Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-71

Az országgyűlés képviselőházának 71. ki, de másrészt azért is, mivel, amint az interpelláló képviselő úr is mondotta, évenként, illetőleg kétévenként kellett annak az élettartamát meghosszabbítani. Ez az élettartam most, 1940 január 1-én lejárt. Most újból azért nem lett meghosszabbítva, mert megvolt a remény arra, hogy a vonatkozó törvényjavaslat benyujtassék. Ez a törvényjavaslat ki volt dolgozva, a szociálpolitikai tanács áttanulmányozta és ennek a véleménynek alapján készült el ez a most benyújtott törvényjavaslat. Megvolt tehát a reményem arra, hogy még 1939 őszén, november vagy december folyamán be tudjam nyújtani a Házban a törvényjavaslatot. Sajnos, amennyire el voltam foglalva más irányban, hogy nem volt fizikai időm ezt a törvényjavaslatot benyújtani és letárgyaltatni. Ennek következtében most, az új ev második ülésnapján nyújtottam be ezt a törvényjavaslatot és remélem, hogy az minél előbb törvényerőre emelkedik. .Nem kívánok most a törvényjavaslat egyes fejezeteire rámutatni, hiszen úgyis tárgyalás alá fog kerülni, azonban vannak a törvényjavaslatban olyan részek, amelyek kényszeríthetnek, illetőleg alludálhatnak olyan vonatkozásban, hogy később a megállapítandó legkisebb munkabáreket ki kell egészíteni, tehát bizonyos vonatkozásban Matolcsy igen t. képviselőtársamnak az az óhaja, hogy most direktívákat állapítsak meg, már a törvényjavaslat következtében át van hidalva, minthogy a javaslatnak visszaható ereje van, oda bevettünk egy olyan szakaszt, amely ebben a tekintetben a javaslatnak visszaható erőt biztosít. Jól tudom, hogy a szerződések megkötésére már most szükség van a termelés folytonossága érdekében; szükség van arra, hogy minden községben az arató és a csépiési szerződéseket megkössék. Mindenesetre igyekezni fogok addig is, míg törvényes hatalom nem áll rendelkezésemre, a direktívákat kitűzni, a gazdasági felügyelők révén a gazdatársadalcmhoz apellálni és ezen az úton a kérdést megoldani, lehetővé tenni azt, hogy ezek a munkásszerződések minél előbb és megfelelő feltételeit mellett megköttessenek. Méltóztatik tudni, hogy a jelen körűiméi nyék között más pouvoir, más hatalom nincs kezemben; csak .amikor ezt a törvényjavaslatot megszavazzuk, akkor lesz lehetőség arfcra, hogy ezt a kérdést teljes megnyugvásra megoldjuk. Hiszem és remélem, hogy ezt a törvényjavaslatot, amelyet benyújtottam, gyorsan le fogjuk tárgyalni és akkor annak visszaható erejénél fogva ezt a kérdést is közmegnyugvásra meg lehet oldani. Tisztelettel kérném válaszom tudomásulvételét. (Helyes lés.) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az interpellációra adott miniszteri választ tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásulveszi. Következik Malasits Géza képviselő úr interpellációja az iparügyi, kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Szeder János jegyző (olvassa): »Interpelláció a kereskedelemügyi miniszter úrhoz Budapest kültelki ési közeikörnyéke lakosainak fűtő; szénnel való r ellátása körül tapasztalható visszaélések tárgyában. • Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy Budapest külső területein és- a fővárost övező városokban és falvakban igen sok ülése 19%0 jamtár 17-én, szerdán. 189gyenge hőerejű palás, salakdús szén kerül forgalomba? Ezt^ a szenet lelkiismeretlen kereskedők a közönség inegtévesztésével elsőrendű szén árában hozzák forgalomba. Hajlandó-e a miniszter úr a szénárusítás körül tapasztalható ilyen visszaéléseket .megszüntetni? Hajlandó-e a .miniszter úr intézkedni, hogy a fővárosban és környékén házitüzelésre alkalmas jóminőségű szén kellő mennyiségben álljon rendelkezésre?« Elnök: Malasits képviselő urat illeti a szó! Malasits Géza: T. Képviselőház! Sok ezer budapesti és környékbeli család háztartását súlyosan érintő kérdést vagyok bátor a Ház elé hozni. Minden esztendőiben januárban a rendszerint jbeálló hideg súlyos! gondot okoz a budapesti és környékbeli háztartásokban. A. szén beszerzése ilyenkor válik a legnehezebbé és azok számára, akik nem olyan szerencsések, hogy nyáron, vagy kora ősszel szerzik be szénszükségletüket, bizony ezek az idők igen kririkusak. Az idén még rosszahh volt a helyzet, amennyiben szenet egyáltalában nem lehetett kapni és a kereskedők azt ajánlották a vevőknek, hogy vásároljanak fát. A fa a legroszszabb tüzelőszer Magyarországon, mert először is rendkívül drága, másrészt hő ereje rendkívül gyenge. Van ugyan rendelkezés arról, hogy a faárakat szabályozzák, azonban ezt a rendelkezést senki sem tartja be és így azután azok számára, aikik 10—20 kilónként veszik a fát, az a helyzet adódik, hogy egyéves vágású bükkfáért, mely félig vizes, métermázsánként számítva, általában 5—6 pengőt kell fizetni. Ha ezt a fát beleteszik a tűzhelybe, vagy a kályhába, ott sdrceg, pislog, de meleget egyáltaJán nem ad. Azt lehet mondani, hogy: ha beáll a szénhiány, használjunk kokszot. Koksz éppen elég áll rendelkezésre, sajnos, azonban, az olcsóbbbérű lakások úgy vannak építve, hogy azokban a kályhákban, amelyek ilyen lakásokiban vannak, kokszot tüzelni egyáltalában nem lehet. Hiába volt a magyarázat, hogy tessék kokszot használni, ezek a háztartások kokszot nem használhatnak. A szénhiány okát kutatva, a kereskedők a nagykereskedőket, a nagykereskedők a bányákat okolták a szénhiányért. Valószínű az, hogy összejátszás történt a közönség zsebére, mint később bizonyítani fogom, és ezért nem volt szén. Tény az, hogy éppen a legkritikusabb időben, a leghidegebb napokban nem lehetett Budapesten és a környéken sem szenet, sem brikettet kapni és a családok ezrei fagyoskodtak, igen sok gyerek és öreg betegedett meg s a szegény ember számára, akit az egész napi terhes munkából hazajőve, a silány koszt mellett hideg lakás fogadott — nem valami felemelő érzés volt a hatósági gondoskodás. • Kutatva a szénhiány okát, mindenekelőtt meg kívánom állapítani, hogy a szénhiány nem január elején következett be, hanem már decemberben, sőt november közepe táján is érzhető volt, legalább is a jobb szeneket illetőleg. A nagyobb mennyiségben vásárló kereskedők, pineések idejében lekötötték a kellő szénmennyiséget, azonban a szénbányavállalatok ezeknek a kötéseknek nem tettek eleget. Ezen a téren elöljárt a Magyar Általános Kőszénbánya közismert vezérigazgatója, Vida Jenő. Az a helyzet, hogy azok -a kereskedők, akik nem állanak közel a vállalat vezérének szívéhez, ha 10—15 kocsirakományt kötöttek