Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-73
234 i Az országgyűlés képviselőházának 73. ülése 19W január 19-én, pénteken. rendszerben sehol sem találjuk meg, sem de lege lata, sem pedig de lege ferenda azokat az intézkedéseket, _ amelyek megmutatnák, hogy ezeket a karteljövedelmeket, a ímonopolisztikus helyzetből előálló jövedelmeket miként kívánja a törvényhozás megfogni és miként kívánja adó alá vonni. Kétségtelen, t. Ház, hogy nemcsak a társulati adózás rendszerét, hanem egész adózásunk rendszerét meg kellene reformálni. (Ügy van! a szélsőbadoldalon.) Általános és egyetemes adóreformra volna szükség, sőt vau szükség hosszú esztendők óta. Kormányaink , beismerik ezt, ígérik, hogy ezzel fognak jönni, mint ahogyan beismerték annak idején, hogy egy egyetemes földreformra is van szükség, e helyett az egyetemes földreform helyett azonban egy vékonypónzű kishaszonbérleti javaslatot, az egyetemes adóreform helyett pedig most egy vérszegény társulati adójavaslatot terjesztett a kormány a t. Ház elé. T. Ház! Nem akarok sok példát felhozni annak az előbbi állításomnak igazolására, hogy tényleg az ipari és kereskedelmi téren, amely a legnagyobb jövedelmezőséget biztosítja, mennyire, kisiklott a magyarság kezéből az intézkedés joga, mennyire kisiklottak ezek a vagyonok a mi birtokallományunkból, úgy, hogy azokat Cselényi indirekt nemzeti vagyonnak tekinti. Én talán még ennek sem tudom tekinteni, mert csak azt tudom annak tekinteni, ami keresztény és magyar kezekben van, ez pedig a nemzetközi tőkének kezében van. Megállapítható, hogy a négy legjobban kereső és a legnagyobb jövedelmet élvező ember Magyarországon nemcsak nem a mi magyar ivérségünkhöz tartozik, de még csak magyar névvel sem bír. Látjuk egy kimutatásból, hogy Dréher Jenőnek az évi jövedelme 400.000 pengőt tesz ki, Fellner Pál szeszgyárosnak évi jövedelme 300.000 pengőt tesz ki, Goldberger Leónak évi jövedelme 270.000 pengő, (Pándi (Pölcz) Antal: Hát Vida Jenő?) Vida Jenő évi jövedelme 250.000 pengő. (Pándi (Pölcz) Antal: Sokkal több!) Weisz Fülöp jövedelme 305.000 pengőt tesz ki. (Rapcsányi László: Ez a faj védelem! A fajvédelmi politika! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Zsidók! — ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Dnéher Jenő nem zsidó!) A budaipesti kerületi elöljáróságoknál ezek az adatok ki vannak függesztve. T. Ház! A mi hódolattal, tisztelettel és szeretettel övezett államfőnk évi jövedelme mindössze 120.000 pengő, a törvényhozás által megszabott évi tiszteletdíja 120.000 pengő és akkor itt tőlünk idegen személyek ennek háromszorosát és négyszeresét kapják ós ezt a magyar törvényhozás, a magyar jogalkotás megengedi. (Rapcsányi László: Elég szomorú! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Egy zsidónak több a jövedefone!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak közbeszólásaikat abbahagyni. Szögi Géza: Ha tovább mennénk ezen a hatalmas névsoron, ahol 200.000, 150.000 és 100.000 pengős jövedelmeket látunk, igazán azt kellene megállapítanunk, hogy ott sem magyar neveket találunk, hanem aránytalanul több Izidort, aránytalanul több Ármint, aránytalanul több Manót és Leót találunk közöttük. (Rapcsányi László: A Leó mindenütt ott van! — ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Nem minden Leó zsidó!) Ezek után legyen szabad a részletkérdésekre vonatkozólag néhány megjegyzést tennem a törvényjavaslat ellen. Nem akarom a részleteket