Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-70
Az országgyűlés képviselőházának 70. ülése 1940 január 16-án, kedden. 147 zömbös az, hogy a pénzügyi közigazgatás miként hajtja végre a társulati adóról szóló törvényes • intézkedésekéi Kétségtelen ugyanis, hogy a társas vállalkozások a nagytőkének, a tőkekoncentrációnak tipikus alakulásai és a kereskedelmi, nagyipari forgalom és hitelélet a társas vállalkozások útján bonyolódik le. Az egyenlő teherviselés elve tehát szükségszerűen írja elő, hogy a társas vállalkozások adóalapjai megfelelően munkáltassanak ki, könyvelésük, adómérlegeik alaposan revidiáltassanak. Megfelelően súlyos büntetőszankciók egymagukban nem elégségesek arra, hogy a minálunk meglehetősen hiányzó adómorált kifejlesszék, ha az ellenőrzés nem megfelelő, mert a laza és alkalomszerű, ellenőrzés egyenesen csábít arra, hogy az adóalanyok megpróbálkozzanak a sokszor igen jövedelmező adócsalással. Az átkos emlékű Trianon a balkáni határokat egy csapásra beljebb nyomta KözépEurópába és mi a koronaromlás végzetes napjaiban aggodalommal figyeltük, amikor a tisztviselők fizetése jóformán arra sem volt elég, hogy egy pár cipőt megtalpaltassanak, hogy vájjon nem vezet-e ez az idő arra, hogy a magyar köztisztviselői kar meginog erkölcseiben, örömmel és büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy a magyar köztisztviselői kar fényesen kiállta a próbát és eltekintve egy-két igen szórványos esettől, nem hallhattunk megtévedt köztisztviselőről. Nyugodtan állapíthatjuk meg továbbá azt, hogy a pénzügyi köztisztviselők között kivételesen példás fegyelem áll fenn, de megállapíthatjuk azt is, hogy ettől a kartól olyan sok munkát kíván szolgálatuk, hogy munkateljesítményük már meghaladja a normális emberi teljesítmény határát. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ha vizsgálódunk, akkor ezen a téren is rátalálunk a minden téren jelenlévő bürokratizmusra, amely közigazgatásunk eme ágában is talán éppen múltját tekintve, ijesztő módon tért hódított. A pénzügyi tisztviselők társadalmi helyzete nem rózsás. Az abszolutizmus idejéből örökölt finánc elnevezés még ma is fennáll. Sok munka, nagy felelősség, szigorú fegyelem, irigylésre nem méltó társadalmi helyzet a része ennek a karnak és bizony javadalmazásuk is rendkívül alacsony és nem áll arányban sem a rájuk váró munkával, sem annak fontosságával. Köztudomású, hogy mindig a pénzügyminiszterre hárul az a nem éppen kellemes feladat, hogy az egyes tárcáknál esetleg jelentkező túlzott igényeket lefaragja. Talán ezzel magyarázhatjuk, hogy a pénzügyminiszter úr vörös ceruzája elsősorban saját tisztviselői ellen irányult a múltban is. (Pándi (Pölcz) Antal: Mostoha apa!) Csak arra kívánok rámutatni, hogy nem ritkaság a 1&—20 ev óta szolgáló, diplomával rendelkező pénzügyi titkár, aki csak a VIII. fizetési osztályban van és akinek a fizetése ma a legújabb fizetésemelés óta havi 229'50 pengőt tesz ki es találunk ugyancsak diplomával rendelkező 18—20 w ev öta szolgáló állampénztári tisztet 182 pengős fizetéssel. T. Ház! Amíg a királyi bíróságok előtt egy-egy jogvita nyilvános ülésen egyes vagy társas bíróságok előtt a felek jogi képviselőinek megvitatásával, nyilvánosan dől el, addig tízezrekre és százezrekre menő adótételek, bírságok, stb. kirovása írásbeli formában, négy fal között egy-egy pénzügyi tisztviselő íróasztalán intéztetik el. Milliókat kitevő ügyekben