Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-60
Ö66 Az országgyűlés képviselőházának 60, és a közéleti szereplésben csak konjunktúrát látnak, vagy pedig tudatlanságukban annyira merészek, hogy hozzá mernek nyúlni a közéleti kérdésekhez, keresztény politikusoknak nevezik magukat; keresztény politikusoknak, pedig igen soknak az írásaiból és szavaiból az ember az ellenkezőjét láthatja; az ellenkezőjét láthatja, mert ha a Jelszavaikat megvakarja, megpiszkálja, akkor hamarosan arra a következtetésre jut, hogy a keresztény és jobboldali, sőt igen sokszor szélsőjobboldali jelszavak alatt ugyanazt hirdetik és ugyanazt akarják, amit valamikor ebben a Házban a liberális-szabadkőműves és szociáldemokrata politikusok és publicisták hirdettek és akartak. A politikusok között igen soknál 'hamarosan eljuthatunk oda, hogy nem esak topográfiailag jutnak el a szélsőbaloldal helyére, hanem még világnézetileg is. (Úgy van! a jobboldalon.) T. Ház! A keresztény politika és a keresztény politikusok kicsi gárdája, maroknyi serege valamikor ebben a Házban egyedül szállott szembe a liberalizmusnak individuális, világnézeti, társadalmi és gazdasági eszméivel. Felvette a harcot és fel fogja venni a harcot azok ellen is, akik a kereszténységet és a nemzeti öncélúságot kompromittálva és a szociális igazságot az egyéni érdekek palástolására használva, hangoztatnak keresztény, nemzeti és szociális jelszavakat. Vagyunk és leszünk, hála Istennek, nemcsak annyian, mint az a kicsi keresztény politikai gárda volt, hanem sokkal többen, akik egyformán szeimben állunk a liberalizmussal, a zsidósággal, a nagykapitalizmussal és nagybirtokkal, de ugyanúgy •szemben állunk minden olyan törekvéssel is, amely csak a jelszavait festi keresztényre, nemzetire és szociálisra, de a jelszavak mögött ugyanazt a politikát akarja folytatni, amely «lien valamikor itt a Zichy Nándorok, a Molnár Jánosok és a Prohászka Ottokárok harcoltak. T. Ház! A szentistváni örökség pozitív és teljes kereszténységet jelent. Pozitív kereszténységet. Mit értünk ezen 1 ? Értjük azt, hogy nem elegendő, ha valaki a mellét veri és azt mondja: én nem vagyok zsidó. (Ügy van!) Ez negatív kereszténység, ez semmi. Attól, hogy nem zsidó, még lehet pogány és lehet gazember. (Ügy 'van! a balközépen.) Lehet, hogy 400—500 esztendőre felmutatja, — dogmatikailag ez természetesen helytelen — hogy ő őskeresztény. Nem ilyen'keresztény közéleti férfiakat és szereplőket akarunk mi, hanem pozitív keresztény közéleti férfiakat, pozitív kereszténységet, teljes kereszténységet, amely az egyéni élettől, a családi otthonok szentélyétől, a bankok wertheimszekrényeitől, a nagybirtokok kastélyaitól, a parlamenttől egészen a kicsiny ruszin, vagy zalai, vagy csallóközi házakig, mindenütt az élet egész Vonalán r meg akarja valósítani az Evangélium tanítását. Az elmúlt napokban ebben a Házban ketten is tiltakoztak a felekezeti intézmények ellen. Amit bevezetőül mondottam, vonatkozik erre is. Nagyon-nagyon fiatal — nem korban, de keresztény meggyőződésben és a politikai történelemben is, de a magyar érdekek ismeretében is — az, aki például a felekezeti iskolák ellen beszélt. Mert nem tudja azt, hogy a magyar tanítórendeknek vagy a protestáns középiskoláknak micsoda szerepe volt a magyar intelligencia nevelésében. (Űay van! Ügy van! -r- Taps. — Füssy