Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-71

188 Az' országgyűlés képviselőházának Elnök: A képviselő úr bejegyezheti inter­pellációját, ezúttal azonban nem a felsőház jogkörét jegyezte be a képviselő úr interpellá­ciója tárgyául. Méltóztassék tehát ahhoz a tárgyhoz ragaszkodni, amelyet bejegyzett. Matolcsy Mátyás; Interpellációmnak az oka éppen az, és a meggyőződésem is az, hogy minden komoly és első helyen álló agrárszo­ciális probléma megvalósításánál — és én er­ről beszélek — rendkívüli akadályokba ütkö­zünk. Éppen ezért én csak felhívom a törvény­hozásnak és főleg -a miniszter úrnak a figyel­mét arra, — hiszen felszólalásomnak konkret oka van — amit ő is tud és mi is valainenj­nyien tudunk, hogy ennek a törvényjavaslat­nak törvényerőre emelkedése az elmondott okok miatt húzódik. Hozzám már nagybirto­kosok is jöttek azzal, hogy igen, könnyű a munkabér kérdéséről" beszélni, de hogyan kös­sünk most munkabérszerződéseket, amikor nincs semmi törvényes intézkedés, a törvény pedig jelenleg ínég a levegőben lóg. (Felkiáltá­sok a jobboldalon: Van! Van!) Nyilvánvaló, hogy súlyos kérdésekről van itt szó, és engem, nem vezet semmi más, mint egyik oldalon a mezőgazdasági népesség, má­sik oldalon pedig a termelés érdekeinek bizto­sítása. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. J Ez a kettős cél az, amely ennek a kérdésnek törvényes rendezésével egyedül szolgálhatja az ország érdekeit. (Zaj. — vitéz Hertelendy Miklós közbeszól.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. vitéz ' Hertelendy képviselő urat kérem, ne szóljon közbe. Matolcsy Mátyás: T. Ház! Furcsa helyzetbe kerültünk. Mindenki nagyon jól tudja azt, hogy az 1923 :XXV. törvénycikk az 1924-1925. évre adta meg' a lehetőséget arra, hogy a mi­nimális napszámbért megállapítsák. Hangsú­lyozom azt, amit mindig tettem, hogy felszóla­lásom célja nem a minimális napszámbér meg­állapítása, mert ez egy töredéke a mezőgazda­sági munkáskérdés rendezésének. De még en­nek a törvénynek a hatálya is hiányzik a* 1940. évre azért, mert 1938-ban azt mondották, — általában két évenként szokták volt meg­hosszabbítani — hogy tessék megcsinálni az. új törvényt és elegendő lesz 1939-re meghosszab­bítani a.hatályát. Ez így is történt, most benno vagyunk az 1940. évben, a törvény, a levegőben lóg s ugyanakkor az a kicsiny lehetőség, amely­lyel legalább is a minimális napszámbér meg­állapítható volt, hatályon kívül van. Mi nem ilyen rendezést gondolunk, hanem komoly, előrelátó és a munkás, valamint a termelés ér­dekeit biztosító intézkedésekre számítunk. De nem akarok elébevágni a kérdésnek, nem is volna illő. Én a törvényjavaslat kon­strukciójával nem foglalkozom, de meg kell állapítanom azt, hogy ebben a törvényjavas­latban, amelyről szó van és amelyet beterjesz­tettek, nincs egyetlen határozott utasítás vagy irányelv sem arra nézve, hogy az országban mihez tartsa magát úgy a termelő, mint a munkásréteg. Egyetlen konkrétum sincs; majd a megyei 'bizottságok fogják ezt megál­lapítani. