Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-70
136 Az országgyűlés képviselSkázmwk > közrebocsátását. Ennek a 480 vállalatnak a mérlege a megelőző 1937. évre vonatkozik, amely gazdasági szempontból normálisnak 'mondható, mert -hiszen az utolsó téli hónap kivételével, amikor a nemzetközi dekonjunktúra hatása a magyar gazdasági él&tben is érvényesült-, az egész 1937.. évet mint normális evet kell elkönyvelnünk. A 480 mérleget közzétevő vállalatból 239 zárt nyereséggel és 251 vállalat zárt veszteséggel; a 251 veszteséggel záró vállalat 23'7 millió pengő veszteséget mutat* tott ki, amely összeg az alaptőkék 19%-át teszi ki. Ismétlem, feltűnő bizonyos kategóriákban és időszakokban a veszteséggel záró vállalatok 'nagy száma. Különleges magyar megjelenési formája azonban a késői nionopol-kapitalizimusnak a üényszoregyességek újfajta üzletága. Az Országos Hitel védő Egylet az 1926-tól 1935-ig terjedő időre 350 millió pengőt mutat ki mint olyan rösszeget, amelyre à hitelt igénybevevő kereskedelem szert tett azzal, hogy a hitelező iparvállalatok nekik átlagban tartozásaiknak , 70 százalékát elengedték; ehhez járul még az ipari fizetésképtelenségek 60 milliója, valamint ,-a magánegyességekből előálló jónéhány millió. A kényszer- és magánegyesség, ott, ahol az időszakilag hajba jutott s főként a gazdasági krízisek idején nehézségekkel küzdő kereskedőknek a későbbi prosperitás érdekében való megmentését célozza, gazdaságilag indokolt és szükséges, de ennek nem szabad tömegesen előfordulnia, már pedig amikor azt látjuk, hogy a megjelölt időszakban az ország 882 •borkereskedője közül például 445-en nyilt beJelentés útján etgyezkedett és a cipőkereskedők négyötödénél számbajöhető fizetésképtelenség •volt, akkor azt kell mondani, hogy ez nem sporadikus jelenség, hanem tömegjelenség, amely tömegjelenség most már vagyonszerzési móddá alakul át. Ez csak úgy lehetséges, ha a hitelezői vállalatok a kockázattal nem törődnek és a bajbajutott adósnak újból és újból hiteleznek, ami teljesen szokatlan magatartás a töke részéről; ez csak úgy lehetséges, ha a kartet!monopólium révén a kockázat jóelőre áthláríttatik a fogyasztókra s a fogyasztókon behajtott összeg — ebben az esetben a megjelölt tíz esztendőben immár 350 millió — kiosztatik a .kényszeregyességek formalitásán át a kartelérdekeltségek vezetői részéről annak a népességi kategóriának, amely érzelmileg hozzá a legközelebb áll. Nyert tehát rajta a kereskedelem, veszített a .fogyasztó, mert hiszen a kartelmonopőlium révén rajta behajtották, nem vesztett a termelő vállalat, de vesztett az állam, amely arra az időre ezen a címen: majdnem 11-5 millió adótartozást, volt kénytelen leírni. Az ipari részvénytársaságoknak, tehát a nagyobb vállalati egységeket ma&ábanfoglaló ipari vállalatoknak 1930. évi statisztikája azt mutatja, hogy tisztviselői .fizetések;" tiszteletdíjak címén 107 milliónál valamivel több öszezeget, adminisztráció s ennek dologi kiadásai címén majdnem 47 milliót, s ugyanakkor munkabérek és napszámbérek címén körülbelül 220 milliót fizettek ki, vagyis nagv az aránytalanság az adminisztráció költségei és a munkabérek között. (Ugy van! Ugy van! a balközéven.) Hogy ez az aránytalanság nemcsak az 1930-as évek dekonjunktúrájában, haitem az -1928—29-es évek magas^ konjunktúrájának a csúcspontján is fennállott, mutatja ennek az állapotnak belső ;strukturális hibáit. 