Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

Az országgyűlés képviselőházának 64. ülése 1989 december 7-én, csütörtökön. 769 egyének zaklatásával jár, de nemcsak erről van szó, hanem ezen túlmenőleg egyenesen károsul az az önkormányzat, károsul az a vármegye, az a község, az az egyház is, mert hiszen annak az együttesen kezelt adókból a maga porcióját, a meghatározott kulcs szerinti részét meg kellett volna kapnia, de az említett pénzügyminiszteri rendelet alapján nem tud hozzájutni. Ebben a kérdésben szintén azért szólalok fel, hogy most a közigazgatás rendezésénél éppen az önkormányzatok érdekében ez az állapot is mindenesetre korrigáltassák. T. Ház! A falu érvényesülésének és haladásának egyik biztosítékát abban látom, ha a falu élén rátermett, talpraesett jegyző áll. Több „ízben foglalkoztunk már a Házban a ?egyzőkérdéssel és általában véve minden szónok megegyezett abban, hogy a jegyző túl van terhelve munkával (vitéz Ujfalussy Gábor: Ügy van!) és hogy a jegyzőt meg kell szabadítani az adóbehajtások végzésétől. Nézetem, szerint azonban, ha a jegyzőkérdéssel foglalkozunk, itt még nem tehetünk pontot, mert hiszen a jegyzőkérdéssel még sok minden más kérdés van összefüggésben. Ezért engedtessék meg nekem, vármegyei embernek, aki közvetlen felügyeleti hatóságnál fogva sokat foglalkoztam jegyzőügyekkel, hogy még egy és más dologra kitérjek. (Halljuk! jobbfelől.) Milyen legyen a magyar jegyzői típus? Errenézve van nekünk egy remek munkában megadott jegyzőtípusunk, a báró Eötvös Józsefnek »A falu jegyzője« című művében megrajzolt jegyzőtípus. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy én a jegyzőknél az TJbermenscheket keresem, térjünk mi csak vissza a földre és valóban emberi szemüvegen át nézzük ezt a kérdést, mindesetre azonban azt mondom, hogy a jegyző legyen szakképzett, legyen felfelé Önérzetes, lefelé pedig legyen jószívű, jóságos, humánusérzésű és a népet szerető. Elsősorban szükséges tehát, hogy a jegyzőképzésre nagy súlyt vessünk. Közelről ismerek e-gy jegyzőképzőintézetet és hála Istennek, azt állíthatom. — legalábbis ennek az egynek ismeretében — hogy igenis, a jegyzőképzés magas színvonalon áll. Ez az intézet képzett magyar jegyzőket »ad a nemzetnek, mégpedig olyan speciálisan képzett jegyzőket, akik bizonyos vonatkozásokban, hogy úgy mondjam, még a doctor juris-okat is felülmúlják ezekben a speciális jegyzői kérdésekben. A jegyzőtől a nagyobb kvalitásokat, lelki kvalitásokat és képességének teljes erővel való kifejtését csak akkor várhatjuk, ha anyagilag és gazdaságilag függetlenítjük, mégpedig elsősorban magától a jogkereső közönségtől, vagyis azoktól a lakosoktól, akik között él. A jegyző jövedelme ma elsősorban fizetéséből, de ezenkívül még a magánmunkálatokból szerzett jövedelemből is áll. Ezekről a magánmunkálatokról kívánok egyetmást mondani. Hogy a jegyzőt a magánmunkálatok végzésének joga megilleti, ez minden vitán felül áll, hiszen az 1901 : XX. te, vagyis a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény felhatalmazást adott a belügyminiszternek, hogy a jegyzők működését bizonyos vonatkozásokban szabályozza és egy későbbi törvényhely egyenesen meghatározta, hogy bizonyos feltetelek mellett, bizonyos körülmények között es bizonyos vonatkozásban ezt a magánmunkalatot teljesítsék. A jogalap tehát feltétlenül megvan ehhez, ez minden