Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-70

Í5Ö Az országgyűlés képviselőházának nek

/

az összegeknek a feltárása a gazdasági és közéleti morál felé vezető bátor lépés volna mert a diszkréten juttatott összegek nyilvánosságrahozatala alkalmas lenne arra, hogy az ilyen természetű kiadások köre a legszűkebbre csökkentessék. (Helyeslés a jobboldalon. — Egy hang a középen: Legalább mindjárt kiderül!) A vállalatoknak is '"«- legalább; is a tisztességes vállalatoknak — sajkát érdekük, hogy ebben a kérdésben a pénzügyi kormányzatnak a segítségére siessenek. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Igen helyes rendelkezése lenne a javaslatnak az is, hogy a nem igazolt diszkrét kiadások nemcsak hogy tantiémadó alá vonatnak, hanem a kifizetett összeg nagyságára való tekintet nélkül a legnagyobb adókulcsot, a 25%-ot kell ezek után az összegek után megfizetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Az útiszámlák kérdésében a törvényjavaslat nem tartalmaz rendelkezéseket. Lehetséges, hogy a pénzügyminiszter úr ezt is a végrehajtási utasításban kívánja rendezni, mint ahogy a múltban volt, de megítélésem szerint nem végezne felesleges munkát a törvényhozás, ha erre magában a törvényben kitérne. Tudniillik meglepő útiszámlák számoltattak el a múltban; nem is a legnagyobb vállalatoknál lehetett 500—1000 pengős napidíjakat találni útiköltség címén, (tlgy hang d középen: Szörnyű! — Kajniss Ferenc: Még a sóhajtást is beleveszik!) A közteherviselés elvét — amelyről az előbb szólottam — kívánja szolgálni a javaslat, amidon a minimális adózási kötelezettséget állapítja meg a társas vállalkozással szemben. A minimális adóztatásnak a saját tőke forgási sebességére alapított továbbfejlesztése adóelméleti szempontból erőteljesebben domborítja ki a társulati adó tárgyi, jellegét. Ha indokolt az általános kereseti adó alá tartozó kis adózók tömegeinél, hogy a minimális adóalapok megállapíttássanak, annál inkább . indokolt ez a tőkekoncentrációknál. Azt látjuk, hogy a kereseti adóra vonatkozó rendelkezések szerint a segéd nélkül dolgozó falusi kisiparos kereseti adóját legalább 25—50 pengőben kell megállapítani, az egy segéddel dolgozó kisiparosért 50—70 pengőben, de azonkívül részletes szabályokat tartalmaz a kereseti adóról szóló Hivatalos összeálítás hentesekre, mészárosokra, a szellemi foglalkozásúak minden ágára, fuvarosokra, italmérőkre, földhaszonbérlőkre és így tovább. A javaslatnak ezirányjban r felvett rendelkezései szerintem még mindig túlzottan méltányosak. Gyakorlatilag ugyanis azt jelentik, hogy például egy százezerpengős alaptőkével dolgozó, egymillió pengő forgalmat lebonyolító vállalatnak a jövőben legalább ezer pengő társulati adót kell fizetnie; és ha ezt äz üzletet, teszem fel, öt egyéni cég bonyolítja le, akkor azok általános kereseti adóalapját legalább 80—100.000 pengőben fogja megállapítani a pénzügyi hatóság és ez után legalább 4-—-5 ezer pengőben állapítják meg a kereseti adót. Ebben a kérdésben, különösen az áruházak és a vidékre is kiterjedő fiókhálózattal bíró kereskedelmi vállalatok adóztatásában célszerű volna tovább is elmenni, mert csak így kerülhető el a jövőben az a gyakori eset, hogy a kis vidéki fűszer-, csemege-, vagy textilüzlet 150— 300 pengő kereseti adót fizessen, ugyanakkor, ha érdeklődik a szomszédságában levő tőkeerős fővárosi vállalat fiókjának társulati ad^ja után, hogy vájjon mit utalnak át a. községnek, megtudja, hogy á