Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-70

Az országgyűlés képviselőházának 7 gazdasági haladásnak és harmóniának az alapja. Az ipari felfedezések azok, amelyeknek a közfogyasztás nagyarányú kiszélesedését köszönhetjük, azonban a technikai zsenialitás nem a részvénytársaságoké, nem a trösztöké és a kar teleké, hanem az egyéneké. Nálunk az utóbbi évtizedekben mindjobban elhomályosodott az az egyéni iniciatíva amelyet a haszon és a hírnév biztat, amely következésképpen a termelés legbiztosabb bázisa. Mihelyt ez a lélektani alap eltűn'k vagy mesterségesen viszszaszoríttatik, a, gazdasági élet vezetését mindinkább a névtelen tőkének a nemzeti élet nagy összefüggései iránt érzéketlen spekulánsai veszik át, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) de ilyenkor eltűnik a magasabb tempójú termelés is és alászáll a mögöttük elhelyezkedő, dolgozó, nemzetfenntartó népességnek az államfenntartás méreteihez elodázhatatlanul szükséges anyagi és szellemi képessége, sőt készsége is. Ez a javaslat nemcsak a letűnt esztendőnek, hanem az elmúlt húsz esztendőnek is egyik kimagasló javaslata. Ez r a javaslat közgazdaságilag, de egyúttal pénzügyi jögászilag is igen jól van konstruálva, főleg pedig minden melléktekintettől ment, őszinte és becsületes. Ezért mély tisztelettel elfogadásra ajánlom. (Élénk éljenzés és tans a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közüli Megay Károly jegyző: Kovarcz Emil! Elnök: Kovarcz Emil képviselő urat illeti a szó. Kovarcz Emil: T. Ház! Egy szakkérdéshez kívánok az ellenzéki oldalról hozzászólni. Mint ellenzéki képviselő, a kritikát nem jognak, hanem kötelességnek tekintem. Szükséges, hogy egy javaslatot az ellenzék álláspontjából és szempontjából is kellő megvilágításba lehessen helyezni. Mivel azonban szakkérdésről ; van szó, igyekezni fogok magamat legszigorúbban a tárgyilagossághoz tartani, mert szakkérdést — véleményem szerint — csak tárgyilagos érvekkel lehet bírálat tárgyává tenni. Teszem ezt még akkor is, ha a látott méltánytalanságok talán erősebb szavakat kívánnának. Jelenlegi adórendszerünk élesen elkülöníti a jogi személyek és a magánszemélyek adóztatását. Amíg a magánszemélyek jövedelem, általános kereseti- és vagyonadót fizetnek, addig a társulatok, tehát a részvénytársaságok, banIsok, hitelszövetkezetek, korlátolt felelősségű lársaságok, stb. csak társulati és tantiém-adót. A társulati adó tehát a nagyvállalatok, nagybankok adója. A modern államnak jelentős kiadásai vannak és ezekre jórészt az adóbevételekből talál fedezetet. Az adókat, az adók végösszegét leszállítani ma, amikor az államra nap mint nap újabb és újabb terhek hárulnak, lehetetlen. Amikor sürgetően kiált az újabb munkát megindító tőke és vállalkozás után a gazdasági élet, akkor adómérséklésre gondolni sem lehet. Amikor szóles társadalmi rétegek a létminimum alatt élnek, mert az állam nem tudja dolgozó és dolgozni kívánó polgárai részére intézményesen biztosítani a létminimumot nyújtó munkát, addig mindig lesznek az államnak polgárai, akik a létminimumon alul vállalnak munkát, a létminimum alatt végzett munka pedig más szóval a nyomort jelenti. Â nyomor viszont igen veszélyes varázsló, a legjobb indulatú emberből is rövidesen kihozza az ősembert, aki nem ismer sem Istent, sem hazát, aki nem imádkozik, hanem káromülése 19 UO január 16-án, kedden. 139 kodik, aki ellensége mindennek és mindenkinek. A nyomorgó gyűlöli azt, akiről azt látja, hogy aznap már evett és le akar rombolni mindenféle korlátot, amely őt megakadályozza abban, hogy egyék. Es veszedelmes a dolog, mert a nyomorgónak nincs mit vesztenie. Míg az állam nem tud minden polgára számára munkát biztosítani, addig lesznek nyomorgó páriák, akik farkasok módjára mennek éjjel zsákmányt szerezni a szomszéd földjéről és az onnan kiásott krumpliból tengődnek egész télen és lesznek főiskolai végzettségű emberek, akik kukac módjára gerinctelenül hajlonganak, lakájok módjára segítik fel a kabátot, könyökkel, kézzel-lábbal törtetnek és taposnak, akik nem ismernek barátot, csak egyetlen egy cél felé kénytelenek összpontosítani — minden jobb meggyőződésük ellenére is — öszszes erőiket, hogy kimásszanak a nyomor mocsarából, amely lehúzza őket és amelybe vétlenül, a tragikus magyar sors rendeléséből kerültek. Az adóztatás terén mai liberális berendezkedésű^ országunkban és gazdasági rendünkben elértük azt a maximumot, amelyet a társadalomból még ki lehet préselni. Az adó végösszegének bármilyen mértékben való emelése feltétlenül növelné a nyomort, mert akármelyik végén fogjuk meg a dolgrot, azt találjuk, hogy az adók túlnyomó részét mindig át lelhet hárítani a fogyasztókra. Ma már minden után adót fizetünk: a csecsemő cuclijától a koporsószögig és még nem született meg Magyarországon az a finánczseni, aki egy újabb adónemet ki tudott volna találni. Mindaddig, amíg adórendszerünk teljesen új felépítésének módjáról nem beszélhetünk, amíg ennek a gyökeres, mindent új alapokra helyező adórendszernek a felépítésére nem érkezett el az idő, addig csupán arra szorítkozhatunk, hogy a jelenlegi adóösszeg keretén belül maradjunk és ennek az egész összegnek legalább is lényegében változatlanul hagyása mellett kikutassuk, melyek azok a foglalkozási ágak, amelyek nagyobb adóter'het bírnak^ el és ezekre helyezzük át a teher egyrészét azért, hogy ugyanannyi terhet más, az adót kevésbé elbíró rétegek vállairól leemelhessük. Áttol ásról lehet tehát csak szó. Azokat a bevételi többleteket azonban, amelyek a gazdasági vérkeringést a szükséges mértékben megindítanák, gyökeres reform nélkül biztosítani nem lehet. Tisztán ebből a szempontból, ezzel a megkötöttséggel tettem ezt a javaslatot bírálat tárgyává és tisztán ebből a szempouból vizsgálom azt, hogy ezt a teherátcsoportosítás?: milyen ^ módon lehetne relatíve igazságosan végrehajtani. Kétségtelen, hogy a legtöbb adót a vállalatok bírják el, amelyek eddig — szinte azt lehet mondani — általános adómentességet élveztek ahhoz a jövedelemhez képest, amelyet részükre a közület biztosított. Hogy ez menyuyire így van és hogy a társulatok által fizetett adó milyen apró kis számokban jelentkezik, azt majd később statisztikai adatokkal fogom bizonyítani. Az előttünk fekvő javaslat indokolásának általános részében maga a pénzügyminiszter úr is megállapítja, hogy a kivetés eredményéből nyilvánvaló, hogy a társulati adózás kérdésének gyökeres, az arányos és igazságos teherviselés elvének megfelelőbb rendezése szükséges. Hasonlóan erős szavakkal bírálta meg jelenleg érvényben lévő társulati adó-