Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-70

146 Az országgyűlés képviselőházának ráció nélkül megoldani tényleg nem lehetett volna. Tudatában vagyok annak is, hogy a társulatok megadóztatásának kérdése még ma is igen sokat vitatott kérdése a nemzetközi pénzügyi politikának is. A különböző európai államok másfél évszázad óta keresnek kielégítő megoldást és éppen a nagy és gazdag országokban a törvényalkotások egész sora a beszédes bizonyíték arra, hogy ez a kérdés sokkal komplikáltabb, mint amilyennek első pillanatra látszik. A társulatok enyhébb megadóztatását mindenkor azzal próbálták indokolni, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál, amelyek részben a nyilvánosság, részben pedig az állam ellenőrzése alatt állanak, a tiszta hozadék megállapítása szerfelett könnyű, sőt teljes biztonsággal vihető keresztül. Szembe állították ezzel az egyéni vállalkozásokat, azt mondván, hogy ezeknek adóköteles tiszta hozadéka eltitkolható. Vizsgáljuk meg kissé közelebbről, hova vezetett ez a teória a gyakorlatban? Elsősorban meg kell állapítanunk, hogy Magyarországon az adómorál nagyon gyenge lábon áll. (ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ennek egyik oka talán az 1850-es években — mondjuk úgy — az abszolutizmus idejében keresendő, amikor Magyarországon adót fizetni kétségtelenül egyenlő volt a hazafiatlansággal. Az idetelepített cseh és morva fináncoknak a magyar ember nem szívesen és sehogy sem fizetett adót. A »finánc« elnevezés azután átöröklődött napjainkra és fináncnak a magyar ember bizony ma sem fizet szívesen adót. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. —- Paczolay György: Mert érzi, hogy igazságtalan az adó!) Teljesen érthető, ha az adóhatóságok minden adózóval szemben bizalmatlansággal viseltetnek, sőt azt kell mondanom, hogy bizonyos vonatkozásban kell is bizalmatlansággal viseltetniök. Mi ennek a következménye"? Sohasem történik f meg, illetve csak nagyon ritkán, hogy az adózó adóját a valóságnak megfelelően vallja be, tudva, hogy hiszen az adóhatóságok úgysem igen fogadják el bevallását, nálunk tehát lényegében mindig bizonyos alku fejlődik ki a két szembenálló fél között. Az 1875:XXIV. te., tehát az első társulati adótörvény és az ezt követő enyhe társulati adóztatási rendszer ellenére is mit kell látnunk? Azt, hogy a kétségtelenül jórészt zsidó vezetés alatt álló intézeteknél mihamarabb kifejlődött az úgynevezett fejlett könyvelési technika, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) ami által a vállalatoknak igen nagy mértékben módjuk volt a ma fennálló jogszabályok szerint arra, hogy a társas vállalkozások, tehát az úgynevezett nyilvános számadásra kötelezett vállalatok is elhallgassák valódi jövedelmeiket, sőt, mélyen a valóságnak messze alatta vallják be. A pénzügyi kormányzat ismételten igyekezett azóta valahogyan megszűntetni azt a nagy különbséget, amely egyfelől a társulati adózók, másfelől a jövedelem-, vagyon- és kereseti adót fizető adózók között fennáll. A magam részéről, de pártom részéről is a legnagyobb Örömmel üdvözlöm tehát a pénzügyminiszter úrnak ezt a javaslatát, (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől.) amely hivatva van arra, hogy a társulatok is kivegyék részüket a közterhek viseléséből és így az eddigi igazságtalanságok legalább részben megszűnjenek. Megítélésem szerint ezt a törvényjavaslatot feltétlenül meg kellett volna előznie a ké70. ülése 194-0 január 16-án, kedden. reskedelmi törvényünk megváltoztatását megalkotó törvényjavaslatnak, amely igen hosszú idő óta áll tárgyalás alatt. Hogy erre a törvényjavaslatra milyen mérhetetlenül szüksége volna a magyar közgazdasági életnek, ezt éppen Krúdy Ferenc igen t* képviselőtársam fejtette ki az előbb. Tökéletes adójavaslatot, tehát tulajdonképpen csak egy új kereskedelmi törvény megalkotása után lehetett volna alkotni, s annál dicséretesebb a pénzügyminiszter úrtól, hogy nem várt tovább, hanem idehozta elénk ezt a javaslatot, amelyet most tárgyalunk. Ha összehasonlítjuk ezt a javaslatot a most érvényben lévő törvénnyel, akkor megállapíthatjuk, hogy csak részleteiben tér el attól; éppen ezért azt is külön érdemnek tudom be, hogy mégis most egy új törvényjavaslatot tárgyalunk itt. Fanatikus híve vagyok tudniillik annak, hogy a mai modern korban, amidőn aa egyesek és a közületek jogait jogszabályok, törvények és rendeletek egész tömegei írják elő, korlátozzák és határozzák meg, nem lehet és nem szabad lépten-nyomon újabb novelláris alkotásokkal még összekúszáltabbá és még bonyolultabbá tenni azt a jogszabálylabirintust, amelyben tulajdonképpen ma élünk. (Ügy van? Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Ősrégi jogszabály, hogy a jog nem ismerése nem mentesít senkit, de éppen ezért paransoló szükségesség a modern állammal szemben, hogy a jogszabályokat rendszeresen csoportosítva, mindenki által érthetően alkossa meg és hozza nyilvánosságra. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ezért üdvözlöm különös örömmel, hogy a pénzügyminiszter úr nem választotta azt a kényelmes formát, hogy itt a Házban egypár szakaszos novellát tárgyaltasson le, hanem e helyett a társulati adózás egész kérdését egy átfogó törvényjavaslatban terjesztette a Ház elé, (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Szeretném hinni és remélni, hogy a jövőben mind gyakrabban fogunk találkozni a Házban olyan törvényjavaslatokkal, amelyek egy-egy kérdést átfogóan és más törvényekre való utalás nélkül fognak rendezni. (Tóth József: Erre minden remény megvan.) Szinte feltűnik, t. Ház, ha végigolvassuk a törvényjavaslatot, hogy csak egyetlenegy utalást találunk benne régi törvényekre. (MaíoJH esy Mátyás: Nem így a föld ja vaslatnál!) Nagyon kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, — ne vegye rossznéven — hogy azt kérem, hogy meg ezt az egyet is hagyja ki. Egyáltalában minden törvényt úgy kell megalkotnunk,, hogy ha azt akár a jogkereső közönség, akár a jogalkalmazó hatóság veszi a kezébe, ne legyen kénytelen régi Corpus Juris kötetek után kutatni. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) T. Ház! Mielőtt még a törvényjavaslat részleteire rátérnék, méltóztassék megengedni, hogy néhány szót szólhassak a törvény végrehajtásával kapcsolatban. Köztudomású, hogy lehetnek egy államnak ideális törvényei, ha a törvényt végrehajtó apparátus nem működik hibátlanul, akkor meddő marad minden jószándék, amely a jó törvény meghozatalában megnyilvánult. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ha ez a megállapításom megáll, akkor talán azt is mondhatom, hogy minden állam életében az egyik legfontosabb vényt végrehajtó apparátus nem működik hifi az egyik legfontosabb követelmény annak hibátlan működése. Különösen nem lenét kö-