Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

770 Az országgyűlés képviselőházának 6\4. bály, amely azt mondja, — és az 1886:XXI,. a vármegyei törvény is ezt mondja — hogy a meg nem szavazott adókat és a meg nem szavazott újoncokat nem lehet behajtani, illetőleg nem lehet _ előállítani. Emlékszem arra a korszakra, amikor a nemzet határozott ellenállása ellenére is be akartaik hajtani olyan adókat és be akartak sorozni olyan újoncokat, amelyeknek behajtását, illetőleg akikneik besorozását a parlament nem szavazta meg. Akkor következett be ez a nemzeti ellenállás. Milyen jó volt akkor, hogy mi vármegyék és egyáltalában a nemzeti közvélemény rendelkezhettünk azzal a községi elöljáróval és igenis sarkalhattuk arra, hogy a darabont-kormány rendeleteinek ne tegyen eleget! Milyen jó volt ez akkor, mennyi erkölcsi előnye volt a nemzetnek abból, hogy ezt nem lehetett rákényszeríteni, vagy legalább is a régi alkotmány keretein belül nem lehetett kényszeríteni az elöljáróságot, hogy az adókat hajtsa be. Ma azonban más a helyzet; ma egy ilyen történelmi, nemzeti ellenállási egyáltalán nem is lehet diszkusszió tárgya, mert hiszen ma a kormányzat teljesen nemzeti alapon áll, a dualisztikus rendszer megszűnt és ennek a lehetősége fel sem vetődhetik. Nincs meg tehát a történelmi indoka annak, hogy ez továbbra is a jegyzők kezében maradjon, de nincs célszerűségi indoka sem, sőt egyenesen célszerűtlen továbbra is a jegyző íkezében hagyni ezt, mert ezzel a népszerűtlenségét növeljük, már pedig a népi politikának egyik legfőbb kívánalma az, hogy a jegyző megbecsült, tiszteletreméltó ember legyen, akit a falu népe a legöregebbtől a legkisebb gyermekig valóban szeret is. (Helyeslés.) T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy a községek mellett röviden még a vármegye kérdéseivel is foglalkozzam. A vármegyének nagy nemzeti múltja van; éppen a belügyminiszter úr utalt arra a nagy történelmi múltra, amelyet a vármegyék átéltek. Valóban ezek a magyar vármegyék akkor is, amikor a központi hatalom a legnagyobb elnyomásra készen magyarellenes és nemzetfoi.tó intézkedéseket tett, kifejtették a lehetőség szerint magyar alkotmányos életüket és akkor is igyekeztek a magyar nemzeti szempontokat legalább a maguk területén érvényesíteni. A vármegyét tehát tisztelet és elismerés illeti meg múltja miatt. Éppen ezért, amikor a vármegyei közigazgatás esetleges modernizálásáról vagy rendszerének átalakításáról van szó, akkor mindig bizonyos féltő kézzel nyúljunk ehhez a kérdéshez. Elsősorban is azt kell kijelentenem, hogy az 1929 : XXX. te, nézetem szerint, modern alapokra fektette a vármegyei közigazgatást, a régebbi rendszert határozottan demokratizálta. Ezt azért kívánom megjegyezni, mert volt az ellenzék részéről bizonyos olyanirányú felszólalás, mely a vármegye szervezetét bírálva, azt mondotta, hogy a vármegye még ma is a kiváltságosak gyülekező- és tanácskozóhelye, s elsorolja a törvényhatósági közigazgatási bizottságok tagjait, hogy mi módon csoportosulnak abban s kiemeli, hogy a közigazgatási bizottság tagjai között bizony legtöbb a nagybirtokos, azután a nagyvállalkozó, és a kisembernek alig jut hely. En, mint az előbb is említettem, azt mondom, hogy a közigazgatási bizottság szervezete a mai korszellemnek minden tekintetűén megfelel. Elvégre ott helyet foglalnak szakértelem alapján bizonyos tekintélyek, az