egy-egy segédtitkár, egy-egy pénzügyi fogalmazó a referens, akinek az előadása alapján intézik el ezeket az államra nézve rendkívül fontos, nagy összegű ügyeket. Ha az elintézés a félre nem kedvező, akkor van még bizonyos jogorvoslati lehetőség, ha azonban az államra kedvezőtlen, akkor kevés kivételtől eltekintve, az ügyirat menthetetlenül belekerül a porosodó aktatengerbe. Nem gondolok a jelen esetben sem megvesztegetésre, sem a tisztviselő lelkiismeretlenségére, hanem egyedül és kizárólag arra a szörnyű sok elvégzendő feladatra, amelyet az illető tisztviselőnek súlyos fegyelmi felelősség, sokszor pedig bírságok terhe alatt kell határidőre elvégeznie, aminek következtében ő eerv-cgy üggyel nem is foglalkozhatik. megfelelőképpen, mert nincs rá több fizikai ideje, mint néhány perc, mégpedig éppen úgy néhány perc a kis adózóra, mint a nagy adózóra. Mi tehát a segítség? Nagy örömmel hallottuk a pénzügyminiszter úrtól költségvetési beszédében, hogy haladéktalanul hozzá fo*r látni a túlzott bürokratizmus leépítéséhez. (fíph'^9lés a jobboldalon és a. középen.) Örömmel állapíthatjuk meg, hogy éhben a javaslntban már megtaláljuk ennek jeleit. A ha fáskörök m p»erffelelő széttagolása, az ügyeknek az élet szellemében felelőssége-el — szeretném nagyon ^ aláhúzni ezt a p»Útí felelősséggel — való intézése, a tisztviselői kar ránevelé<se, ho<?y az eléie kerülő üo-vekben sohase aktát, hanem mindig életet lásson (Unit van! fTny van!) és éonűgy védie m^ar az adódók érdekeit, mint ahogyan kötele««"* 1 ^ mep"véd°ni az államkino.'íK>r érdekeit. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a, kö?f'r>pn.) Felelősséertelj^s munkát azonban csak jól fiíctett tisztviselőtől lehet elvárni. (Űay vant Ügy van!) akit e mellett nem hajszolnak aeryon. Drákói szigorral kell büntetni minden mesrtévedt köztisztviselőt. A hanyag, kötelességét nem teljesítő, vas'y teljesíteni nem tudó tisztviselő számára sincs azonban mentség s véleményem szerint ezekkel szemben csak egy lehet az orvoslás módja: a minden nyugdíjigény nélkül való elbocsátás. De ugyanakkor kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, tegye megfontolás tárgyává, hogy ezt a köztisztviselői kart, amely ennek a törvénynek a végrehajtásara is hivatva van, hozza emberi, vagy mondjuk így: emberibb helyzetbe. Különösen nehéz feladat az adóköteles tiszta hozadék megállapítása társas vállalkozásoknál. Ha valahol, úgy a mérlegek készítésénél igen gyakran érvényesül a fejlett könyvelési technika. Egy-egy új adótörvény, egy-egy új rendelet megjelenése után gombamódra szaporodnak el a rendelettel vagy a törvénnyel foglalkozó úgynevezett szakmunkák, amelvek rögtön kitanítják az adózót a törvények vagy rendeletek rejtett hibáira és gyenge pontjaira. Ez a törvényjavaslat kiváló alkotásnak Ígérkezik abban a vonatkozásban, hogy éppen ezeket a hézagokat és repedéseket igyekszik: eltömni, ahol eddig az államkincstár várható jövedelme elszivárgóit vagy sokszor elfolyt. De szükség van arra is, hogy a pénzügyi közegekben meg legyen a kellő képzettség é»jártasság a könyvelési technika tekintetében, mert egyébként teljesen hiábavaló volna a jó törvény. Elsőrangú feladata tehát a kincstárnak, hogy specializált szakképzettségű tisztviselői kart állítson be, amely a könyvelés és a revízió minden rejtett rugójával tisztában van. Megítélésem szerint ezen a téren nincs helye a takarékosságnak. A megbízható és elsőrangú