teljesen kimeríteni, hiszen az eddigi «zónoKok már meglehetős alapossággal bírálat tárgyává tették. Én inkább olyan kérdésekre mutatnék rá, amelyeket megítélésem szerint még kevesen méltattak figyelemre. Az első, amire rámutatnék, az az alapvető hiba, hogy a javaslat nem változtat társulati adózásunk eddigi rendszerén, azon a rendszeren, hogy a társulati adó alapja a mérlegszerű nyereség. Mindössze annyi változtatást tesz a törvényjavaslat, hogy adóalapul^ nem a mérlegszerű nyereséget, hanem az adóköteles nyereséget állapítja meg, amely adóköteles nyereség kimunkálásánál azonban azt látjuk és arra a felfedezésre jutunk, hogy csaknem ugyanolyan szabályok szerint történik, _ ahogyan a korábbi mérlegszerű nyereség kimunkálása történt. Pedig a leginkább megreformálandó kérdés az lett volna, — és itt van a legnagyobb hiba — hogy ne tekintsük mi a kereskedelmi vállalatok nyereség-veszteség számláját ne-nyúlj-hozzám-nak, ne tekintsük tabunak, hanem adjunk módot pénzügyi közegeinknek arra, hogy a nyereség-veszteség számlának a tételeibe, a mérlegszerű egyenlegekbe is bele tudjanak tekinteni s az egyes mérlegadatokat szorgos vizsgálat tárgyává téve, módosítani is tudjanak rajtuk a szükségnek megfelelően. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Ezt mondja a törvényjavaslat is!) Igaza van a pénzügyminiszter úrnak, a 13—18. §-ok. megmondják, hogyan lehet itt a mérleg; szerű nyereséget most adóköteles nyereséggé átformálva, bizonyos néhány esetben a válla latok beállított mérlegszerű tételeit megváltoztatni, azonban ez még mindig nem elegendő. Nem elegendő azért, mert az egész felülbírálásnak a jogköre nagyon szűk körre van korlátozva. Nevezetesen a felülvizsgálat nem történhetik másként, csak a mérleg adataiból sa mérleg mellékleteit .képezői könyvek adataiból, azonkívül nem történhetik máskép, mint a mérleghez mellékelt támlapok adataiból. A mostani javaslat sem engedi meg tehát a pénzügyi hatóság közegeinek azt, hogy ha akár a forgalom nagyságánál, akár külső ismérveknél, akár pedig más körülményeknél fogva a pénzügyi hatóság arra a meggyőződésre jut, hogy a mérleg adatai helytelenek, tendenciózusak, akkor becslés útján, vagy számítások útján vagy hozzávetőleges kalkuláció útján változtatni tudjon a mérleg tételein, holott ha ezt a jogot biztosítanánk a pénzügyi hatóságnak, abban az esetben, nyugodtan merem állítani, vállalataink nem rendülnének meg, ellenben a társulati adó és az azzal kapcsolatos adóbevételek legalább a kétszeresükre, sőt a háromszorosukra is felemelkednének. (Vájna Gábor: Hites revizorokat!) Nagyon helyesen mutatott rá egyik nyilaskeresztes párti felszólaló, Kovarcz Emil képviselőtársam, hogy a kivetési eljárás során azokkal a-közegekkel szemben, akik a vállalat részéről a mérleget készítik, túlságosan nagy egyenlőtlenség folytán inferioris helyzetben vannak a pénzügyi hatóságok közegei, akik mint az adóhatóság eniberei, a mérleg adatait ellenőrzik, mert nagyvállalatainknak egész jogi struktúrája, külön könyvszakértői mind alkalmasak arra, hogy könyveléstechnikai manipulációkkal zavart keltsenek, a valóságos jövedelmeket elrejtsék, eltitkolják és a 200 és 400 pengős fizetésekkel rosszul fizetett pénzügyi hatósági közegek nem tudják utolérni a legjobb szándékkal sem ezeket az egy területre, egy körre, éppen a kereskedelmi vállalatok társulati adózási körére specializált és nagyszerűen kiképzett személyeket. 1 Ezekután ha megállapítható is az, hogy az