konkuírens 20—25 pengőt frzet, illetőleg ennyi jut az illető községre. Kérfó. ülése 19 UÖ január l6~án, kedden. dezem, nem volna-e helyes a vidéki kereskedelem, sőt bizonyos vonatkozásban a fővárosi kereskedelem védelme és arányos adóztatása érdekében is a vidéki, vagy fővárosi üzletekkel rendelkező társulati formák közt működő cégeknél, illetőleg legalább ezeknek fióküzleteinél bevezemi a becslés alapján való adóztatást? (Helyeslés jobbfelől.) : Nagy hiányt pótol az őstermelő részvénytársaságok adóztatásának összhangbahozatala a házrészvénytársaságokéval. Ez az intézkedés megszűnteti az eddigi kirívó aránytalanságokat. Egy példát hozok fel. Két egymás mellett lévő, körülbelül 2500 holdas földbirtokról van f szó. Az egyiknek tulajdonosa természetes személy, aki évenként jövedelmi és vagyonadóban körülbelül 4000 pengőt fizet és ugyanakkor \ a földbirtokos részvénytársaság évi 300 pengő minimális társulati adót fizet. Nem tudom magyarázatát találni annak, hogy a javaslat miért biztosít különösen enyhe elbánást a biztosító intézetek számára. A biztosító vállalatok saját tőkéje nálunk 12'5 millió pengő, évi díjbevételük pedig 75—80 millió pengő közt váltakozik. Már az 1922.-XXIV. te. megállapított a biztosító vállalatokra egy egyezrelékes minimális adót. Véleményem szerint túlzottan enyhe intézkedés ennek a mérsékelt kulcsnak a felelevenítése. Ha a külföldi példákat nézzük, azt találjuk, hogy ezek àz intézetek külföldön általában 2—2*5—3 ezrelék minimális adót fizetnek, sőt van rá eset, hogy 3*5 ezreléket fizetnek a nettó díjbevételekből. Kétségtelen, hogy ez a javaslat a bruttó díjbevétel után adóztatja meg egy ezrelékkel a biztosító intézeteket, ezzel szemben azonban a külföldön a bruttó díjbevételből az adóalap szempontjából csak az illetékek vonhatók le, ame: Iyek minimális összeget tesznek ki. tehát nem számottevők. Tisztán jogi szempontból vetem fel azt a kérdést, nem volna-e szükség arra, hogy a vegyes rendelkezések címe alatt intézkednék a törvény az egyszeri beruházási hozzájárulás -le nem vonhatása tekintetében. Az 1938 :XX. te. tudniillik kimondja, hogy nem vonhatók le a. társulati adó alapjából a beruházási hozzájárulásra fizetett összegek. Viszont ez a törvényjavaslat 50. §-ában kimondja, hogy ezáltal hatályát veszti minden a társulati adóra vonatkozó eddigi törvény. Feltehető tehát, hogy valaki ezt a kijelentést a beruházási hozzájárulásra is érvényesnek magyarázza. Tisztán a későbbi jogviták elkerülése szempontjából, törvényszerkesztési szempontból hívom el erre a figyelmet. Foglalkozni kívánok, t. Ház, a törvényjavaslat kapcsán a különböző közüzemek kérdésevéi. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Megítélésem szerint a törvényjavaslat sok helyen igen mostoha elbánásban részesíti az úgynevezett közüzemeket. Egyáltalában nem vagyok a közüzemek híve. Semmiféle szükség nincs arra, hogy közpénzen tartassanak fenn veszteséges üzemek, (Ügy van! a bal- és a jobbolacUon.) de annak sem vagyok híve, hogy az adófizetők filléreiből oly közüzemek létesíttessenek, amelyek indokolatlanul támasztanak konkurrenciát és versenyt a magántőke által fenntartott hasonló vállalatoknak. (Helyeslés a jobboldalon.) A közüzemeknek csak ott és akkor lehet létjogosultságuk, ahol és amikor a magántőke nem vállalkozik valamely, a köz szempontjából fontos funkció ellátására, (Helyeslés a jobboldalon.) vagy pedig magánvállalkozás, illetve magánvállalkozások esetleges monopolisztikus