egyházak jogán helyet foglalnak bizonyos személyek, az. ülése 1939 december 7-én, csütörtökön, után ott vannak az érdekképviseletek, mindenembernek helye van ott, és az érdekmegnyilvánulásnak határozottan helye lehet ott. Egy torvény sem intézkedik minden életviszqnyra, ezért ehhez talán hozzá lehetne.fűzni azt, hogy a képviselők helyet foglalhatnának ott már az ő képviselővé történt megválasztásuk ténye alapján. Nagyon sok érdemes képviselő van ugyanis, aki saját vármegyéje törvényhatósági bizottságának nem tagja, holott nagyon iöl tudjuk, hogy neki érintkezésben keli lennie á'iinak a vármegyének életével, annak igényei kielégítése tekintetében, őt igenis, szerepre használják fel, tehát annál inkább indokolt, hogy" minden képviselő helyet foglaljon a vármegye szervezetében, amíg képviselő. Ma már megyei lajstrom alapján jönnek be egyesek ebbe a Házba, — hogy úgy mondjam, a megyei közhangulat megnyilatkozása alapján, tehát igenis, megkövetelhetik, hogy amikor a vármegye érdekében fejtenek ki tevékenységet, mert hiszen a nemzeti organizmusban az is különálló organizmus, akkor ők a vármegye ügyeinek intézésében tevékenykedjenek a helyszínen és annak az organizmusnak tagjaivá váljanak. Talán lesz mód és alkalom arra, hogy ilyen javaslattal a t. Ház elé álljak, s ezt annakidején meg is fogom tenni. T. Ház! Amikor a belügyminiszter úr. a közigazgatás módosításáról és a'z újabb közigazgatási törvény kontúrjairól beszélt, .kifejezésre juttatta azt, hogy ő az önkormányzati szellemnek a híve. Meg is magyarázta, hogy miért. Amint mondotta, híve azért, mert a vármegye az iskolája tulajdonképen a közéleti szereplésnek. Ez neveli áldozatosság YtXy íl közélet iránti érdeklődésre a nemzet fiait, tehát már ebből a szempontból is fenn kell hogy tartsa az önkormányzatot minden vonatkozásban. AK önkormányzatnak és az önkormányzati erőnek alapja nézetem szerint a költségvetési jog, vagyis az a jog, amely szerint az illető törvényhatóság maga irányíthatja az ő gazdasági életét, és maga határozhatja meg, milyen bevételekkel kívánja megterhelni a közület tagjait, maga határozza meg, hogy ezekből a bevételeikből milyen célra, milyen speciális vármegyei célra mennyit kíván fordítani. Aki tehát az önkormányzat elvi alapján áll, annak a kötelessége elsősorban az kell legyen, és nézetem szerint az is lehet, hogy ezt a költségvetési jogot minél inkább tágítsa. Az önkormányzati jog kérdését és magának az önkormányzati szellemét nem érinti az, vájjon ott választási vagy kinevezési rendszer van-e, mondotta a m. kir. belügyminiszter úr és nézetem szerint ez minden vonatkozásban helytálló is. Mint mondottam, hosszú ideig voltam vármegyei ember, ismerem a választási rendszert és mondhatom, hogy ha titkosan megszavaztatnám a vármegyei tisztviselőket, akkor túlnyomó nagy többségük nem a választási rendszer mellett döntene. Amikor kiírják a pályázati hirdetményt, akkor az a szegény tisztviselő rohan egyik választótól a másikig, — hogy úgy mondjam — meg kell magát aláznia, el kell mennie olyan házakhoz is, ahol addig sohasem járt és akkor az az illető választó bizonyos felsőbbség érzetével tájékoztatja őt árról, hogy van most éppen egy ilyen és ilyen vitás ügye a vármegyénél, bizonyos célzásokat tesz és annak a szegény tisztviselőnek, ha belesápad is, mégis végig kell ezt hallgatnia. Igenis azt mondom, hogy a tisztviselői kar és