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Jó helyre bízzák!) Én arra kérem a földmíyelés­ügyi miniszter urat, hogy amíg ebből a javas­latból törvény lesz és amikorra ennek a hatá­lyát valóban élvezheti a magyar agrártársa­dalom, addig is miniszteri rendelettel szögezze le az irányelveket, hogy a most megkötés alá kerülő munkásszerződéseknél tudják;, mihez tartsák magukat, különben nem jönnek létre a munkásszerződések, ha pedig létrejönnek, 71. ülése 19-ltO január 17-én, szerdán. ismét önkéntes úton fognak létrejönni. Én néni látok semmi nehézséget abban, hogy a minisz­ter úr rendeletileg közölje az agrártársada­lommal, hogy az országban bizonyos minimu­mokat be kell tartani s ha a javaslat törvény­erőre emelkedik is, ezek a minimumok akkor is minimumok legyenek azoknak a megyei bizottságoknak számára. Én tehát, amikor ilyenmódon nehéz helyzetet teremtett a kér­dés megoldásának elhalasztása, szeretnék megnyugtatást kapni arra nézive, lehetséges-e az, hogy a miniszter úr rendeletileg közöljt; az agrár társadalommal, hogy például az aratórész, amely az egyik legfontosabb mun­kabér, szemben és szalmában 10% -nál kevesebb nem lehet; lehetséges-e közplni azt, hogy a cséplőmunkásrész 4%-nál kevesebb nem lehet, (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon) — mert sajnos, itt van a listája azoknak a szerződé­seknek, amelyeket éppen a nyáron a miniszter úr asztalára helyeztem, amelyekben számta­lan esetben nem tartottak be ezek a tételek — és ugyanakkor adjon ki a miniszter úr olyan utasítást, hogy a részesművelésnél a harmados részarány kiköttessék, mert arról is be tudunk számolni, hogy hatodos, hetedes tengeri- és krumpliföldek is fordultak elő. Ugyanígy meg lehetne mondani azt is, hogy a cselédbéreknél a minimális gabona járandó­ság 20 mázsánál kisebb ne legyen. Ilyenmódon lehetne megközelíteni azt az állapotot, amely az agrártársadalom számára nyugalmat, a birtokosság és a nagybirtokos­ság számára pedig a^ munkáltatás biztosítását garantálná. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Még egyet lehetne szintén közölni: hogy mit nem szabad. A minisztérium tisztviselői karának munkái érkeznek hozzánk, amelyek közül az egyik arról számol be, hogy milye­nek a mezőgazdasági munkaidőviszonyok és. hogyan kellene azokat szabályozni. Nagy élve­zettel olvastam el ezt a munkát. Ha ott már az ifjabb generáció ilyen gondolatokkal fog­lalkozik, a gyakorlati életben is érvényt le­hetne ezeknek a gondolatoknak szerezni, így például annak, hogy ugyancsak rendeletileg megállapítanák irányelvként, hogy minden munkaóra egy kg bűzanapszámbérnek felel meg. E néhány irányelv leszögezése biztosítaná , az egész agrártermelést és a munkásság hely­1 zetét az 1940-es évben. Amikor tehát örömmel ' üdvözlöm, hogy végre évekig tartó hosszas iro­dalmi és parlamenti harc iitán a munkabér­kérdés törvényes szabályozásáról szóló javas­lat a Ház élé került, ebben az átmeneti idő­ben zavarok elkerülése végett arra kérem a földmívelésügyi miniszter urat, aki különben mindig megértéssel viseltetett az agrárszociá­lis kérdés iránt, (Ügy van! Ügy van! a bal­oldalon-) hegy erre az évre is teremtsen már valamiféle biztonságot az a gr ár társadálom és a gazdatársadalom szempontjából. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: A földmívelésügyi miniszter úr kíván szólni. vitéz gr. Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter: T. Képviselőház! Régi kívánsága volt nemcsak a mezőgazdasági munkásságnak, hanem az egész agrártársadalomnak, a birto­kos társadalomnak is, hogy a mezőgazdasági munkásság munkabérkérdése szabály oztassék. Az 1923 : XXV. te. ideje tényleg lejárt. Bé-' szint azért, mert ez a törvény csak a munkás­kategóriák egy részére, a napszámosokra és bizonyos inertekben a szakmanyósokra terjedt

Next

/
Oldalképek
Tartalom