Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-60
Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése 1939 november 30-án, csütörtökön. 565 öntözésre lehet használni. (Helyeslés.) Ezt az öntözést meg kell kezdeni ott a hegyek lábánál, hogy egy tapodtat se folyjék a víz haszon nélkül tovább. t (Ügy van! a középen.) Hogy mit lehet elérni még a villamosítás terén a kínálkozó vízierőkkel, ezt ezidőszerint csak mint mesét lehet elképzelni. De minden meglesz, okvetlenül meglesz. Meglesznek a sok-sok ezer holdas öntözött területek és a nagy szárazság rémének örökre vége lesz. Csak béke legyen, csak minden ember, aki egy kis magyar vért érez magában, fogjon össze és dolgozzék hazájáért. (Helyeslés.) Minden jó magyarnak kötelessége, hogy pártolja, erősítse azt a kormányzatot, amely annyi jóindulatot mutat és oly sokat cselekszik az országért. Itt azt mondhatnám, mélyen t. Képviselőház, hogy elfogadom a törvényjavaslatot. Nem hagyhatom azonban szó nélkül, hogy mély benyomást tett rám Imrédy képviselő úr megállapítása, amellyel kizökkentett engem ebből az én nagy hitemből, amelyet a magyar egyetértésbe vetettem. Azt mondotta, hogy sohasem fogunk egyetérteni. Ügy értettem, úgy tudom és úgy is látom, hogy abból az én nagy kívánságomból, abból az én nagy szeretetemből, amellyel ide jöttem, tényleg nem lesz egész valóság. Valahogy az kellene, hogy erre az országra is legalább egy hónapra feküdjék rá az, amit mi húsz esztendőn át szenvedtünk. (Mozgás a balközépen.) Akkor tudnók egymást szeretni! (Ügy van! a jobboldalon.) De így, uraim, apró-cseprő dolgokon öszszeveszünk, egymást meg nem értjük. Bocsánatot kérek, talán olyanformán áll a dolog, mintha szeretnék hazamenni. Már pedig ez nem volna szép. Legyen nekem igazaim, igen t. uraira, szeressük egymást, értsük meg egymást és aki megérdemli hogy magyarnak nevezzék, az jöjjön és dolgozzunk együtt. (Helyeslés jobbfelől.) Nem szégyen az, ha egy kormánynak nincsen ellenzéke, (Ügy van! a jobboldalon.) nem szégyen az, hogy a kormányt pártolajuk, mint ahogyan szoktuk egymásnak itt kiabálni. Igenis azt szeretném, ha mindnyájan eg:/ütt volnánk és mind egyet akarnánk. A törvényjavaslatot ' elfogadom. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot üdvözlik.) Eínök: Szólásra következik 1 Porubszky Géza jegyző (sorban felhívja szólásra Szentiványi Lajos, Vásár y István, Baky Lós ló, Paczolay György, Hajtása Fe~ renc, Szöllősi Jenő, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Váczy József képviselőket, akiknek jeleni kérése távollétük miatt töröltetik). Ellenzéki szónok több nincs! Elnök: Ki a következő szónok? Porubszky Géza jegyző: Közi-H?rváth József! Elnök: KÖzi-Horváth József képviselő nraí illeti asüó. Közi-Horváth József: T. Ház! Valósággal megdöbbenve hallom, hogy az ellenzék részéről, a/ok részéről, akik a felhatalmazás^ javaslat ellen iratkoztak fel, senki sincs jelen. Megdöbbenve hallom ezt azért, mert hiszen ezzel a távollétükkel azt bizonyítják, hogy azok a szavak, amelyeket a kormányzati politika ellen kint a nagyközönség előtt hangoztatnak, nem meggyőződésből élnek a szívükben. Amikor n°rvanis itt mód adatik nekik arra, hogy kifejtsék mindazokat az elgondolásaikat, amelyekben nem értenek egyet a kormánnyal és amikor mód adatik nekik arra» hogy 1 eltárják itt mindazokat a terveiket, amelyekkel jobbá, szebbé, becsületesebbé, gazdagabbá lehetne tenni ezt a magyar életet» akkor nincsenek jelen, ezzel is elismervén azt» hogy a kritikára nincs elégséges alapjuk. Viszont örömmel tapasztaltam a javaslat mellett felszólalóiknál azt, hogy nemcsak egyszerűen regisztrálták a kormánynak eddig tanúsított viselkedését, eddigi alkotásait, hanem a javaslat mellett felszólalókban volt elég bátorság is arra, hogy rámutassanak a hibákra, hogy követeljék ezeknek a hibáknak megjavítását; egyszóval: a javaslat mellett felszólalók inkább gyakorolták a kritikát, mint azok, akiknek pártállásukból kifolyólag gyakorolniok kellene. (Felkiáltások; Ügy van! Igaza van!) T. Ház! Tegnap valaki felvetette itt azt a gondolatot, azt a kérdést^ hogy vannak-e örökéletű eszmék, olyan eszmék, amelyek nem múlnak el a sárguló falevelekkel, nem tűnnek el a tűnő nemzed ékekkel, amelyek [mindemkor örök igazságok állócsillagaiként ragyognak az emberiség egén. Azt hiszem, valamennyien azt mondjuk, hogy igenis, van ilyen eszme, legalább is ezt kell mindazoknak mondaniuk, akik mostanában mind gyakrabban beszélnek szentistváni örökségről, szentistváni parancsról, szentistváni gondolatról. Aki szentistváni örökségről beszél, aki szentistváni gondolatot hirdet, annak egyúttal vallania is kell azt, hogy a kereszténység olyan örökéletű eszmei, nemcsak nagy általánosságban, hanem a magyarság életében is, amelynek minden magyar kor firmamentumán és minden magyar ember lelkében ott van a helye. A kereszténységnek kell irányítania a magyar életnek nemcsak hitvaüáisibeli vonatkozásait, nemcsak egyéni és családi életét a magyarságnak, hanem vezető fonálnak, vörös fonálnak kell lennie az egész magyar közélet, társadalmi és gazdasági vonatkozásaiban is. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! A szentistváni gondolât képviselői, a keresztény politika hirdetői a háború előtti évtizedekben ebben a Háziban heroikus harcokat folytattak. Ma nagyon könnyű itt kimondani, hogy keresztények vagyunk, hogy keresztény politikát akarunk. Gondoljunk azonban tisztelettel vissza azokra, akik a bálború előtt ebben a Házban keresztény politikát hirdettek és akiknek akkor lekicsinylés volt az osztályrészük. Akkor klerikálisoknak, ultramontánoknak, maradiaknak nevezték őket. (Egy hang a baloldalon: A zsidók!) Nemcsak a zsidók, hanem sajnos, az akkori kormánypártnap többsége is, maga az akkori kormány is és az egész magyar közvélemény is meg volt fertőzve akkor a liberalizmus bacillusaitól. Ez hajtotta a magyar közéleti férfiak seregét és hajtotta ia magyar közvéleményt, hogy azt a kicsi gárdát, amely mert hirdetni kereszténységet, mert hirdetni nemzeti gondolatot, amely hangoztatni inerte a szociális problémákat és beszélni mert a zsidókérdésről, lekicsinyeljék és a sárba rántsák. Kü'/delmeinknek megvolt és megvan r a gyümölcse, sőt azt merem mondani, hogy túlságosan megvan a yisszhanerjuk ma. Ma olyanok is, akik valamikor a liberális oldalon ültek, akik liberális elveket hangoztattak és írtak, kpresztény politikusoknak hirdetik magukat. Ma sokszor olyanok is, akik a politikában