Kálmán: Ezzel védtük meg a ülése 1939 november 30-án, csütörtökön. Felvidéket!) Nem tudja azt, hogy a Felvidéken és a ma is megszállt területeken a felekezeti iskolák a várai, az erősségei a magyarságnak. (Úgy van! Ügy van! — Taps.) Ha ott felekezeti iskola nem lett volna, vagy nem lenne, hanem csak állami iskolák, akkor ma ott nem lenne a magyarságnak jövendője, mert a gyermek a jövendő és az iskolák nevelik azt magyarrá. {Ügy van! Ügy van!) Annak, aki itt — ismét csak szűk látókörrel — arról beszél, hogy azok a bizonyos keresztény munkásegyletek csak olyan felekezeti munkásegyesületek, amelyeket el kell tüntetni, szeretném megmutatni például csak azoknak a katolikus legényegyleteknek a történetét, amelyek Budapesten nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a német iparosság magyar iparosság lett (Éljenzés a balközépen.) és szeretném megmutatni a keresztényszocialista szakszervezetek heroikus küzdelmét. Nem a mostani időkben, amikor divat munkásokat szervezni és könnyű új keresztény munkásszervezeteket alapítani, esetleg egy kis hatósági támogatással, esetleg egy kis Gyosz.-támogatással. De utalok azokra az időkre, amikor a magyar intelligencia igen messze járt a kereszténységtől, amikor a magyar hivatalnokok egy igen nagy rétege — nagyobb rétege — nem mert vasárnap istentiszteletre menni, mert attól félt, hogy akkor majd előmenetelében megcsorbul, mert a hivatalos hatalom kifejezetten liberális volt. Akkor ezek a keresztény munkásszervezetek állottak szemben egyedül a szociáldemokrata szakszervezetekkel, támogatás nélkül állották a harcot és ezeket a keresztény munkásokat krétával jelölték meg a gyárakban, azt a 2—3 vagy 4 munkást keresztespókoknak csúfolták; kenyerüket vesztették el, de megmaradtak keresztényszocialistáknak. T. Ház! így lehetne továbbmenni, így lehetne rámutatni, hogy az ilyen jelszavak, amelyeket feldobnak jobboldali, sőt szélsőjobboldali jelszavak alatt, megszínezve kereszténységgel és átkötve nemzeti szalaggal, igen sokszor ugyanazokat az eszméket propagálják, amelyeket propagáltak régebben a liberálisok és a szociáldemokraták. Neçsak a mai időre gondoljunk, amikor — hála Istennek — keresztény kormányzat van, de gondoljunk azokra az időkre is, — Isten ne adja, hogy visszatérjenek — amikor nincs keresztény kormányzat. Akkor az állami iskolában a tanító kénytelen lesz annak a kormányzatnak irányelvei szerint tanítani és akkor esetleg megint csak az a felekezeti iskola mer szembeszállni és az a hitvallásos egyesület mer hirdetni keresztény és nemzeti gondolatokat. Azt hiszem, a történelemre hivatkozva mondhatom, hogy amikor mi keresztényt mondunk és keresztény intézményt állítunk, a keresztény mellett mindenkor magyart is mondunk és a keresztény intézménynyel az összmagyarságnak is bástyát emelünk. Tehát nem lekicsinylő bírálat, hanem elismerés, tiszteletteljes meghajlás jár a kereszténv politikai neofiták részéről azok felé, akik akkor is mertek keresztények és nemzetiek lenni,- amikor azért semmiféle elismerés nem járt. T. Ház! A szentistváni örökségnek ragyogó kincse a nemzeti önkormányzaton alspuló magyar alkotmány. Gondoskodnunk kell arról, hogy alkotmányunk rugalmas legyen, hozzáidomuljon a modern időknek modern problémáihoz és követelményeihez, de ugvanakkor egy pillanatra sem szabad engednünk