vitán felül áll. Tsj^ete"! szerint azonban ezt a maganmun Mlatot mégis meg kellene szüntetni, mégpedig azért, mert nem lehet, hogy az, aki bizonyos embertömeget és csoportokat irányít, vezet a faluban és annak közéletét elsősorban irányítja, ugyanakkor levesse ezt a szürke kabátot, bírói talárt vegyen magára és ebben a bírói talárban már mint közhivatalnok jelentkezzék. Az egyik félórában tehát mint magánszemély, mint a jogsegélyt kereső emberek tanácsadója, a másik félórában pedig mint közhivatalnok és közhatósági személy, jelentkezik ugyanabban az ügyben, ugyanabban a kérdésben. Hogy példával illusztráljam ezt, itt vannak például az adásvételi szerződések. A jegyző megcsinálja az adás-vételi szerződést és ebben az esetben mint magánmunkálatot teljesítő faktor jelentkezik. A következő félórában pedig arról van szó, hogy kiállít egy hatósági bizonyítványt, amellyel igazolja, mit ér meg az az ingatlan és igazolja, vájjon érdemes-e a birtokszerzésre az illető, megvannak-e nála a törvényes feltételek, amelyek ingatlan, birtok szer zésére jogosítják és ebben az utóbbi vonatkozásban a jegyzőt nyilván, mint közhivatalnok jelentkezik. Nézetem szerint ez nem helyes, ezt az állapotot meg kell szüntetni. Ez azonban nem tör-. ténhetik meg a jegyzők jogainak és igényeinek hátrányára, hanem oly módon kell rendezni fizetésüket, javadalmazásukat, hogy őket ennek a magánmunkálatnak megszűnése következtében semmiesetre hátrány he érje. A jegyzőkkel már eddig is méltánytalanság történt. Az 1923 : III. te. meghatározta a jegyző fizetését. Megállapította, hogy a IX. rangosztályban kezdi, átmehet a VIII. rangosztályba, sőt 25 évi szolgálat után a VII.-be. Három esztendő múlva, 1926-ban, a 62.000. számú rendelet már nem okvetlenül adta meg neki a VII. rangosztályba való jutást, hanem csak abban az esetben, ha az alispán érdemesnek tartja és előlépteti. így tehát mindenesetre hátrányosabb helyzetbe kerültek a jegyzők az 1923-as jogállapottal szemben. Ennek a sérelemnek orvoslása a jegyzők régi óhaja, kívánják, hogy ezzel az egy osztállyal előbbre kerülhessenek, ami nézetem szerint méltányos is volna. Méltányos volna egyrészt azért, mert ha ebbe a kedvező helyzetbe juttatnánk őket, akkor a munka arányában kellően lennének javadalmazva, de különösen igazságos és helyes volna abban az esetben, ha ez a bizonyos sokat támadott magánpraxis tényleg megszűnnék. T. Ház! Amikor a Ház egyes szónoikai a jegyzőkérdésről beszéltek, minden egyes esetben kitértek arra, hogy az adóbehajtás alól fel kell őket menteni, mivel az adóbehajtás ellenszenves dolog és mindenesetre alkalmas arra. hogy a jegyzőt szembaállítsa népével, azzal a nénpel, amelynek tanácsadója, édesatyja kell hogy legyen. (Paczolay György: Hát nem népszerű dolog!) Tényleg nem népszerű és ezen nézetem szerint segíteni is kell. Annak azonban, hogy ez a múltban a jegyzők és elöljáróságok kezében volt, történelmi indoka volt. A mai generáció talán nem is foglalkozik ezzel a kérdéssel, én azonban, aki már az idősebb generációhoz tartozom, élénken visz«zaemlékszem arra az időre, amikor ifjúkoromban, 1906-ban a nemzeti ellenállás volt. Akkor azt mondtuk, hogy a közsági elöljáróságnak joga. hogy behajtsa az adót, tehát úgy tekintettük ezt, mint egy eminens, nagy jogosítványt. Miért tekintettük annak, mi volt ennek az indoka? Van közjogunkban több jogsza103*