70. ülése 190 január 16-án* kedden. Megkell állapítani, hogy'az egyéni vállalatoknál es kisebb ' családi részvénytársaságéinál sokkal kedvezőbb az arany. Ha most már nézzük a közbeékelt láncoló vállalatok szerepét, amiről az előbb bátorkodtam szólni, és ha nézzük azt az • utat, amely et az áru a terhelésben a munkás kezétől. egészen a normális összetételű kereskedelemig megtesz, akkor azt keli mondani, hogy egészen kicsi a munkáslétszám, összezsugorodott a dolgozófront és rendkívül nagy a mögötte álló Etappenraum. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) Ha közelebbről.. vizsgáljuk ezeket az adatokat, akkor azt kell megállapítanunk., hogy ezeknek a terheknek jelentékeny részét a túí. dotált vállalati vezetők fizetése és egyéb javadalma teszi ki, amely javadalmak a nyugati nagyiparos államok nagyarányú ipari berendezéseinél esetleg egészen kicsi kalkulációs tétellé zsugorodnak össze, de a szerény magyar viszonyok között, ahol a vállalatok tulajdonképpen csak középipari ••. méreteket nyernek, ez az utánzás beteges tünetté fajid. Végül valamit kell még példakép idézném, A korlátolt felelősségű társaságok"létesítésénél azt kellett r tapasztalnunk, hogy az újonnan alakuló táirsaságok nem új tőkecsoportosulások, hanem m ár megelőzőleg meglevő vállalatok átalakulásai — nevezetesen a közkereseti és betéti társaságok alakultak át jelentékeny részben korlátolt felelősségű társaságokká, mert ezeknek a társaságoknak cégtagjai a korlátolt felelősségű társaságban mint annak alkalmazottjai kívántak résztvenni azért, hogy adózási szempontból kedvezőbb helyzetbe jussanak. (Ugy Van! Ugy van! a balközéven. — Rajniss Ferenc: Itt kezdődik a dolog!) Csak néhány példát hoztam fel (Rajniss Ferenc: Halljuk a képviselő urakról is a példákat!), amelyekkel a magyar kapitalizmus belső struktúráját voltam báltor megvilágítani és bemutatni a t. : Ház előtt. Most fel kell tenni a kérdést: melyek azok az adópolitikai szempontok, amelyeket a közérdekű adózás és a közterhek igazságos elosztása érdekében mindezekkel szemben követni kell? A modern jövedelemeloszlási processzusnak különöseu két fontos alapjelensége van. Az egyik az, hogy a jövedelmek egymásból hasadnak ki, ami azt jelenti a jelen problémával kapcsolatban, hogy egyazon vállalatnak a jövedelmei a háramlás jogcíme és időpontja szerint : válnak különböző jövedelmekké, tehát különkülön is megadóztatandók; a másik pedig az, hogy a jövedelmek a közérdekűség — Ifftëy mondjuk nemzeti érdekek — szempontjából különböző beccsel bírnak. Egészen más.tekinfet alá esik a termelésből előállott jövedelem, mint a konjunktúrák jövedelme, főképpen pedig a mesterséges konjunktúra-csinálásnak haszna, amely tipikus a kartellnyereségben, mert a kartellnyereséghez nem kell más,; r mint monopolisztikus helyzet, amely összebeszélés és nem magasabb technikai tudás és munka eredménye (Rajniss Ferenc: És mégis , azt mondják, hogy ész kell hozzá!), legtöbbször csak raffinait machinációk szövetkezése '.kéU az előteremtéséhez (Ugy van! Ugy. vártj). Nyilvánvaló, hogy ezeknek a mesterséges konjunkturális jövedelmekkel a megterhelés szempontjából egészen másképpen kell bantu, mint a termelésből előállott jövedelemmel. ' A társulatok adóköteles jövedelmének kell azonban tekinteni a helyes adópolifkai elvek szerint a vállalatnak minden bevételi marad-
