bért kell a lakásért fizetni, akkor a megélhetésük veszélyben forog.« Bizony nagyon sokan vannak olyanok, akik még bért is kénytelenek fizetni, nincs saját lakásuk és akkor valóiban a megélhetésük veszélyben forog. Amikor tehát ezeknek a jelenségeknek öszszessiégét látjuk, akkor a kormányzatnak elsőrendű kötelessége volna, hogy osztályszempontokat félrelökve, az ország jól felfogott érdekében cselekednék, ennek a társadalmi rétegnek javára, amelyet, hangsúlyozom, a túloldalról neveztek el hárommillió koldusnak és onnan ment a köztudatba, (Baross Endre: Eckhardt nevezte így!) hogy hárommillió koldus él ebben az országban. (Malasits Géza: Oláh György nevezte el!) Elnök: Csendet kérek, Malasits képviselő úr. Szeder Ferenc: T. Képviselőház! Amikor ezeket a jelenségeket látjuk, akkor a kormánynak kézéibe kellene vennie a mezőgazdasági munkások jogviszonyainak szabályozását és a mai kor követelményeinek, — ezt hangsúlyozom: a mai kor követelményeinek! — megfelelő új törvényjavaslatokat kellene idehoznia. Nézzék meg önök, hogy milyen szétágazó a mezőgazdasági munkássággal foglalkozó törvényalkotásunk. Sokszor még a közigazgatás emberei sem tudnak eligazodni benne, hogyan igazodjon el tehát az elsősorban közvetlenül érdekelit fél, a mezőgazdasági munkás? Még mindig hatályos az 1898:11. törvénycikk, amely a mezőgazdasági munkások jogviszonyait sza-